BankTechShow

Miről álmodnak a FinTechek?

Szerző: | 2016. 11. 09. | Fintech tudástár, Összes hír

A 2. MKB FinTech Akadémia az álmokról szólt. Persze kevésbé ezoterikus mint inkább gyakorlati megközelítéssel. Megtudhattuk miről álmodtak azok a startupperek, akik ma már élik az álmaikat, mennyi idő és mi minden más kellett a megvalósításhoz, és hogy miről érdemes egyáltalán álmodozni a haza FinTech térben.

 

Sophia, az álomnő

Míg az androidok elektronikus bárányokkal, Pop András (UXstudio, UI/UX designer) Sophiával álmodott. Sophia valószínűleg nem lesz a mama kedvence, pedig meggyőző érvek szólnak mellette. Nem igényel sok törődést, mozi meg puccos étterem helyett

beéri egy kis chateléssel, nem hajt a pénzünkre, sőt, szívesen ad kölcsön, és ha megkérjük bármikor utal ismerőseinknek is.

Odafigyel ránk, kitalálja épp minek örülnénk, vagy szól, ha úgy látja, elfelejtettünk valamit. Egy Sophiához hasonló virtuális asszisztens, ha a mamának nem is, de a szolgáltatók ügyfélkapcsolati területeinek – és elnézve a chat térhódítását, az ügyfeleknek is – igencsak bejöhet. Persze Sophia még közel sem tökéletes, azért érdemes adni neki egy esélyt, úgy, ahogyan az elsőre talán sokkoló, fizikai példáktól elrugaszkodott UX megoldásoknak is.

 

A megálmodott jövő

Mi mindenen változtat majd, ha az Y/Z generáció jeles képviselője már egy Sziget koncert közben, két sör között is tud Sophiától hitelt igényelni? A pénzügyi rendszer jövőjét illetően mindenkinek más álmai vannak, de elemezhető idősorok hiányában még a jelen értelmezése is bizonytalan. Kínában, ahol a banki penetráció mindössze 20%, a FinTech cégek szerepe hiánypótló. Az EU-ban és Magyarországon más az induló helyzet. Szilágyi Péter, a CEU docense szerint is:

„csak megtippelni lehet, mennyire csökken majd a bankok relevanciája a digitális forradalom következtében”

– amihez persze a központi szabályozóknak is lesz egy-két szavuk.

 

VirPAY – mikor az álom valóra válik

Vizi Tamás (VirPAY, CEO) 2009 óta fut az álmai után, és a sok megtett kilométert követően idén végre látszik a célszalag. A vízió hagyományos pénzügyi szolgáltatások megvalósításáról szól, egyáltalán nem hagyományos módszerekkel.

A bankfüggetlen szép új világban a számlanyitás természetesen online, a díjazás átlátható és tranzakcióalapú, a kommunikáció gyors és apróbetűktől mentes, a devizaváltás kedvező, az elszámolás valós idejű.

Az összes engedély birtokában 2016. szeptember 1. óta zajlik a tesztüzem, hogy év végére megvalósulhasson a publikus indulás. De a történetnek itt még nincs vége, mert Tamás nem éri be a félmaratonnal, hanem küzd tovább, hogy a VirPAY 2017-ben olyan új szolgáltatásokkal is befuthasson mint a virtuális pénztárca és a valós idejű anonim átutalás.

 

Szabályozó, az „álmok őre”

Az este végéhez közeledve az is kiderült, miért érdemes szörfözni tanulni. A FinTech start-upokat kellemetlen meglepetések érhetik, ha nem figyelnek oda a Szabályozó előírásaira.

„Csak az fantáziáljon ma Magyarországon P2P lendingről, crowdfundingról, robo advisorokról direkt szolgáltatóként, aki ismer minden vonatkozó törvényt és szabályozást, és meg is tud felelni azoknak.”

Lemák Gábor (FinTech Group). Pusztán az elrettentés kedvéért: Hpt., Ptk., Tpt., Bszt., Pft., Fsztv., AISP, PISP. Gábor szerint érdemes elsősorban pénzforgalmi szolgáltatásokban és akvizíciós platformokban gondolkodni, FinTech ötletünket pedig közösen álmodni tovább egy olyan partnerrel, aki rendelkezik helyettünk az induláshoz szükséges összes engedéllyel. Ahol pedig az álmok megvalósulhatnak: az MKB FinTech Programban.

BankTechShow

A fintechzone.hu kiadója a FinTech Group Kft.
„A digitális pénzügyi technológiák, FinTech szolgáltatások terjedését segítjük.”
Web: fintechgroup.hu

Aktuális cikkeink:

A szerzőről

RAJTMÁR DÓRA

Dóra, aki nem volt mindig felfedező. Volt viszont több bank és telko cég termék-, szegmens-, digi menedzsere és üzletfejlesztője. A multikultin megedződve, 12 év után először azt fedezte fel, hogy valami újra, forradalmira vágyik, oda, ahol boldogan él a gondolatszabadság és a kreatív eszme, sőt, soha meg sem hal. Aztán meg úgy alakult, hogy őt fedezték fel, és megkérték, hogy induljon felfedező útra az egyre sűrűbb fintech erdőben, és figyelje az előbújó startupokat. Vigyázz, mert előbb-utóbb Téged is felfedez! #doraafelfedezo
BankTechShow

ELEKTRONIKUS FIZETÉSI MEGOLDÁSOK KÉZIKÖNYVE (MÁSODIK KIADÁS)

elektronikus fizetés bankkártyás fizetés QR-kódos fizetés
Elektronikus fizetési megoldások kereskedőknek, vállalkozásoknak. A bankkártya elfogadástól a bankszámla alapú fizetési lehetőségeken át az integrált megoldásokig.

HUNFINTECH 2022

fintech hunfintech
Magyarország 20 legígéretesebb fintech cége és 22 új fintech megoldása

GPE softPOS

softpos gpe bankkartya elfogadas mobilon globalpayments
Androidos mobilod van? Töltsd le a GPE softPOS alkalmazást és fogadj egyszerűen érintés nélküli fizetéseket közvetlenül az okostelefonodon keresztül!