2024. október 15.
FinTechShow

2024. november 26.
BankTechShow

2016.09.25.

“Egyedül a világ ellen!” – Nézzünk szét és “adaptálódjunk”

Szerző:

Kategóriák:

“Ne higgyék a bankok sem, hogy nem lesznek olyan cégek, amelyek akár tőke nélkül is képesek lesznek ledönteni az egész iparágat. Pár éven belül.” – volt hallható minap Szigetvári József (szallas.hu, CEO) előadásában. Nem a FinTech-ről szól az előadása, de üzenetei és tapasztalatai a pénzügyi szolgáltatásokat a digitális térben újradefiniáló startup-ok számára is rendkívül hasznos lehet. Hogy ki Ő? Ő vezeti a közép-kelet-európai régió egyik leggyorsabban fejlődő digitális szolgáltatóját (közvetítőjét), amely 2016-ban itthon megverte a Booking.com-ot is (piaci részesedésben).

“Semmi mást nem csináltunk, mint fogtuk a piacot, megnéztük mit csinál a versenytársunk, azt jól elloptuk. Választottunk két USP-t (Unique Selling Proposition), amit jobban tudunk csinálni és azt jobban megcsináltuk.”

-árulta el a titkot, amellyel képesek voltak a legnagyobbakat legyőzni itthon és a régióban.

Ismerősen hangzik, nem? Több mint 10 éve adták ki Magyarországon a “Funky Business – A tehetség táncoltatja a tőkét” (Jonas Ridderstrale, Kjell A. Nordström) c. könyvet, amelyben pár oldal után rögtön az alábbi gyöngyszemre bukkanhatunk:

“A gondolatok nem gyarapodnak vákuumban. A gondolatokat terjeszteni kell és továbbgondolni. Kölcsön kell őket venni, sőt néha el is kell lopni.”

Szóval, nagyon röviden József 3 üzenete (hosszabban a lenti videóban):

  1. “Körülnéztünk a világban és elkezdtünk adaptálódni a világ működéséhez. Rájöttünk arra, hogy baromira nem a jövővel kell foglalkozni. Kit érdekel? Az az érdekes, ami annak a nyomorult fogyasztónak mi az igénye: GYORSABB OLDAL, SZÉLES VÁLASZTÉK, BAROMI JÓ ÁRON!”

  2. “Másik dolog, ami sokan elfelejtenek: nincs ügyfélélmény ügyfélszolgálat nélkül.”

  3. “A digitalizáció transzparenciát jelent, ne bújjunk el formok mögé. Legyünk transzparensek és elérhetőek az ügyfelek számára, hiszen belőlük élünk. Miért ne lehetne elérhető még az ügyvezető is?”

Nekem baromira bejött ez az előadás és a fenti könyvet is nagyon ajánlom a másképpen gondolkodóknak. Zárásként egy másik idézet a könyvből:

“Talán eljött az idő, hogy megkérdőjelezzük az alapokat és megvizsgáljuk, mely értékek életképesek egy határok nélküli információs társadalomban.”

– Funky Business, 2000-ben

Címkék:
blank