A világ egyik legnagyobb startup akcelerátora, a MassChallenge megérkezett a közép-kelet-európai régióba. Magyarországról is várják a startupok jelentkezését november 6-ig. A régió legnagyobb bankja, a lengyel PKO és a Visa segítené a magyar fintech startupok nemzetközi terjeszkedését.

 

Akik bekerülnek a MassChallenge „kiképzőtáborba” (un. boot camp), azok 2018. február 26. – március 1. között Bostonban prezentálhatják megoldásukat. Ha sikeresen veszed az akadályokat, akkor a világ legnagyobb cégeivel dolgozhatsz együtt.

MassChallenge startup akcelerator

 

Mit kínál a MassChallenge a magyar startupoknak, fintecheknek?

A MassChallenge a startupok növekedését gyorsítja a nemzetközi ökoszisztémáján keresztül. Hidat képeznek a startupok új megközelítéseire vágyó globális cégek, valamint a nemzetközi piaci terjeszkedésre készülő legígéretesebb startupok között. Az ökoszisztéma globális cégei hozzáférést biztosítanak a startupoknak az infrastruktúrájukhoz, az adatvagyonukhoz, amelyeken tesztelhetik megoldásukat.

A startupok jelezhetik igényüket, hogy növekedésükhöz milyen szakemberekre, mentorokra lenne szükségük, ami alapján kiválogatják számukra a legjobbakat a több mint 1000 főből álló nemzetközi mentor hálózatból.

 

Hogyan lehet bekerülni a programba?

A MassChallenge közép-kelet-európai felhívása keretében (Bridge to MassChallenge Warsaw – B2MC) olyan startupokat várnak, amelyek már rendelkeznek megoldással, a piaci igény validálásra került és a nemzetközi terjeszkedésre készülnek.

Jelentkezni 2017. november 6-ig lehet egy online regisztrációs űrlap kitöltésével. December 6-án hirdetik ki azt a 25 kiválasztott startupot, amelyek bekerülnek a négy napos januári varsói „kiképzőtáborba”. A negyedik nap végére kiválasztják a 25 legígéretesebb startupból azt a 10-et, amelyek részt vehetnek a bostoni boot camp-en, és a virtuális mentor programban.

 

Ütemezés

  • 2017. november 6. – Az online regisztrációs űrlap kitöltésének határideje.
  • 2017. december 6. – A TOP25 kiválasztott startup kihirdetése.
  • 2018. január 15-18. – Boot camp a TOP25 startupnak Varsóban.
  • 2018. január 18. – A TOP10 kiválasztott startup kihirdetése.
  • 2018. február 26. – március 1. – Boot camp a TOP10 startupnak Bostonban.
  • 2018. március – április – Virtuális mentorálás.

startup MassChallenge fintech

 

Fókuszban a fintech

A közép-kelet-európai felhívás egyik kiemelt területe a fintech. A B2MC partnerei többek között a Visa és a régió legnagyobb bankja, a PKO Bank, amelyek számára különösen fontos a legújabb fintech megoldások megtalálása. A PKO Bank azt reméli, olyan új technológiai megközelítéseket fedezhetnek fel a programon keresztül, amit a bank is hasznosíthat, vagy amibe befektethetnek. A pénzügyi technológiák mellett más technológiák – pl. a blockchain, a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság – iparági hasznosítási lehetőségeit is keresik.

A PKO Bank nem csak mentorokat biztosít a kiválasztott startupok számára, de banki tesztkörnyezetet is.

A B2MC partnerei között található még a legnagyobb lengyel energia szolgáltó (PGE) is, így olyan startupok jelentkezését is várják, amelyek az energetikai szektor számára fejlesztenek disruptive megoldásokat.

 

Milyen kérdéseket kell megválaszolni a regisztráció során?

Összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket, amelyekre a regisztráció során készülnöd kell:

  1. Mennyi volt a startup bevétele az elmúlt 12 hónapban?
  2. Mekkora tőkefinanszírozást kapott eddig a startup?
  3. Elevator Pitch 50 szóban
  4. Elevator Pitch 100 szóban
  5. Milyen probléma megoldására fókuszál a startup?
  6. Mi a startup megoldása? Mi az innováció a megoldásban?
  7. Hogyan validálta eddig a startup a megoldást (pl. közös pilot vállalati partnerrel stb.)?
  8. Milyen piacot céloz meg a startup? Mekkorára becsülhető a megcélzott piac mérete (pl. felhasználók, eszközök stb.)?
  9. Milyen piaci eredményeket tud felmutatni eddig a startup (pl. bevétel, felhasználók száma, fizetős ügyfelek stb.)?
  10. Mi a startup értékajánlata az ügyfelek számára? Mi a legfőbb üzenet a felhasználók, az ügyfelek felé?
  11. Hogyan éri el a startup a felhasználókat, az ügyfeleket? Milyen csatornákon keresztül?
  12. Mi a startup üzleti modellje?
  13. Kik a legfőbb versenytársak? Kik nyújtanak helyettesítő megoldásokat?
  14. Mi a startup megoldásának elsődleges versenyelőnye a jelenleg létező megoldásokhoz képest?
  15. Ki rendelkezik az IP jogokkal? Vannak-e szabályozói kötelezettségek a megoldással szemben?
  16. Mik a startup növekedési tervei (pl. új piacok, további termékek fejlesztése stb.)?
  17. Az 1 éves, az 5 éves tervek bemutatása a legfőbb mutatószámok mentén.
  18. Az alapítók hátterének bemutatása.
  19. Mire számít a startup a B2MC programtól?

 

2X nagyobb esély a tőkebevonásra

A MassChallenge programban eddig több mint 1200 startup vett részt, amelyekbe 2 milliárd dollárt fektettek be. Az MIT által végzett felmérés szerint a MassChallenge programba bekerülő startupok 2X nagyobb eséllyel tudnak tőkét bevonni. További információk és részletek a programról itt, vagy írj nekünk a hello kukac fintechgroup pont hu e-mail címre!