2023.02.27.

Ezekkel a digitális fejlesztésekkel védekeznek a vállalkozások a recesszió ellen

Szerző:

Kategóriák:

A recessziós várakozások fokozódásával a digitális fejlesztések súlypontja is eltolódik. Előtérbe kerülnek a fizetési folyamatok, a beszerzési, a követelés- és kiadáskezelő rendszerek fejlesztése – derül ki egy nemzetközi felmérésből, melynek során 500 pénzügyi felsővezetőt kérdeztek meg a digitális fejlesztési terveikről.

A felmérés során a kutatók a pénzügyi és biztosítási, egészségügyi, kiskereskedelmi, valamint a feldolgozóipari ágazatokban vizsgálták a digitális fejlesztések, ezen belül a digitális fizetési technológiákba 2020 márciusa óta történt befektetések eredményességét. A PYMNTS.com részvételével lezajlott kutatás célja volt továbbá a pénzügyi vezetők következő néhány évre vonatkozó digitális fejlesztési fókuszainak, valamint a mögöttes motivációk és eredményelvárások megismerése is.

A pénzügyi és biztosítási szektorban a megkérdezett vezetők 74%-a szerint a csalásmegelőzés és a kockázatmenedzsment terén végrehajtott fejlesztések pozitív eredményeket hoztak. 73%-uk számolt be arról, hogy fizetési technológiákba történő befektetések eredményeként javultak a működőtőke és hitelezési mutatóik.

A kutatás főbb megállapításai

  • A pandémia idején a kereskedelmi és feldolgozóipari szektorok arányaiban többet fektettek digitális fizetési technológiákba, mint az egészségipari, biztosítási és pénzügyi vállalkozások.
  • Összességében 5-ből legalább 3 pénzügyi vezető számolt be arról, hogy a digitális fizetési folyamatok bevezetésének hatására javult a társaság üzleti eredményessége. A digitális fizetés bevezetésének legnagyobb hatását a feldolgozóiparban (80%), a kiskereskedelemben (71%) és a pénzügyi-biztosítási szektorban (70%) érzékelték a pénzügyi vezetők.
  • A kutatás rámutatott arra is, hogy a digitális transzformáció prioritásai változnak; a digitális fejlesztések középpontjába a gazdaságban bekövetkező változások következő hullámára történő felkészülés került.

A megkérdezett pénzügyi vezetők több mint 90%-a számít recesszióra, ezért – különösen a feldolgozóiparban – előtérbe került a fizetési folyamatok, a követelés- és kiadáskezelő rendszereik fejlesztése.

  • A fejlesztések kiemelt területe – mindegyik vizsgált szektorban – a beszerzési rendszerek és folyamatok digitális fejlesztése. A pénzügyi szektor vezetőinek 38%-a tervezi a beszerzési folyamatok digitális átalakítását; a legtöbb beruházás a kiskereskedelemben várható (53 %) ezen a területen.
A pénzügyi szolgáltatók az elmúlt 3 évben az alábbi területeken indítottak digitális fejlesztéseket:

  • csalásmegelőzés és kockázatmenedzsment (42,6 % ),
  • működőtőke és hitelezés-menedzsment (31,9 % ),
  • beszerzési rendszerek és folyamatok digitális fejlesztése (33,9 %),
  • követeléskezelés (42,2 %),
  • költségkezelés (33,2 %).

A következő évek digitális fejlesztési irányai és motivációi

A kutatás a jelenlegi digitális beruházások elemzésén túl a tervezett fejlesztések irányaira, a mögöttes motivációkra és eredményelvárásokra is kiterjedt.

A pénzügyi szektor vezetőinek elsődleges elvárásai a következő évekre tervezett digitális fejlesztésekkel szemben:

  • a csalásmegelőzés és kockázatmenedzsment terén a fejlesztések célja alapvetően a folyamatok hatékonyságának javítása és ezáltal a csalások számának csökkentése, a magasabb szintű működési biztonság megteremtése.
  • A működőtőke menedzsment terén a fejlesztések elsődleges célja a munkaerő felhasználás optimalizálása, a folyamatok modernizálása. A megkérdezett vezetők közel 25%-a ugyanakkor a piaci növekedést is elvárásként említette.
  • A beszerzések terén a beszerzési rendszerek és folyamatok modernizálását, valamint a piaci növekedést említették a legfontosabb eredményelvárásként a vezetők.
  • A követeléskezelés terén a digitális fejlesztések célja elsősorban a fizetési folyamatok javítása, a kapcsolódó üzleti belső folyamatok modernizálása és ezáltal a piaci növekedés biztosítása.

A digitális fizetési technológiák és megoldások bevezetése a pénzügyi vezetők körében kiemelten fontossá vált.

A digitális fizetések, a digitális fizetési technológiák és megoldások bevezetését a pénzügyi vezetők kiemelten fontos eszköznek tartják a gazdasági bizonytalanságok hatásainak enyhítésében. Ennek megfelelően jelentős arányban terveznek e területeken befektetéseket.

Az alábbi táblázatban a kutatók összesítették az egyes szegmensekben a tervezett digitális pénzügyi technológiai fejlesztési terveket:

Digitális fejlesztési irányok
Elektronikus fizetési piac 2023-ban Magyarországon

Elektronikus fizetési piac Magyarországon 2023-ban. Így látják a fizetési szolgáltatók | 2023.01.11.

Feltérképeztük a hazai fizetési szolgáltatók várakozásait az elektronikus fizetési piac 2023-as kilátásaival kapcsolatban. 12 pontban összefoglaltuk a főbb várakozásokat.
Forrás: PYMNTS.com | Címlapfotó: fauxels fotója a Pexels oldaláról 

Címkék: