TechShow X. 🎟️ Normál árú jegyek még -- napig

2021.11.04.

Beköszöntött a Metaverzum korszaka. Mit hoz a jövő?

Szerző:

Az űrturizmus, a hyperloop és a kvantumszámítógépek után beköszöntött a Metaverzum korszaka – a Facebook Meta-ra váltása csak a kezdet egy új digitális világ felé.

Az elmúlt egy évben az emberiség jövőjét meghatározó számos áttörés történt. Idén nyáron megnyílt az út az űrturizmus felé és sikeresen tesztelték a civileket szállító űrrepülőket. Nemcsak a levegőben, de a földön is jelentős előrelépést értek el, sikeresen tesztelték az 1000 km/óra sebességre képes hyperloopot, ami új dimenziót nyit majd a közlekedésben. A kvantumszámítógépek a laborokból beköltöztek a világ legnagyobb cégeihez, hogy kiszámíthatóbbá tegyék a jövőt. Mit hoz a jövő? Ezt járjuk körbe a K&H és a FinTechZone közös webináriumán.

Az elmúlt egy évből kiragadott technológiai áttörések hatását várhatóan még nem a következő években fogjuk megérezni, de sokkal rövidebb időn belül válnak majd elérhetővé a tömegek számára, mint a korábbi évtizedek paradigmaváltó innovációi, mint például az internet (1969 – ARPAnet), vagy a mobiltelefon (1973). Míg az utóbbiaknak évtizedekre volt szüksége, hogy a mindennapjaink részévé váljanak, addig

napjaink korszakváltó innovációi várhatóan 2030-2040 között már hétköznapiak lesznek.

Szintén nehezen megjósolható, milyen gyorsan valósul meg a Facebook alapítójának napokban bemutatott metaverzum koncepciója, amelynek gyökerei az 1992-ben kiadott Snow Crash c. sci-fi regényig nyúlnak vissza. Mark Zuckerberg a Facebook éves konferenciáján, a Connecten bemutatta,

hogyan alakulhat át az ember-gép viszonya a virtuális világ (VR) és a kiterjesztett valóság (AR) alkalmazásoknak köszönhetően.

Amiben biztosak lehetünk, hogy az új technológiáknak köszönhetően újabb dimenzióba emelkedik az ügyfélélmény és összemosódnak a határok a fizikai és a digitális világ között. Ugyanakkor a változások egy része nem látható előre. Olyan felgyorsult világban élünk, mely még azt sem teszi lehetővé, hogy nagy pontossággal megjósoljuk, hogyan változik majd az életünk az évtized végére.

Ugyanakkor azonosíthatók olyan területek, ahol biztosan jelentős változások fognak bekövetkezni. Ezeket mutatjuk be a K&H és a FinTechZone közös webináriumán, ahol három előadás és egy kerekasztal beszélgetés keretében vesszük górcső alá a K&H jövőkutatási eredményeit, a jövőformáló fintech innovációkat és a jövő felforgató szervezeteit.

A 2021. november 25-én tartandó 90 perces webináriumon az alábbi kérdések és témák kerülnek terítékre:

  • Innovációs trendek Magyarországon: Hol tartunk és hol kellene tartanunk
  • Virtuális bank: virtuális (VR) és kiterjesztett valóság (AR) alkalmazások a bankolás terén.
  • Elveszik-e a robotok a munkánkat? Hogyan működhet együtt mesterséges és emberi intelligencia?
  • Open Banking: lehetőségek a valóban nyílt bankolás területén.
  • Mesterséges intelligencia szerepe az ügyfelek jobb megismerésében.
  • Robo-advisorok és neobankok szolgáltatásának közeledése.
  • Felforgató piaci szereplők és az exponenciálisan skálázható szervezetek (ExOk) anatómiája. Kik ők és miért fontos rájuk odafigyelnünk?
  • Első lépések az exponenciális szervezetépítés felé vezető úton.

A webináriumon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi linken lehet.

Címlapfotó: Vanessa Loring fotója a Pexels oldaláról

Kiemelt eseményünk

Konferencia

TechShow X.

2026. október 14-15.
Várkert Bazár, Budapest
500+
Résztvevő
70+
Előadó
25+
Megoldás
Regisztráció

Ne maradj le semmiről!

Szakmai tartalmak, események szakértőknek.

Az √©v esem√©nyeTal√°lkozzunk √©lŇĎben a TechShow2026. okt√≥ber 14-15. · V√°rkert Baz√°rK√©t nap, amikor az elemz√©sekbŇĎl √©lŇĎ besz√©lget√©s lesz a szektor d√∂nt√©shoz√≥ival.Jegyek norm√°l √°ronm√©g 68 napigJegyinform√°ci√≥ →
A FinTechZone heti leveleAddig is: cs√ľt√∂rt√∂k√∂nk√©nt a postal√°d√°dba.A h√©t d√∂nt√©si helyzete, leford√≠tva arra, hogy mit kell l√©pned. Kb. 4 perc.A FinTechZone szerkesztŇĎs√©ge k√ľldi.
Heti egy lev√©l, cs√ľt√∂rt√∂k reggel. B√°rmikor leiratkozol.

Ne maradj le semmiről!

Szakmai tartalmak, események szakértőknek.

Az év eseményeTalálkozzunk élőben a TechShow2026. október 14-15. · Várkert BazárKét nap, amikor az elemzésekből élő beszélgetés lesz a szektor döntéshozóival.Jegyek normál áronmég 68 napigJegyinformáció →
A FinTechZone heti leveleAddig is: csütörtökönként a postaládádba.A hét fontos fejleményei, elemzésekkel és eseményajánlókkal - hogy lásd, mi változik, és mit érdemes mérlegelni. Kb. 4 perc.A FinTechZone szerkesztősége küldi.
Heti egy levél, csütörtök reggel. Bármikor leiratkozhatsz.