Személyre szabható számlacsomaggal állt elő az OTP, amiben újdonságnak az számít, hogy az egyes modulokat az élethelyzetünkhöz passzolva havonta lehet változtatni. A bank ezt a digitális átalakulásuk első mérföldkövének tartja, ami egyébként a digitális ügyfélélményt csak részben nyújtja, a banki papírmunka fele még megmarad. 

 

Nem csak Magyarországon, hanem a régióban is újdonságnak számító szolgáltatást jelentett be az OTP Bank. Igaz, az új feature nem annyira új, fél éve működik. Az persze nem csoda, ha valaki még nem hallott róla, az új feature-t ugyanis a bank honlapján meglehetősen eldugták.

Az általunk gyorsan megkérdezett OTP-s ügyfelek sem hallottak róla, és a mai sajtótájékoztatón is nehezen jött át a lényeg. (Pedig mint utóbb kiderült, két közleményt is kiadtak róla csak idén.) Azt persze hozzá kell tenni, hogy a bank tájékoztatása szerint 58 ezren azért megtalálták, és így még pénzt is spóroltak.

otp bank bankszamla valaszto

Forrás: OTP Bank / Magánszemélyek / Bankszámla választó

 

Újracsomagolt termék extrával

Egy olyan személyre szabható számlacsomagot jelentettek be, ami havonta változtatható, a modulok pedig online is kiválaszthatók.

Ahogy Takács Domokos, az OTP Bank termékfejlesztési és értékesítési vezetője fogalmazott, ez a digitális átalakulásuk első mérföldköve, nem akarják az ügyfelet beszorítani egyetlen díjcsomagba. Emiatt is állították be úgy, hogy a változó élethelyzet miatt új modulokat lehet hozzáadni vagy a meglévőek közül elvenni.

Ebben idáig semmi újdonság nincs, hiszen a OTP Simple számlacsomag egykor ugyanígy működött, sőt a telekom szektor is ezzel az termékinnovációval jelent meg az elmúlt fél évben. Az viszont forradalminak számít, hogy a modulokat havonta lehet változtatni az aktuális igényekre, élethelyzetre szabva.

OTP Bank Simple bankszamla valaszto

Forrás: Facebook, OTP Simple

 

Havonta változtathatod

A havi változtatás például arra jó, hogy ha valaki lakást vásárol hitelre, akkor néhány hónappal később az átutalási megbízása nagyobb lesz, így olyan csomag lesz számára előnyös, amiben az átutalás az olcsóbb.

Vagy ha egy egyetemista albérletbe költözik, akkor hirtelen a közüzemi számlákkal is bajlódnia kell, így a számlacsomagjának kiválasztásakor a csoportos megbízás díja is számítani fog.

magyar fintech startupok piacter fintechzone banner

 

288 bankszámlacsomag

Hogy az elmúlt tíz évben menyit változott a banki számlacsomag-portfólió, az is mutatja, hogy míg 2006-ban az OTP-nek egyféle bankszámlacsomagja volt, addig a személyre szabhatóság miatt 288 csomagot ajánlanak.

Na, de nézzük meg közelebbről:

A bank honlapján – egyelőre – nem ugrik fel nagybetűkkel, csilivili reklámokkal az amúgy fél éve működő feature. A lakossági bankszámlák menüpontban viszont a bankszámla választóra kattintva előjön a digitális számlanyitás alapja.

Az igénylés kezdetén az ügyfelek egy úgynevezett Bázis számlával rendelkeznek, amely számlavezetést, betéti kártyát és netbanki hozzáférést tartalmaz. Ehhez adódnak hozzá az életkor- és jövedelemfüggő kedvezmények. Emiatt kell jó pár kattintással megválaszolni az életkorunkat, továbbá, hogy a netbanki felületet akarjuk-e a későbbiekben használni, vagy várhatóan bemegyünk majd a bankfiókba, mekkora a jövedelmünk, és mennyi megtakarítást helyeznénk el.

OTP Bank bankszamla valaszto igenyfelmeres

Forrás: OTP Bank / bankszámla választó / igény felmérés

 

A rendszer ezután ugyan felajánl egy alap számlacsomagot, de mellé választhatnak az ügyfelek további csomagelemeket, így többek között a kedvezményes ATM-es készpénzfelvételt, internetes vásárlást segítő webkártyát, a pénzmozgást felügyelő SMS-kontrollt.

Mindez persze további kérdéscunamit jelent, első alkalommal nagyjából egy óra is eltelik, mire végiggondoljuk, hogy milyen számlára is van éppen szükségünk.

otp bank bankszamla valaszto felmeres

Forrás: OTP Bank / bankszámla választó / igény felmérés / számlacsomag elemek

 

Az OTP Bank féléves tapasztalata szerint az ügyfelek az első alkalommal még igénylik a banki segítséget, de utána igényeik szerint szabhatják át a folyószámlájukat az internetbankon keresztül. Sőt, félévente automatikusan kapnak egy ajánlatot, hogy a pénzügyeik kezelése alapján milyen csomag lenne számukra az ideális.

 

A papírmunka fele még megmaradt

A bankba menést persze nem ússzuk meg. Az igénylést és a regisztrációt követően ugyan kapunk bankszámlaszámot (ami egyébként szuper, ha azonnal kell), de a szerződéskötés miatt mindenképpen be kell menni az általunk választott bankfiókba. Sőt akkor is, ha OTP-s ügyfélként inkább erre a számlacsomagra váltanánk. A kizárólagos digitális ügyfélélmény még messze van, a papírmunka még csak a felére csökkent. De már ez is valami.