2017.05.15.

Bankszámla menekülteknek – a blockchain lehet egy megoldás

Szerző:

Egy magyar fintech startup Európa egyik legnagyobb kihívására, a menekültek pénzügyi felzárkóztatására próbál megoldást találni. A Taqanu által kitalált technológia lényege, hogy az okostelefonokból, közösségi médiából kinyert adatokból be lehet azonosítani a személyt, aki ténylegesen a bankszámlát használja.

2016-ban a Fizetési Számla Irányelv előírta az EU tagállamoknak egy alapszámla bevezetését, amely legalább készpénz átutalásra, tárolásra, ATM kivétre alkalmas és digitálisan is elérhető. Ez az intézkedés ugyan csökkenti a bankszámlával nem rendelkező réteg nagyságát, de egyáltalán nem oldja meg azokét, akik nem rendelkeznek személyazonosításra alkalmas papírokkal, vagy lakcímmel. Azaz nem oldják meg a hajléktalanok, vagy a menekültek felzárkoztatásának problémáját.

 

Ezt kínálja a Taqanu, a magyar fintech megoldása

Európában az egyik legnagyobb probléma a menekültek regisztrálása, kilétük megállapítása. Azonosításuk nélkül a hagyományos bankrendszer számára láthatatlanok maradnak. Jellemzően készpénzt használnak és mobiltelefon van a zsebükben. A valódi személyazonosságuk megállapítása önmagában is nehéz, mivel sokuk hivatalos papírok nélkül érkezett Európába.

A személyazonosság, személyes profil megállapítására dolgozott ki egy új módszert a magyar fintech, a Taqanu. A cég CEO-ja, Némethi Balázs a Pymnts.com szakértőjének elmondta, a módszer alapja az a tény, hogy minden menekült rendelkezik mobiltelefonnal és gyakran szörföl az interneten, azaz digitális lábnyoma jelentős és elemezhető. A digitális lábnyom pedig jellemző egy emberre, azaz az ember ennek alapján azonosíthatóvá válik.

A rendszer ma még nem tökéletes, de az biztos, hogy egy áluser profilt kialakítani, teljesen más közösségi média aktivitást mutatni, vagy eltérő keresési mintákat produkálni igen nagy kihívás, nehéz feladat. A rendszerük öntanuló, ahogy egyre több lesz a felhasználó, s egyre több aktivitást elemez, annál pontosabb értékeléseket ad majd.

A módszer jelenlegi fejlettségi állapotában már alkalmas arra, hogy az alap pénzügyi szolgáltatások közül a fizetési kártyán keresztüli pénzküldéshez szükséges azonosítást biztonsággal elvégezze. A megoldás elterjedésével nagy lépést tehetne Európa a menekültek felzárkóztatásért, a gazdasági,- végső soron a társadalmi közegbe integrálásukért.

Taqanu magyar fintech piacter

 

A varázsszó a blockchain 

Bár blockchain (lásd fintech szótár) nélkül is felépíthető a rendszer, a Taqanu a blockchaint a fizetési kártya létének igazolására, a tranzakciók és az egyes műveletek rögzítésére használja.

A Microsoft is felfigyelt a Taqanu technológiájára: felhasználói azonosítást szolgáló interoperábilis blockchain interface fejlesztésére irányuló együttműködést kötöttek.

Noha az azonosítási platform Taqanu oldali fejlesztése még folyamatban van, egy nyitott, vállalkozó kedvű szabályozót keresnek, amelyik eltekintene a kormányzati szervek által készített fotós személyazonosítás kötelező használatától.

Taqanu Balazs Nemethi fintech blockchain

 

Németország elöljár a probléma megoldásában

Némethi Balázs egyébként utalt rá, hogy törvényben rögzítették, hogy minden lakosnak, aki Németországban él, joga van fizetési alapszámlához. Ugyanakkor a bankok még nem igazán léptek. A Taqanu ezért Németországra tervezte a termékét.  A megoldás a menekült közösségnek is érték, ugyanakkor az épülő kormányzati digitális authentikációs rendszerhez ad majd értékes adatokat.

A német pilothoz megközelítőleg fél millió euró tőkebevonásra van szükségük. Ha minden a tervek szerint megy, akkor  már augusztusban indulhat a pilot.

 

A poszt  a “Using The Blockchain To Bring Banking To Everyone” cikk felhasználásával készült.

Címkék: