Közeleg az év vége, így hamarosan jönnek a 2019-es évértékelők, a 2020-as jóslatok. A Forbes az elsők között rukkolt elő jövő évi fintech várakozásaival. Lássuk, hogyan látják odaát „A másik jövőt”.

Az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott a fintech, a pénzügyi technológiák, amelyek segítségével a pénzügyi szolgáltatások olcsóbbak, gyorsabbak és biztonságosabbak lettek/lesznek. Itthon sokak számára a fintech kapcsán a Revolut, TransferWise, Apple Pay juthat eszükbe, vagy a mobilfizetés, crowdfunding, kriptovaluták kifejezések.

Pedig itthon sincs miért szégyenkezni, mert egyre több ígéretes fintech startup (pl. Koin, Cristo, Barion, Aggreg8, Blueopes, PénTech, Salarify, Income Locker, MrCoin, Seon stb.) próbálgatja a szárnyait – egy sokkal nehezebb piaci és szigorúbb szabályozói környezetben. Hogy meddig jutottak a hazai fintech startupok és hogyan látják a pénzügyek átalakulásának lehetőségeit Magyarországon, arról az éves fintech seregszemlén, a FinTechShow-n aktuális pillanatképet adunk majd.

Addig is kicsemegéztünk 10 fintech várakozást a Forbes 14 pénzügyi szakértőjétől.

1. RegTech = Regulation Technology – A szabályozói elvárások teljesítését segítő technológiák terjedése

„Számos szabályozási megfelelési feladatot továbbra is manuálisan vagy emberi felügyelettel hajtanak végre. Ezen a területen várhatóan egyre több technológiai megoldás (regtech) jelenik meg, amelyek egyszerűsítik a folyamatokat, csökkentik a költségeket.”

2. Decentralizált pénzügyi technológiák felemelkedése

„A „blockchain” megoldások bevezetése előtt a „fintech” kifejezést széles körben alkalmazták azon társaságokra, amelyek magas digitális ügyfélélményt, egyszerűbb ügyfélfolyamatokat biztosítottak, miközben továbbra is a bankok által használt régi pénzügyi technológiáktól (pl. SWIFT) függtek. Az újabb megoldások már megkerülik ezeket a rendszereket (az elosztott főkönyvi technológia segítségével), valamint a hozzájuk kapcsolódó díjakat és a lassúbb kiszolgálást.”

3. Kripto alapú megoldások az intézményi befektetőknél

„Az intézményi befektetők a kriptocégekkel közösen olyan megoldásokat raknak össze, amelyek egyrészt teljesítik a szabályozói, másrészt a modern pénzügyi szolgáltatókkal szembeni elvárásokat.”

4. Kriptovaluták és a digitális pénztárcák közötti átjárhatóság kérdése

„Igaz, a kriptovaluták és a blockchain körül még számtalan jogi és szabályozási kérdés merül fel, de érzékelhető itt potenciál. Az egyik legérdekesebb terület, miképpen lehet majd kriptovaluták és a (fiat) digitális pénztárcák közötti átjárhatóságot biztosítani a mindennapi használathoz. ”

5. A következő nagy boom: életbiztosítások

„A pénzügyi szolgáltatásokon belül a biztosítási iparág fog komoly nyomás alá kerülni. Már megjelentek azok a fintech/insurtech megoldások, amelyek külön orvosi vizsgálat nélkül biztosítanak akár 1 millió dolláros életbiztosítási fedezetet csupán a kórtörténet alapján.”

FINTECHSHOW 20/20

A MÁSIK JÖVŐ

A “Másik Jövő“, ahol a negyedik ipari forradalom, a gépi tanulás, Sophia és a startupok átvették az irányítást a pénzügyeink felett. Milyen lenne az a világ?

Jövő szcenáriók és párhuzamos világok találkozása a negyedik fintech seregszemlén. Jön a FinTechShow 4.0!

6. Magas kamatozású fizetési számlák fintech cégektől

„Az Egyesült Államokban már megjelentek olyan fintech szolgáltatók 2%-os kamatot kínáló fizetési számlákkal, amik biztosan hatást gyakorolnak majd a bankok működésére” (pl. forráselszívó hatás).

7. Egyre több partnerség a fintech cégek között

„A fintech cégek eddig kizárólag egyetlen pénzügyi termékre fókuszáltak, hogy azzal váljanak versenyképessé a bankokkal szemben. Mára a kisebb fintech cégek is felismerték a partnerségben rejlő erőt. Egyre több fintech cég lép partnerségre, hogy minél több területen kínálhassanak egykapus szolgáltatást az ügyfeleiknek.”

8. A fintechen túli technológiai cégek is akvizíciós célpontok lettek

„A bankok már nem csak fintech cégeket vásárolnak fel, vagy fektetnek be, hanem olyan technológiai cégek iránt is elkezdtek érdeklődni, amelyek az ügyfélmegtartást és -akvizíciót segítik. A bankoknak érdemes lesz figyelemmel kísérniük versenytársaik cégakvizíciós és befektetési politikáját.”

Lásd itthon pl. az OTP Bank befektetéseit a Portfolion társaságon keresztül (pl. Starschema).

9. (Big)Tech cégek belépése a pénzügyi szolgáltatások területére

„Folytatódik a nem fintech cégek előrenyomulása a pénzügyi szolgáltatások területén, mivel azt látják, itt további monetizációs lehetőségek nyílhatnak meg számukra. A nagy fintech cégek pedig a pénzügyi iparág más területeire is be fognak lépni, mint például a hitelezés.”

Kapcsolódó cikk:

10. Fintech megoldások a kiskereskedelemben

„A fintech várhatóan be fog törni más iparágakba is és beágyazódik az értékláncba. Az egyik ilyen terület lehet a kiskereskedelem, ahol a fintech cégek a kulcsrakész mobilfizetési és tranzakció feldolgozó rendszereiken keresztül jelennek meg a hagyományos rendszerszállítók mellett.”

A bejegyzés a 2019.11.01. napján „14 Fintech Trends To Watch For In 2020” címmel publikált, a Forbes.com oldalon megjelent cikk alapján készült.

Fotó: pixnio.com