2020.11.25.

Pénzügyminisztérium: számos módja van az elektronikus fizetési lehetőség biztosításának 2021.01.01-től

Szerző:

Kategóriák:

Több megoldás közül is választhatnak az online kasszát használó kereskedők, hogy megfeleljenek a törvényi előírásoknak, miszerint a következő évtől biztosítaniuk kell az elektronikus fizetés lehetőségét – reagált a Pénzügyminisztérium szerdai közleményében Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége felvetésére, amellyel a január elsejei határidő módosítását kezdeményezik.

Az MTI-nek küldött közleményben az államtitkár kiemelte: a kereskedőknek kellő idejük volt a felkészülésre, emellett egyszerűbb megoldásokkal is megfelelhetnek az előírásnak, például a hagyományos átutalás lehetőségének biztosításával.

Megoldások az elektronikus fizetési lehetőség biztosítására

Megoldást jelenthet a bankkártyák vagy a telefonos fizetés elfogadása: ekkor úgynevezett POS terminált kell rendszeresítenie az üzletnek – ismertette Gion Gábor a közleményben.

Mint mondta: már elérhető olyan technológia is, amely a kereskedő mobiltelefonját teszi alkalmassá az érintős kártyák leolvasására (szerk. softPOS). Ugyanakkor mobilszolgáltatók is biztosítanak olyan eszközt, amelynek használatával megoldható a kártyás fizetés (mPOS).

A legelterjedtebb fizetési mód a kártyás fizetés, azonban rendelkezésre áll az azonnali fizetés lehetősége is, amelynek technikai megvalósítása egy adott üzletben minimális tárgyi befektetést igényel. Ennek is több megoldása van, a hagyományos átutalástól kezdve a QR kód generálásán át a másodlagos azonosítók (mobilszám, e-mail cím, amit másodlagos azonosítóként a kereskedő hozzárendelt a bankszámlához) megadásáig.

A pénzügyi kormányzat abban bízik, hogy hamarosan lesznek olyan gyors és biztonságos, az azonnali fizetésen alapuló mobiltelefonos alkalmazások, amelyek – szem előtt tartva az adatbiztonságot – megkönnyíthetik majd a fizetést.

Volt idő a felkészülésre

Az államtitkár a tárca közleményében hozzátette: a kereskedőknek csaknem fél év állt rendelkezésükre, hogy felkészüljenek a változásokra. Jelenleg hatvanezer olyan kereskedő szerepel a nyilvántartásban, amely online kasszát használ, azonban kizárólag készpénzt fogad el.

A szabályozás több szempontból is előnyös a magyar gazdaságra nézve: azon túl, hogy a vásárlók kényelmét is szolgálja, az elektronikus fizetés hasznos lehet a feketegazdaság ellen, az intézkedés több tízmilliárd forinttal csökkentheti a készpénzhasználatot. Ez a mostani járvánnyal terhelt időszakban kiemelt fontossággal bír – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

Címlapfotó: pexels.com

Címkék: