Nem a fintech szcéna lesz az első, ami beteszi a lábát a digitális lábnyomunkba. Hogy ez mennyire jó nekünk vagy inkább nekik, nem kérdés. Hogy mennyire van értelme beengedni őket az online privát szféránkba pro és kontra, az már kérdéses. Szubjektív elemzés következik.

Változó social media. Vagy mégsem?

Pár éve, ha nem is intim, de elég baráti testközelből érezhettem a hazai startup világ gyerekkorát. Szinte minden harmadik (vagy negyedik) nagy ötlet a közösségi médiára építkezett volna. Sokadik képszerkesztő alkalmazások, új Facebookok, még újabb Tinderek születtek meg ötlet és tiszavirág életű applikációk formájában. Mert a social media szexi, mert azt mindenki használja, mert tényleg mindenki, már a nagymamák is. (No, meg persze rohadt gazdaggá tud tenni. A világot jobbá tevő megoldások helyett azért inkább ez élt leginkább a magyar gyurma Zuckerbergek fejében.)

A tinik meg eközben lemmingek módjára hagyják ott az amerikai srác iwiwjét, hogy snapchateljenek, instázzanak, viberezzenek, vagy olyanozzanak, amit már mi, erős harmincasok nem érthetünk. És ugyanilyen lemmingi gyorsasággal szinte naponta jelenik meg egy-egy új közösségi alkalmazás vagy portál, ami a Facebook és társai trónjára tör. Hogy ezek közül mennyi marad meg, elég csak a pár éve feltűnt ellot említeni. Emlékszik még rá valaki? Na, ugye.

Digitális felhasználók vogmuk

Mivel az épp a közelmúltban kétmilliárdossá vált Facebook valóban megkerülhetetlen lett, és ma már egyáltalán nem ciki, ha egy kulcsmásolónak vagy egy könyvelőirodának is van Facebook-oldala, adja magát, hogy itt valóban minden és mindenki elérhető már. De ez nem feltétlenül van így. Ugyanis a felhasználók megváltoztak.

Az újonnan belépőket (értsd: a majdnem digitális analfabétákat) és a 60+-os felhasználókat kivéve egyre tudatosabban kezdik használni a közösségi oldalakat. Sok-sok kivételtől eltekintve persze, azért már nem mindenki, vagy egyre kevesebben teszik ki az „elmentünk 2 hétre olaszba’ nyaralni” és más, hasonló személyes tartalmakat.

A közélet és ezáltal a munkahelyek átpolitizáltságának köszönhetően is egyre többen gondolják meg, mit osszanak meg, vagy mit lájkoljanak. Ezért is sokan inkább csak szemlélődnek a Facebook-hírfolyamukon. Akik pedig a mindenegybenblog és társai tanácsait és híreit osztják lelkesen, szintén egy szomorúan nagy táborát (a fodrászoktól kezdve az egyetemi oktatókig) alkotják a hazai közösségi médiának.

És hogy jön ide a fintech és az insurtech?

Hát, jönnének nagyon. A minap írtunk arról, hogy kvázi a Facebook-posztjaink alapján is eldőlhet, kaphatunk-e hitelt és ha igen, mekkorát. (Vizsgál más közösségi médiás csatornákat is az a bizonyos banki rendszer, de nálunk még mindig kevesen twittereznek, még kevesebben vannak fent a Linkedinen és a Tumblr sem a legnépszerűbb.)

Ahogyan a biztosítók is egyre inkább szeretnék betenni a lábukat a privát online szféránkba. Mert nyilván tökéletesebb profilt kapnának rólunk azokon keresztül is. Mert kiderülhetne, miket csinálunk a szabadidőnkben, hova szeretünk utazni, mennyit és mire költünk, honnan csekkolunk be, melyik pártnak drukkolunk, milyenek az ismerőseink (a Facebookon), milyen a szakmai kapcsolati hálónk (a Linkedinen), vagy épp mennyit fizetünk PayPallal, stb. Oké, ez ennyire egyszerű lehetne, csak engedélyeznünk kell pár alkalmazást, hogy mindezen adatokhoz szabadon hozzáférhessenek.

Kié a jobb profil?

Na, de kötelezhetnek-e erre bennünket? Még a leendő munkáltató sem nézhet bele egy személyes Facebook-profilba vagy titkos Instagram-fiókba, nemhogy egy olyan harmadik fél, aki pénzzé teheti az ott talált információkat. (Oké, nyilván a saját pénzét kockáztatja velünk, de mindezen szenzitív adatokat a sarki boltossal sem osztjuk meg, noha ő is a pénzünkre pályázik.)

Ugyanakkor mit tud tenni azzal az ügyféllel a biztosító vagy pénzintézet, aki nem posztol (vagy csak nagyon keveset), nem lájkol (vagy csak nagyon keveset), nem tölt fel diszkriminatív képeket (vagy csak nagyon keveset és kevéssé bajosat)? Megbízhatónak tartja? Vagy nem? Ha csak a nyilvános megosztásokhoz kér hozzáférést, mit tesz a zárt körben posztoló felhasználókkal? És mit tesz az olyan, főleg az utóbbi 4-5 évben felbukkanó profilokkal, akiknek több ezer ismerősük van, miniszterektől kezdve államtitkárokon és vezető politikusokon át egészen az ismeretlen hazai, külföldi és kamu profilokig?

Megbízhatónak tartja az előbbi ismerősök miatt? Megbízhatóbbnak, mint akinek csak 600 ismerőse van? És akinek csak 20 ismerőse van a Facebookon, mert szimplán kapcsolattartásra használja távoli iskolástársaival? És ha utóbbi ember 100x megbízhatóbb anyagilag és morálisan is, mint az, aki 4000 ismerőssel és kormányzati (most a színezettől tekintsünk el) ismerőssel bír? Na, ugye.

Szebb lesz a jövő?

Az, hogy minden szosölösödik, nem feltétlen rossz, de annyi hátránnyal is jár, mint előnnyel. (Erről itt is lehet olvasni.) Mindenki egyre óvatosabb, jobban vigyáz személyes adataira, tudatosabban és átgondoltabban hagyja szanaszét az interneten a digitális lábnyomát (még ha ez manapság már egyre nehezebb is). És ez nem feltétlen lesz jó, vagy inkább használható sem a bankoknak, sem pedig a biztosítós cégeknek, mivel így kevésbé kaphatnak reális képet a leendő ügyfeleikről.

Persze kivételek mindig vannak és lesznek is. Ahogyan sokan boldogan és gond nélkül hagyják majd jóvá a sokadik ilyen banki és biztosítós profil-szkenner alkalmazást. Igaz, általában ugyanezen emberek között találjuk a legtöbb indián nevűt és általában ők azok, akik az apró betűkig nem jutnak el egy termékhitel intézésekor. És hogy ez mennyire lesz vagy lehet jó buli bármely fintech és insurtech szolgáltatásnak? Na? Ugye.