Szeptember elején jelent meg a Fundamenta innovációs versenyének, a Fundamenta Digiverzumnak a felhívása. A verseny keretében forradalmi digitális megoldásokkal, új üzleti konstrukciókkal lehetett pályázni, amik hozzájárulnak az ügyfélélmény növeléséhez az otthonteremtésben, a lakáscélok megvalósításában. A megadott határidőig, október 20-ig közel 20 pályázat érkezett be.
Fundamenta Digiverzum: eszköz a partnerséghez
A hagyományos hitelintézetek számára a technológiai fejlődéssel és a felhasználói igényekkel a lépéstartás egyik eszköze az újszerű megközelítéseket és technológiákat alkalmazó startupokkal, fejlesztő cégekkel kötött partnerség lehet. A Fundamenta ennek jegyében hirdette meg 2017. szeptember elején az „out-of-the-box” megoldásokat kereső innovációs versenyt, a Fundamenta Digiverzumot.
Közös hasznosítás
Az első fordulóra közel 20 pályázat érkezett be, amelyek közül – a Fundamenta felsővezetésének értekelése alapján – 6 pályázat kerül be a 2017. november 9-én tartandó második fordulóra. Itt a pályázók a Fundamenta felsővezetése előtt fogják röviden prezentálni projektjeik üzleti lehetőségeit, a megvalósítás idő- és erőforrás igényét, továbbá bemutatják az out-of-the-box megközelítést.
A második fordulón kiválasztásra kerülő pályázók számára a Fundamenta a pályázati projekt közös hasznosításának lehetőségét ajánlja fel. A közös hasznosítás előkészítésére a versenyt követő 90 napos együttműködés keretében kerül sor.
„Bízunk benne, hogy az első Fundamenta Digiverzumnak már 2018-ban látható eredményei lesznek, amelyek hozzájárulnak a lakáscélok megvalósításával összefüggő ügyfélélmény növeléséhez is”
– mondta el Tátrai Bernadett, a Fundamenta elnök-vezérigazgatója.
Új technológiák, új megközelítések
A projektek többsége olyan technológiákat alkalmaz, amelyek segítenek az ügyfelek jövőbeli terveinek megvalósításával kapcsolatos összetett pénzügyi döntéseket ügyfélbarát módon modellezni, vizuálisan kontextusba helyezni.
„A pénzügyi terveinket modellezni nem triviális feladat, ha figyelembe vesszük, mennyi különböző szolgáltatónál lévő adat összegyűjtésére van szükség ehhez. Emellett olyan gépi intelligenciára és tanuló algoritmusokra is szükség van, amelyek alapján nagy valószínűséggel előre jelezhető az ügyfelek pénzügyi viselkedése. Összességében a Digiverzumtól azt kaptuk, amit vártunk: olyan megközelítéseket, amelyekre az adott formában nem gondoltunk, vagy amik megerősítették, hogy mi magunk is jó irányba tartunk”
– emelte ki a Fundamenta elnök-vezérigazgatója.