2024. október 15.
FinTechShow

2024. november 26.
BankTechShow

2020.07.01.

Vinnai Balázs: “A bankokról az a vízióm, hogy a jövőben láthatatlanok lesznek”

Szerző:

Kategóriák:

Az Inside the Vacuum podcast sorozat célja, hogy feltárja az európai cégalapítók és tech vezetők életútját, bemutatva miként küzdöttek meg a felmerülő kihívásokkal, miközben egy új termék felépítésén dolgoztak ebben a folyamatosan változó globális környezetben. Az alábbiakban olvashatjátok az összefoglalót az ötödik epizódról, melyben Vinnai Balázs beszélgetett Marcel Klimo-val a Vacuumlabs csapatától.

Balázs vállalkozóból vált az évek során angyal befektetővé. Korábban ő alapította az IND Group vállalatot, melyet az első magyar vonatkozású fintech sikersztoriként ismerhettünk meg azáltal, hogy 2014-ben a Mysis felvásárolta a céget. Balázs jelenleg a W.UP vezetője, mely vállalkozás a bankoknak hivatott segíteni a valós idejű ügyféladatok feltárásában és kiaknázásában, a vásárlók megismerésének tökéletesítése által.

Az interjú során szóba került, hogy hogyan is nézett ki a fintech iparág a kezdetekkor, 20 évvel ezelőtt, amikor még a telefonok csak a WAP webhelyeket támogatták, és hogy miként vezette Balázst az évek során jövőképe az úton. Néhány tippet is elárult azok számára, akik ebben az iparágban szeretnének valamit alkotni, de nem tudják hogyan is vágjanak bele.

Visszatekintés az online bankolás kezdeti szakaszára

Ahogy említettem, Balázsnak 20 éves tapasztalata van a fintech ágazatban, vállalkozóként, befektetőként és mentorként is segítette már több cég fejlődését. Rendkívül korai stádiumban megjelent befektetőként az online bankolás piacán.

Az elsők között voltunk, akik valódi online, böngésző alapú bankolási megoldásokban gondolkodtak, lakossági felhasználók számára. A kezdetekben egy német céggel, a Brokat-tal dolgoztunk együtt, akik blue chip vállalatnak számítottak a Neuer Markt tőzsdei piacon, a NASDAQ német megfelelőjén. Így tudott a cégünk növekedésbe kezdeni.

– Vinnai Balázs

Készpénzmentes társadalom – vajon merre tartunk?

Balázs és Marcel egyetértettek az epizódban, hogy a készpénzmentes társadalom felé mutat a jövő, azonban még számos regionális és generációs problémával meg kell küzdenünk a digitális átalakulás során.

Bármennyire is furcsának találjuk, az a tényállás, hogy a világ rengeteg táján használunk még készpénzt vagy csekket, ott is, ahol már jóval biztonságosabb rendszereket is bevezethettünk volna, ahogy te is mondtad, digitalizáció útján.

– Marcel Klimo

Ismerd meg az ügyfeledet a W.UP szolgáltatásaival

Balázs szerint a bankoknak úgy kellene működniük, mint az e-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásoknak – közvetlen termékeladás helyett a vágyak betöltésére fókuszálva!

“A bankoknak meg kell érteniük az online értékesítés és a hirdetések dinamikáját. A mai napig nagyon egyszerű módon, termékeket próbálnak eladni. Hitelkártyát, személyi hitelt, autóvásárláshoz kölcsönt, azonban ezek nem olyan termékek, amikről egy ügyfél álmodozik. Valószínűleg még neked sem volt soha olyan álmod, hogy “De jó lenne kapni egy jelzáloghitelt.” Ez inkább rémálom lehetne.”

– Vinnai Balázs

És hogyan segítik a bankokat a cél elérésében?

“A meglévő adatokra építünk, amelyekkel a bankok már rendelkeznek ügyfeleikről. Feltárjuk ezeket az adatokat és elemezzük a felhasználói viselkedést.”

– Vinnai Balázs

A bank szerepe – egy láthatatlan segítő a pénzügyi életünkben

Gondolkoztál már rajta, hogy milyen lehetne, ha a banktól személyre szabott ajánlatokat kapnál a konkrét pénzügyi problémáidra? Mit szólnál akkor, ha automatikusan kedvező árfolyamokat nyújtanának neked, arra az időszakra, amikor látják, hogy repülőjegyet vettél?

“Ez egy hatalmas elmozdulás abba az irányba, amikor a bankok nem csak hasznos szereplői az életünknek, hanem kifejezetten megkönnyítik a mindennapokat. Már a COVID alatt is óriási előrelépés történt ebben, annak ellenére, hogy erre az időszakra nem lehetett felkészülni. Azt hiszem a személyre szabott megoldások bemutatása lehet a következő lépés.”

– Marcel Klimo

Balázs szerint, ha a bankok egy láthatatlan szereplővé válnának az ökoszisztémában, az egy kedvező pozíció lenne számukra, megvédve az ügyfeleket a frusztrációt okozó helyzetektől.

“A bankokról az a vízióm, hogy a jövőben láthatatlanok lesznek.”

– Vinnai Balázs

Podcast

Hallgasd meg az eredeti epizódot a számodra kedvező platformon:  Apple Podcasts, Breaker, Google Podcasts, Overcast, Pocket Casts, Spotify

Itt megtalálod az epizód részeit, arra az esetre, ha előre szeretnél ugrani:

  • 00:20 – A W.UP története 20 évvel ezelőtt kezdődött
  • 05:29 – Hogyan dominál a piacon a készpénz és a csekkek használata
  • 10:47 – Ismerd meg a banki ügyfeledet a W.UP segítségével
  • 19:20 – A bankoknak láthatatlanoknak kellene lenniük
  • 22:34 – Hogyan lehet ma érvényesülni a fintech iparban?

Hasznos linkek: Balazs Linkedin elérhetősége, Marcel LinkedIn elérhetősége, W.UP weboldal, a W.UP LinkedIn profilja

Címkék:
blank