2023.05.23.

Egyre nagyobb a káosz a Revolut körül. Veszélyben a banki engedélykérelem is

Szerző:

A Revolut már nemcsak a könyvvizsgálójával, hanem a brit jegybankkal, a brit kormánnyal és a meghatározó befektetőjével, a SoftBankkal is harcot vív. A múlt héten a The Telegraph megszellőztette, a Bank of England valószínűleg el fogja utasítani a Revolut banki engedélyre vonatkozó kérelmét, ami végzetes lenne a fintech cég számára. Eközben a brit kormány bekérette a Revolut vezetőit, a SoftBank pedig perrel fenyegeti a neobankot – írja a Financial Times és a Sifted.

Az elmúlt évek „apró” kis problémái szupercella-szerű káosszá adódtak össze Európa legígéretesebb fintech cégénél, a Revolutnál.

Évről-évre egyre többet olvasni a Revolut IT, ügyfélszolgálati és szabályozói megfelelősségi (compliance) problémáiról, a toxikus vállalati kultúrájáról, a pénzügyi beszámolója körüli botrányokról és a félrevezető marketingkommunikációjáról. Emellett az sem tett jót a Revolutnak, hogy a pénzügyi beszámolója kapcsán kirobbant botrány után megkezdődött a társaság leértékelése is.

A fentiekhez most hozzáadódik a brit jegybankkal folytatott csörte, aminek kiélezéséhez hozzájárult az is, hogy a Revolut első számú embere, Nik Storonsky pár hete meglebegtette,

ha nem kapják meg a banki engedélyt a brit jegybanktól, akkor elhagyják a szigetországot.

Storonsky csalódottságának adott hangot a banki engedélyre való két és fél éves várakozás miatt, és egy interjúban bírálta az Egyesült Királyság “rendkívül bürokratikus szabályozó hatóságát”. A londoni tőzsdét is célba vette, és a The Timesnak azt mondta, hogy

“sokkal kevésbé likvid, így nem látom értelmét” a londoni tőzsdei bevezetésnek.

Erre reagálva Kemi Badenoch brit miniszter a napokban találkozik a Revolut felsővezetésével, köztük az alapító Nik Storonskyval, mivel attól tartanak, hogy a vállalat elköltözteti a székhelyét – írja a Financial Times.

A The Telegraph a múlt héten megszellőztette, a brit jegybank valószínűleg elutasítja a Revolut banki engedélyre vonatkozó kérelmét. Ebben várhatóan közrejátszik a Revolut pénzügyi beszámolója körüli botrány is.

Az elmúlt hetekben kétségek merültek fel a Revolut pénzügyi beszámolójával kapcsolatban miután a neobank könyvvizsgálója,

a BDO kijelentette, a Revolut 2021-es bevételeinek 75%-a “lényegesen téves lehet”.

A Revolut még 2021-ben kért banki engedélyt a legnagyobb piacán, az Egyesült Királyságban.

Az engedély lehetővé tenné a Revolut számára, hogy szabályozói védelem alatt álló betéteket és hiteltermékeket, például jelzáloghiteleket kínáljon, és eredményesebben versenyezzen a riválisokkal.

Miután a szabályozó hatóságok közölték a Revoluttal, hogy egyszerűsítenie kell a tulajdonviszonyait a régóta halogatott banki engedély elnyeréséhez, a japán befektető, a SoftBank kártérítést követel a kiemelt részvényosztályáról való lemondásért, amelyet a Bank of England a kulcsfontosságú engedély megadásának feltételéül szabott – írja a Financial Times.

A Sifted úgy tudja, hogy a 2022. évi pénzügyi beszámoló közzététele központi szerepet játszhat a Revolut banki engedélyezési folyamatában. A neobank következő beszámolójának benyújtási határideje 2023 szeptembere, de a Sifted úgy tudja, hogy a bank egy-két hónappal korábban is közzéteheti ezeket.

Az Egyesült Királyságban megszerzendő banki engedély kulcsfontosságú a Revolut globális növekedése szempontjából.

Ha a Bank of England valóban nemet mond, a neobank valószínűleg nem kap banki engedélyt az Egyesült Államokban sem, ami kritikus lépés a Revolut nemzetközi terjeszkedésében

– írja Linas Beliunas fintech influencer a Linkedinen.

Az elmúlt egy évben több magas rangú vezető is távozott a compliance területről, továbbá az elmúlt négy évben három pénzügyi igazgató is elhagyta a Revolutot “személyes okokra” hivatkozva.

Ha a fentieket összeadjuk, egyértelmű, hogy egyre nagyobb káosz a Revolut körül. És ezt egyre nehezebb lesz irányítani

– foglalja össze Linas Beliunas.

Címlapfotón Nik Storonsky, a Revolut társalapítója. Fotó forrása: Stephen McCarthy/Web Summit (Flickr), CC BY2.0

Címkék: