SimpleTrends
SimpleTrends

MTI: A magyarok harmada legfeljebb egy hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik

Szerző: | 2020. 12. 15. | Hírzúzda, Összes hír

FinTechShow-7.0

A magyarok 36 százaléka mindössze egy hónapig tudna megélni a meglévő megtakarításából, ha megszűnne a rendszeres havi jövedelme a K&H felmérése szerint, amelyről az MTI-t kedden tájékoztatták.

A közleményben kiemelték,

a magyarok átlagosan 7 hónapot tudnának átvészelni meglévő forrásaikból,

ami megegyezik az egy évvel korábbi szinttel és 1 hónapos emelkedést jelent a 2018-as eredményhez képest.

A felmérés szerint a lakosság 8 százaléka 1-2 évre szükséges anyagi háttérrel rendelkezik, 5 százalékuk pedig azt mondta, akár több mint 2 évig is képes lenne bevétel nélkül megélni.

Nemek szerinti lebontásban vizsgálva, a nők 41 százaléka, a férfiak 30 százaléka bírná maximum 1 hónapig bevétel nélkül – hívta fel a figyelmet a pénzintézet az egyenlőtlenségekre.

A keleti országrészben a háztartások 43 százaléka tartozik a legkiszolgáltatottabb kategóriába, nyugaton és a középső országrészben csak 31-32 százalékos az arányuk, míg a fővárosban csupán 25 százalékos.

A kutatás szerint azok körében, akiknek a járvány miatt megszűnt az állása, 79 százalék maximum 3 hónapig tudna megélni a tartalékaiból.

Zobor Zsuzsa, a K&H alapok kezelőjének vezetője elmondta:

jelentős azok aránya, akik nagyon rövid időre elegendő tartalékkal rendelkeznek.

Éppen ezért lényeges, hogy az érintettek minél előbb kezdjék el a takarékoskodást, így stabilabb háttérrel várhatják a hirtelen jött változásokat.

A felmérést a pénzintézet a Free Association megbízásával végezte. A kutatásban negyedévente 500 fő vesz részt online, a minta országosan reprezentatív a 30-59 éves lakosságra. Az adatfelvétel 2020. május 22. és június 2. között zajlott.

MTI 2020. december 15.

Címlapfotó: pexels.com

BankTechShow | A jövő digitális bankja
BankTechShow 1.0 | A jövő digital bankja

A fintechzone.hu kiadója a FinTech Group Kft.
„A digitális pénzügyi technológiák, FinTech szolgáltatások terjedését segítjük.”
Web: fintechgroup.hu

Aktuális cikkeink:

A szerzőről

Tudósítás

A FinTechZone górcső alá veszi a legfrissebb hazai és nemzetközi digitális pénzügyi fejlesztésekről, megoldásokról szóló híreket, bejelentéseket. Megosztjuk azokat, amelyekről úgy gondoljuk, hozzájárulnak a hagyományos pénzügyi közvetítői rendszer digitális fejlődéséhez, az ügyfélélmény növekedéséhez. Szakmai hátterünk a hitelességünk. #nobullshit

FINTECHSHOW 7.0

fintech fintechshow
Terítéken a legújabb fintech innovációk.

SimpleTrends konferencia

Simpletrends
Legújabb trendek az e-commerce, m-commerce, fintech, marketing és logiksztika témákban.

BANKTECHSHOW 1.0

banktech banktechshow
Megoldások a láthatatlan bankoláshoz.

HUNFINTECH 2022

fintech hunfintech
Magyarország 20 legígéretesebb fintech cége és 22 új fintech megoldása

ELEKTRONIKUS FIZETÉSI MEGOLDÁSOK KÉZIKÖNYVE (MÁSODIK KIADÁS)

elektronikus fizetés bankkártyás fizetés QR-kódos fizetés
Elektronikus fizetési megoldások kereskedőknek, vállalkozásoknak. A bankkártya elfogadástól a bankszámla alapú fizetési lehetőségeken át az integrált megoldásokig.

GPE softPOS

softpos gpe bankkartya elfogadas mobilon globalpayments
Androidos mobilod van? Töltsd le a GPE softPOS alkalmazást és fogadj egyszerűen érintés nélküli fizetéseket közvetlenül az okostelefonodon keresztül!