2023.04.03.

Changing reality – az üzlet jövője és újratervezés a SMART-on

Szerző:

Napjaink egyik legnagyobb kihívása elengedni a megszokott, jól ismert mintákat, berögződéseket, és helyettük új utakat, nézőpontokat keresni. A 2023. április 26-án a budapesti Akváriumban megrendezésre kerülő SMART 2023 konferencia előadói is ezt a témát járják körül Nancy Rademaker, az ügyfélközpontú innováció nemzetközi hírű előadójának keynote beszédét követően. Az IVSZ eseményén szó esik arról, milyen hatással lesz a metaverzum, az MI-technológiák és a decentralizált gazdaság az egyes szektorok jövőjére. Az előadók arra is választ keresnek, hogy miként lehet fenntartható világot alkotni egy alapvetően fenntarthatatlan környezetben, illetve hogyan változik meg a gazdaság és az üzlet a valós és a virtuális világ határainak elmosódása nyomán.

A SMART idei szlogene (changing reality) arra utal, hogy

az alapjaiban megváltozó körülmények miatt a megszokott, jól ismert mintákat, berögződéseket el kell engednünk, hogy új utakat, nézőpontokat keressünk helyettük.

Ennek nyomán pedig azt is újra kell gondolnunk, amit a világról, a technológiáról, az üzletről tudunk – amiben a konferencia előadói is segédkeznek.

Ideje felhagyni a lineáris gondolkodással

Dr. Vinnai Balázs elnök és Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkárának megnyitóját követően Nancy Rademaker nemzetközi keynote speaker tartja meg napindító előadását. Ebből a nézők megtudhatják, hogy az előrelépéshez a vállalkozásoknak miért kell felhagyniuk

a hagyományos, lineáris gondolkodásmóddal és megfordítaniuk, ügyfélközpontúvá tenni az üzleti modelljüket.

A Kis Hall – „Üzlet és pénz jövője” szekcióban Kalocsai Kornél, a Blockchain Magyarország Egyesület elnöke a tokenalapú gazdaságról és a cégek web 3-ra való felkészítéséről beszél majd, Gaál Norbert, a Magyar Bankholding Innovációs és research vezetője pedig a centralizált és decentralizált gazdaság csatájáról ad helyzetképet.

A további előadásokból kiderül, hogy miként lehet ebben a fenntarthatatlannak tűnő jelenben fenntartható és válságálló céget építeni, amely a jövőben is megállja a helyét. Kerekasztal beszélgetés zajlik majd a kkv-k előtt álló kihívásokról, és azok digitális megoldásairól.

Mi van a BNPL-trend mögött?

A technológia pénzügyi világra gyakorolt hatását az idei legjelentősebb fintech trend, a BNPL (Buy Now Pay Later) mutatja meg legjobban.

A hazai szereplők, szolgáltatók egyelőre csak ismerkednek a trenddel, miközben a világ egyes piacain már tarol ez a fizetési megoldás. Az üzlet és pénz jövője szekciót záró fireside-chatben két idén induló szolgáltató, az IzzyPay és a PastPay képviselői beszélgetnek Lemák Gáborral (FinTech Group) a BNPL itthoni környezetbe való beillesztéséről, a szabályozói és üzleti közegről, a magyar vásárlók lehetséges reakcióiról.

DigiTech Startup Program

Az április 26-i rendezvényen bemutatkozik a DigitalTech EDIH, amelynek az IVSZ is konzorciumi, szakmai partnere. A színpadon Kalocsai Kornél (elnök, Blockchain Magyarország Egyesület), Csiszár Dénes (bizdev lead, EIT Digital), és Tordai Balázs (ipar 4.0 szakértő, IVSZ) beszélgetnek arról Pintér Róberttel (Digiméter), hogyan léphetnek szintet a kkv-k digitális megoldások segítségével.

Az üzlet jövőjét a startupok is jelentik, így a SMART programjából sem maradhatnak ki. Az „Üzlet és a pénz jövője” blokkban az Express Innovation Agency HSUP Alumni Programjában nevelkedő startupok állnak színpadra: a Scraping Robotics, a MotivApp, a Cashier Basket, és a Refilamer csapatai az indulásukról, a programban való részvételükről és annak különböző aspektusairól mesélnek. Az egyedülálló terméket/szolgáltatást nyújtó startupokat Kölkedi Krisztián, az ügynökség vezérigazgató-helyettese konferálja fel, egy kis ízelítőt nyújtva a programról, az eddigi eredményekről.

A startup-vonat azonban itt nem áll meg: a Hiventures szervezésében megvalósuló DigiTech Startup Program kiválasztott csapatai a konferencián pitchelnek a zsűri és a közönség előtt. A zsűri tagjai: dr. Vinnai Balázs, az IVSZ elnöke; Szluha Dénes, a Hiventures startup üzletág vezetője; Szekeres Viktor, a Gloster igazgatósági elnöke; és Léder Tamás, a Revolut hazai vezetője.

A SMART a technológia, az üzlet és innováció hármasa mellett legalább ennyire szól a cégeket, vállalkozásokat meghatározó humán faktorról. Az emberi természet megmutatását, a félelmeinkkel való szembenézés receptjét olyan előadóktól várjuk a konferencia alatt, mint Besenyei Péter legendás műrepülő pilóta, aki előadásában arról beszél majd, hogy miként volt képes egyre növekvő teljesítménnyel egyre magasabb ívű pályákat berepülni.

További részletek és regisztráció itt: SMART 2023 – Changing reality

Címkék: