2017.06.26.

Így épít közösséget a vagány digitális bank. Nem elég a Facebook

Szerző:

A vagány digitális bank nem csak ökoszisztémát, hanem közösséget is épít. Míg itthon a bankok csak tapogatóznak a social media világban, addig a fintech startupok egyre okosabb eszközöket vetnek be a felhasználók kegyeinek elnyerése érdekében. A hazai bankok fészbuk postolgatással pipálják ki a közösséggel való törődést, addig a digitális bankok virtuális asszisztenseket alkalmaznak. Megnéztük, hogyan törődik egy digitális bank a közösségével.

 

A digitális bankok erőssége többek között abban is rejlik, felismerték a piactér típusú üzleti modellben rejlő lehetőségeket. Továbbá azt is, nem feltétlenül kell a szolgáltatás minden egyes elemét házon belül kitalálni és lefejleszteni. Ezért is alkalmazzák a nyitott innovációt, amivel gyorsabban tudnak építkezni és reagálni, mint hagyományos versenytársaik. Ennek az egyik fontos része a közösségépítés.

 

Starling digitális bank fintech

Közösségépítés, mint a nyitott innováció építőköve

 A nyitott innovációnak többféle eleme lehet, melyek közül néhányra már hazai példát is találni: külső innovációs verseny, inkubátor, belső hackaton, egyetemi ötletpályázat.

A korábban bemutatott Starling Bank az április elején rendezett hackaton után ismét egy új megközelítéssel állt elő: elindította a Starling KözösségetA közösségépítéssel a célja, hogy az ügyfeleitől, illetve a közösség tagjaitól (1) visszajelzéseket kapjon és új ötleteket szerezzen. Azok megvalósításával (2) növelje az ügyfelek elégedettségét. Így végső soron (3) elnyerje bizalmukat és elköteleződésüket.

Mert a Starling Bank felismerte, a jól felépített és moderált közösség akvizíciós hatással is bír a tagok “szájreklámján” keresztül.

A DIGITÁLIS BANKOLÁS ÚJ VILÁGÁT ÉPÍTJÜK ÚJSZERŰ MEGKÖZELÍTÉSEINKKEL

Így épül a digitális bank közössége

A Starling Közösséghez bárki csatlakozhat a Google vagy Facebook fiókján keresztül. A regisztrációt követően “discobot”, a Starling Közösség virtuális asszisztense fogad minket. Első lépésként discobot végigvezet minket a fórum funkcióin, és segít gyorsan elsajátítani a fórum aktív használatához szükséges ismereteket. Használati útmutató bogarászása helyett interaktív csetelésbe csöppenünk. Nem csak hasznos, de szórakoztató is!

digitális bank starling bank chatbot

A fórum funkcióinak megismerését követően már bátran bekapcsolódhatunk a közösség életébe, hozzászólhatunk az egyes témákhoz, vagy a megadott kategóriákban új témát indíthatunk. A fórumot nem csak a bank munkatársai moderálják, a közösség tagjai is. Ha egy témát, vagy bejegyzést többen is megjelölnek, akkor a bank kivizsgálja azt és az oda nem illő tartalmat törli a fórumról.

Egy jó közösségépítő platformról természetesen a gamification elemei sem hiányozhatnak. Az interaktív útmutatóban kapott feladatok sikeres elvégzéséért oklevél, az első like után pedig már jelvény (aka badge) jár. 🙂

digitális bank discobot starling bank chatbot

Ezeket ígéri a digitális bank a következő 12 hónapban

A közösség elindításával párhuzamosan a digitális bank kitette az asztalra azt is, hogy a következő 12 hónapban milyen új funkciókat vezetnek be. Lássuk, mi a TOP5 újdonság:

  1. Mobilfizetés: júliusban jön az Apple Pay, majd ezt követően az Android Pay integráció.
  2. Személyes pénzügyi menedzsment (aka PFM): az applikáció kibővül a “goals” (célok) funkcióval, amellyel különböző megtakarítási célokat lehet meghatározni és kezelni. Emellett várható még a havi költés előrejelzése is a megelőző időszak tranzakciói alapján. A bank azt ígéri, hogy a költési adatok alapján ötleteket is ad majd a célok gyorsabb eléréséhez.
  3. Mobil bank: bővítik a kártya kontroll funkciókat, így a jövőben a kártya teljeskörű blokkolása mellett lehetővé válik, hogy csak bizonyos tranzakció fajtákra (pl. contactless, online), vagy meghatározott országokra állítsunk be korlátozást.
  4. “Közös” folyószámla: itthon olyan közös használatú bankszámlákat ismerhetünk, ahol a számla tulajdonosa mellett rendelkezési jogot adhatunk másik személynek is. Ez a konstrukció erős bizalmi viszonyt feltételez a számla felett rendelkezők között, így leginkább csak élettársi, vagy házastársi kapcsolatokban látni. Persze a közös albérleten osztozkodó barátok is megtehetnék, hogy csak erre a célra nyitnak egy közös számlát, de miért vállalnák egy újabb számla banki költségeit? A Starling éppen ezért egy kicsit más megközelítésben tervezi a “kapcsolt számla” szolgáltatásának bevezetését, ami egyébként nagyon hasonlít a mobilfizetésben már ismert “split-the-bill” (a számla szétdobása) funkcióhoz. A számlák összekapcsolásával egy virtuális számla jön létre és ezen keresztül történik a közös költségek elszámolása.
  5. Gyerek számla: a 18 éven aluliaknak szóló konstrukció prepaid kártyával, továbbá pénzügyi tudatosságra edukáló és szülői felügyeletet biztosító funkciókkal.

A várható szolgáltatások egyike sem rakéta tudomány, számos hasonló megoldás létezik már a piacon. A kulcskérdés az, a nyitott innováció segítségével sikerül-e a Starlingnak megfelelő méretű közösséget építeni és az így nyerhető aktív ügyfélbázissal fenntartható pályára állítania a digitális bankot.

Címkék: