Idén január végéig részletes, ám egyszerűen áttekinthető díjkimutatást kapnak a lakossági banki ügyfelek bankszámlájuk tavalyi egész évi költségeiről. A költségek áttekintése, összehasonlítása révén eldönthető, hogy érdemes-e folyószámlát, vagy – pl. egyablakos, egyszerű ügyintézéssel – akár bankot is váltani – olvasható az MNB ma kiadott közleményében.
Január 31-ig érkezik a részletes díjkimutatás
Egy uniós irányelv és hazai kormányrendelet előírása alapján 2021. január 31-ig – és ezentúl évente – részletes, egyedi díjkimutatást kapnak a banki folyószámlával rendelkező lakossági ügyfelek a számlájuk kapcsán levont költségekről. Az ingyenes kimutatás postán vagy elektronikusan érkezik aszerint, hogy az ügyfél milyen kapcsolattartásról állapodott meg hitelintézetével. Ha egy bankszámla fölött többen is rendelkeznek, csak a számlatulajdonos kapja meg a tájékoztatást.
A pár oldalas, egyszerűen átlátható díjkimutatás egységes formátumú. Ez az első alkalom, hogy egy teljes (2020-ra szóló) éves díjkimutatást látni lehet majd, mivel tavaly ilyenkor (a jogszabály életbe lépésének időpontja miatt) csak 5 havi költségkimutatást összesíthettek a hitelintézetek.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelenleg témavizsgálat keretében több hitelintézetnél is ellenőrzi, hogy az ügyfelek a jogszabálynak megfelelő tájékoztatást kaptak-e tavaly erre az időszakra vonatkozóan.
FinTechZone: Tavalyi tapasztalatok
Tavaly a FinTechZone három banknál nézte meg, hogyan, milyen formában tették elérhetővé a részletes, egyedi díjkimutatást. Három bankból kettő nem küldte ki a kormányrendeletben meghatározott részletes díjkimutatást. A FinTechZone az érintett két bankot írásban is megkereste és kért tájékoztatást a részletes, egyedi díjkimutatás elérhetőségével kapcsolatban. Akkor a két bank ügyfélszolgálata nem regált a lakossági megkeresésünkre.
Minden költségre fény derül
A banki értesítés bemutatja a számlavezetésre kifizetett díjakat, s külön-külön sorokban összegzi a különböző fizetések (pl. utalások, beszedések), bankkártyás műveletek, folyószámlahitel (ha van), s egyéb szolgáltatások összesített terheit is.
Felsorolja, hogy az ügyfél hány darab tranzakciót végzett, mennyi volt ezek egységnyi díja, vagy ha voltak ingyenes tranzakciók (pl. a havi kétszeri díjmentes készpénzfelvételi lehetőség), akkor hány műveletért kellett ténylegesen fizetni. A kimutatás jelzi, hogy mennyi kamatbevételt ért el az ügyfél, illetve mekkora összegre rúgott folyószámlahitelének kamatköltsége.
A bankok jogszabályi előírás alapján egységes elnevezéseket, meghatározásokat vezettek be a számlaszolgáltatásokra és műveletekre (nem csak e kimutatásban, honlapjukon és ügyfélszolgálati helyiségeikben is elérhető díjjegyzékekben is).
Érdemes lehet kalkulálni
A díjkimutatás révén az ügyfelek az eddiginél jobban össze tudják hasonlítani saját számlaszolgáltatásaik költségeit más hitelintézetekével. Ebben segít az MNB bankszámlaválasztó programja is, amely bemutatja minden hazai, forintalapú bankszámla költségeit, és az ügyfél néhány saját adatának megadása esetén a havi átlagdíját is kiszámítja. A jegybank díjjegyzék összehasonlító alkalmazása pedig az egyes bankok számláinak kedvezmények nélküli konkrét díjait mutatja be.
Ha valaki a kalkuláció alapján nem elégedett eddigi költségeivel, meglévő bankjánál is más, neki kedvezőbb bankszámlacsomagra válthat át. Ha viszont másik hitelintézet bankszámláját igényelné, az átlépést segítheti, hogy jogszabály alapján lehetőség van az egyszerűsített, maximum 13 munkanap alatt lebonyolítható bankváltásra.
Ilyenkor csak az új bankot kell megbíznia, s helyette ő intézi eddigi megbízásai, és beérkező ismétlődő átutalásaink áthozatalát a régi hitelintézetétől.
Bár az „egyablakos” bankváltás már évek óta lehetséges, a statisztikák szerint még kevesen váltanak így bankszámlát.
Az MNB – az azonnali fizetési rendszer bevezetése és a digitalizáció, valamint a csomagárazású bankszámlák szorgalmazása mellett – további lépéseket tervez a fogyasztóknak kínált versenyképes árazású, áttekinthető bankszámlák kialakítása érdekében.
Címlapfotó forrása: pexels.com