VirPAY: formabontó számlavezetési megoldások apró betűk nélkül.

 

Ha bárhol megjelenik egy startup, amögött általában egy jó sztori van, egy megoldandó probléma (road to világbéke) és fejlődni, fejlődni egészen az EXITig. És általában az is érdekes, hogy aki fintech appot prédikál árul, az iszik-e használ-e bármilyen fintech appot. A minap jelent meg a T-Systems és a Cisco közös kiadványa, a HUNFINTECH25, azaz a legígéretesebb magyar fintech cégek 25-ös listája. Őket vettük górcső alá.

 

A hogyanokról és miértekről Vizi Tamást, a VirPAY egyik alapítóját kérdeztük.

 

VirPay magyar fintech startup

 

FinTechZone: Mi szólt a VirPAY mellett? Minek köszönhető a születése?

Vizi Tamás: Közvetlenül két okból döntöttünk „netbankunk” fejlesztése mellett:

egyrészt bankjainknál a havi számlavezetési és pénztári költségeink már olyan méretet öltöttek, hogy érdemesnek láttuk megvizsgálni, tudunk-e önellátóak lenni.

Másrészt ez egybevágott a virtuális pénztárca fejlesztési terveinkkel is.

Hiszen ezt az e-wallet applikációt kiszolgáló alaprendszert jogilag e-pénz kibocsátóként, vagy klasszikus számlavezetői intézményként, azaz pénzforgalmi szolgáltatóként tudtuk elképzelni. Mi a piac számos szereplőjével ellentétben az utóbbi (rögösebb, de szerintünk hosszú távon hatékonyabb) utat választottuk.

FTZ: Miért válasszák a VirPAY-t?

VT: Azt érzékeltük kiemelt banki ügyfélként is a piacon, hogy ma hazánkban a kizárólag hitelintézetek által nyújtott folyószámlavezetési szolgáltatások ára nincs összhangban a cserébe kapott hozzáadott értékkel, kiszolgálási minőséggel, ügyfélélménnyel és elért eredménnyel.

A hitelintézetek kommunikációja, kiszolgálási megoldásai szerintünk nagyon eltávolodtak az ügyfelek valós igényeitől és az általános emberi kommunikációs elvárásoktól. Nem beszélve arról, hogy compliance területen a bankok átestek a ló túloldalára, messze túllicitálva a törvényi előírásokat. Ez a banki kapcsolat mára nagyon egyoldalú és alárendelt lett, nagyon messze van a valós partneri együttműködéstől. Pedig nem szabad arról elfeledkezni, hogy ki a jutalékot fizető ügyfél és ki is a (versenypiaci) szolgáltató.

A mai világban nyilván mi sem tudunk csodát tenni, de

a valóban rugalmas, valóban testreszabott megoldásainkkal, gyors reagálási, döntéshozatali képességünkkel, egyszerű folyamatainkkal, emberközeli kommunikációnkkal mindent meg fogunk tenni az elvárások teljesítéséért.

Ugyanúgy, ahogy ügyfélként mi is elégedettek lennénk a számlavezetőnkkel.

FTZ: Mik a továbblépési, fejlesztési lehetőségeitek? Merre halad a VirPAY?

VT: Végső célunk a számlavezető rendszer alapjaira építendő, okoseszközökkel is elérhető

virtuális pénztárca, melynek fejlesztése már zajlik.

A béta-verzió tesztelésébe majd szeretnénk bevonni a leglelkesebb számlavezetői ügyfeleinket is.

FTZ: Magánemberként használsz fintech alkalmazásokat? Ha igen, miket és miért?

VT: Persze, az okostelefonom már a testem része, mindig velem van, rosszul érzem magam, ha nincs a közelemben. Így aztán „mindent” a telefonomon igyekszek megoldani, a Waze app segít nekem az autózásban, az Uber és a Taxify a fuvaroztatásomban, a TripAdvisor app-pal az utazásaim során a megfelelő éttermeket és szállodákat találom meg,

ezen szolgáltatásokért pedig a Revolut és a Budapay prepaid megoldásaival fizetek.

Hogy miért?

Mert kényelmesebbé teszik az életemet, időt spórolnak nekem, ezáltal több időm jut a családomra

és a munkámra, ergó nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, boldogabb leszek, és azért ugye valahol ez életünk célja.