2017.02.16.

Ez az 5 trend megtornáztathatja a bankokat 2017-ben

Szerző:

Kategóriák:

Már megszokhattuk, hogy minden év elején és végén előkerülnek a varázsgömbök, megszaporodnak az orákulumok és csak úgy ontják magukból a világot felforgató jóslatokat.

Nemrég bemutattunk már 5 trendet, de ugyanennyit még hozzátennénk, amikre még szintén érdemes odafigyelni. Főleg akkor, ha bankot vezetsz, vagy csak érdekel, mi várhat rájuk.

 

Egy ausztrál fintech cég, az AVOKA szakértőjének varázsgömbjébe néztünk bele. Derek Corcoran szerint az alábbi 5 trend nem kerülheti el idén a bankárok figyelmét. Mert 2017-ben a bankszektor, ha tetszik, ha nem, már nem állhat a digitális átalakulás útjába.

Pontosabban rá kell feküdniük a hullámokra, mert 1) nincs más választásuk 2) nincs más választásuk 3) nincs más választásuk.

 

1) Átalakul a verseny

A fintech cégek egyre több szinten kelnek versenyre a bankokkal (pl. P2P fizetések, hitelek, megtakarítások, befektetések), miközben a bankok attól rettegnek, hogy

ügyfeleik harmada öt éven belül már nem akar bankolni,

¾-üket pedig a Google és az Amazon pénzügyi szolgáltatásai jobban izgatják majd, mint az övék.

Ha a bankok jobb ügyfélélményt és jobb szolgáltatásokat akarnak nyújtani mint most, akkor nincs mese, fintechesedniük kell.

 

2) Folytatódik a digitális csatornák átalakulása

Az 1981 és 2000 között születettek folyamatosan állnak át a digitális csatornákra, ergo kevesebbet találkozhatunk velük az offline bankokban sorszámot szorongatva. És ez a tendencia idén az AVOKA szakértője szerint még gyorsulhat is.

A Financial Brand legfrissebb kutatása szerint a bankok a költségvetésük 22 százalékát költik a digitális rendszereik optimalizálására.

(A legtöbbet a core rendszereikre költik.) Ezt a büdzsét 2017-ben mindenképp emelniük kell, ha versenyben akarnak maradni.

 

3) A nyitott bankolás szabaddá tesz

A bankok sokáig hezitáltak, hogy a szigorú adatvédelmi szabályok és szankciók közepette megnyissák-e a harmadik feles szolgáltatók (pl.: a fintech cégek) előtt a rendszerüket. Azonban itt is egyre inkább megbarátkoznak a nyitottsággal:

egy felmérés szerint 2015-ben még csak az 50%-uk látott lehetőséget a nyitásban, míg 2016-ban már a 69%-uk.

Idén ez a szám is növekedhet.

 

4) Még elsőbb lesz az ügyfél

A rengeteg banknak és a még több fintech szolgáltatásnak hála, nekünk, mezei fogyasztóknak is egyre fontosabbak lettek a pénzügyi termékek és szolgáltatások. Talán fontosabbak, mint bármikor. Ahhoz, hogy valamelyik bankot észrevegyük, bizony versenyezniük kell, ráadásul szexi termékekkel, izgalmas vásárlói élménnyel kell elnyerniük szívünket (de legfőképp a pénzünket).

A világ egyik vezető technológiai kutató cége,

a Gartner szerint a pénzügyi szervezetek 89%-a az ügyfélélményre helyezi a hangsúlyt, mivel ennek köszönhetően tehetnek szert a legnagyobb piaci részesedésre.

 

5) Dolgok internete

Egyelőre még nem akarunk folyószámlát nyitni az okos hűtőszekrényünknek (de talán eljön az az idő is).

A bankoknak képesnek kell lenniük, hogy az egyre több netfüggő okostárgyunkkal hozzájuk kapcsolódva számlát nyithassunk.

Mivel egyre többen foglalkoznak IoT-s eszközökkel, ez a tendencia sem áll meg a mostani szinten, hanem erősödni fog. Ha pedig egy bank nem összpontosít minden ilyen lehetőségre, eszközre, akkor menthetetlenül elvérzik a versenytársak mögött.

Címkék: