A fintech éra – jelenleg még – európai fellegvárának számító London első unikornisa 6 év után bejelentette, idén nyereséges lehet! A Transferwise-zal már 59 országban – itthon is! – utalhatsz külföldre középárfolyamon. Budapesten tavaly nyitották meg irodájukat, áprilisban pedig bejelentették terjeszkedésüket Ázsia felé.

 

“Virítsd a lóvét!”

A Jerry Maguire c. film elhíresült mondása nem is lehetne időszerűbb. Korábban számos cikket lehetett olvasni, amelyek a befektetők türelmének végét jósolták a fintech startup-ok “pénzégető” fázisával kapcsolatban. Az 1,1 milliárd amerikai dollárra értékelt fintech unikornis, a Transferwise úgy tűnik 6 év után végre “viríthatja a lóvét” és a pénzégető fázisból átléphet a pénztermelő fázisba.

A 2016. március végi pénzügyi év zárását követően 17,4 millió angol font adózás előtti veszteséget jelentettek 27,8 millió angol font árbevétel mellett. A 2017. március végével zárt pénzügyi év pontos adatai még nem ismertek, de figyelembe véve, hogy a cég jövedelme tavaly 150%-kal növekedett, jelentősen alacsonyabb adózás előtti veszteségre számítanak.

A cég várakozása, hogy idén is hasonló mértékű növekedés mellett 100 millió angol font árbevételt termel.

Transfer wise fintech pénzküldés

 

Mi a Transferwise titka?

Több, mint 1 millió ügyfél, havonta 1 milliárd angol fontnyi forgalmat generál a Transferwise-on keresztül. Ezzel 10%-os piaci részesedést sikerült a cégnek kihasítania az angol piacon, ahol a 4 legnagyobb bank részesedése 80% körüli.

A Transferwise-nak egy igen erős brand-et és remek terméket sikerült az elmúlt 6 évben kialakítania. A provokatív marketing üzenetek mellett a stratégiájuk másik két elemét is érdemes “koppintani”.

  1. A Referral Programjuk, aminek lényege, hogy minden 3 ismerősöd után, akik a Transferwise regisztrált felhasználóivá válnak és legalább 200 angol font értékben utalnak, 50 angol font értékű bónuszt kapsz.
  2. fintech partnerségeik: tavaly februárban az N26 (már 300.000 ügyféllel rendelkeznek), idén márciusban pedig a Starling Bank csatlakozott a Transferwise rendszeréhez.

Transferwise penzkuldtes fintech remittance

 

Mire számíthatunk még?

Egy dologra szinte biztosan nem: a Transferwise jelenleg nem tervezi banki licence megszerzését.

A rendelkezésre álló infrastruktúrája alapján adná magát a belföldi P2P fizetés, illetve egy pre-paid kártya kibocsátása, mellyel alacsony költség mellett lehetne külföldön elkölteni a rendelkezésre álló devizát. Ezzel a Transferwise visszadobhatná a labdát a Revolut-nak, mely a minap jelentette be, hogy 5.000 angol fontig díjmentes FX utalási lehetőséget biztosít ügyfeleinek.

A cikk a TechCrunch “Fintech unicorn Transferwise reaches profitability, planning ‘new financial services’” c. cikke alapján készült.