2020.10.26.

Két hónapja maradt a kereskedőknek, hogy átálljanak a fizetés új korszakára

Szerző:

Kategóriák:

Hamarosan életbe lép az új szabályozás, melynek értelmében 2021. január 1-jétől minden online kasszával rendelkező kereskedőnek és szolgáltatónak kötelessége lesz legalább egyféle elektronikus fizetési lehetőséget biztosítania ügyfelei számára.

A Mastercard multirail stratégiájának megfelelően többféle megoldást is kínál, és szolgáltatásaival segíti a változásban érintett 60-80 ezer kereskedőt és pénzügyi szolgáltatót, akikre vonatkozik az új jogszabály.

Doppio program: 15 ezer új terminál alig 1 év alatt

A Mastercard tavaly novemberben indította el a Doppio névre keresztelt infrastruktúra fejlesztési programját azzal a céllal, hogy három év alatt megduplázza a kártyaelfogadó vállalkozások számát Magyarországon.

Kevesebb mint egy év alatt partnerein keresztül több mint 15 ezer terminál jutott el a kereskedőkhöz, a legtöbb esetben olyan helyekre, ahol eddig nem volt megoldott az elektronikus fizetés. A program mindenki számára nyitott, de komoly hangsúlyt helyez arra, hogy a KKV-k számára is vonzóvá tegye a kártyás fizetést.

„Nagy örömmel fogadtuk a kormány kezdeményezését, mert hiszünk abban, hogy a digitális fizetési megoldások használatával mindannyian nyerünk. Az érintett kereskedőknek már csak néhány hetük maradt arra, hogy eleget tegyenek az új szabályozásnak, de a Mastercard – partnereinkkel közösen – segíti a vállalkozásokat abban, hogy gyorsan meg tudják tenni ezeket a nélkülözhetetlen lépéseket. Ugyanakkor óvva intünk bárkit is attól, hogy az utolsó pillanatra hagyja a döntést, sőt, az új fizetési megoldásokat érdemes még az év végi vásárlási hullám előtt bevezetni”

– mondta Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója.

A program eredményeként megújult a POS terminálok igénylési folyamata, így

a korábbi több hetes várakozási idő helyett akár pár nap alatt terminálhoz juthatnak a kereskedők, lévén az igénylési folyamat a korábbi papír alapú helyett teljes egészében online történik („digital onboarding”).

softPOS: a mobiltelefon is alkalmassá tehető kártyaelfogadásra

A korábbi szűkebb kínálat helyett ma már többféle készülék és csomagajánlat is segíti azt, hogy mindenki testre szabott megoldást válasszon. Így például a softPOS technológiával akár

egy Android okostelefon is alkalmassá tehető kártyaelfogadásra, nincs szükség új eszközök beszerzésére és telepítésére.

Pay by Account: Azonnali fizetési megoldás a Mastercardtól

A Mastercard azokra a kereskedőkre is gondolt, akik a kártyás fizetés helyett, vagy annak alternatívájaként az azonnali fizetés mellett teszik le voksukat. A Mastercard Pay by Account szolgáltatásának használata során a vásárló saját okostelefonja segítségével fizethet, legyen szó akár bolti, akár online vásárlásról.

A szolgáltatás önálló alkalmazásként, vagy akár a mobilbanki applikáció egyik funkciójaként is alkalmazható. Ehhez a vásárló számlavezető bankjának kell elérhetővé tennie a funkciót ügyfelei részére.

Bolti környezetben a kártyás fizetéskor megszokott módon, érintésmentesen, a POS terminálnál történik a fizetés, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben nem egy bankkártya, hanem a vásárló bankszámlája vesz részt a tranzakcióban. 

A Pay by Account legnagyobb előnye, hogy NFC technológiával működik, vagyis a vásárló a kártyaterminálnál fizethet mobiltelefonjával érintésmentesen legyen akár Android akár iOS rendszerű mobileszköze. Használata nagyon hasonló a közismert és népszerű mobiltárcás fizetéshez, így

sem a kereskedőnek, sem alkalmazottjainak, sem a vásárlónak nem kell új fizetési módot megtanulnia.

Címlapfotó: pixabay.com

Címkék: