A CRISTO nevű innovatív autós alkalmazást fejlesztő Smartsurance Technologies 400 millió forint befektetést kapott az MKB Csoporthoz tartozó Solus Capital Kockázati Tőkealap-kezelőtől. A startup 2017 áprilisában debütált a FinTechShow-n és azonnal elnyerte az év legígéretesebb fintech megoldása címet. A tőkebefektetés tapasztalatairól és a CRISTO eddigi eredményeiről beszélgettünk Szota Szabolccsal, a Smartsurance Technologies társalapítójával.

Mi a CRISTO?

A CRISTO alkalmazás fő eleme jelenleg egy újragondolt casco biztosítási konstrukció, amelyben az ügyfelek az autóhasználatuk tényleges időtartama alapján fizetik biztosítási díjukat. Az ügyfeleknek nincs dolguk azzal kapcsolatban sem, hogy jelezzék, hogy mikor voltak úton, mivel a startup egy telemetriai eszközt is eljuttat minden casco-t kötő felhasználójának, amely elvégzi helyettük a megtett utak mérését.

A szerződéskötés – ide értve a szemlefolyamatot is –, a díjfizetés, sőt a kárbejelentés is online történik. A stabil biztosítói hátteret a Generali Biztosító Zrt. nyújtja.

FinTechShow-tól a 400 milliós tőkebefektetésig

A magyar startup, a Smartsurance Technologies 2017 tavaszán a FinTechShow-n debütált a cascot forradalmasító megoldásával (Kriph.io néven). Magyarország legnagyobb fintech seregszemléjén a szakmai zsűri akkor az év legígéretesebb hazai fintech (egészen pontosan insurtech) megoldásának választotta.

 Két év kemény munka, a BnL Start Partners-től kapott első tőkebefektetés után 2019 decemberében vált elérhetővé a nagyközönség számára is az okos casco CRISTO néven.

2020 januárjától elindult az újabb körös tőkebevonás, amelynek eredménye 400 millió forintos befektetés lett. A részletekről Szota Szabolccsal, a Smartsurance Technologies Kft. társalapítójával beszélgettünk.

FINTECHSHOW 20/20

A MÁSIK JÖVŐ

A “Másik Jövő“, ahol a negyedik ipari forradalom, a gépi tanulás, Sophia és a startupok átvették az irányítást a pénzügyeink felett. Milyen lenne az a világ?

Jövő szcenáriók és párhuzamos világok találkozása a negyedik fintech seregszemlén. Jön a FinTechShow 4.0!

Mennyi idő alatt sikerült ezt a dealt tető alá hozni a Solus Capital Tőkealap-kezelővel?

Szota Szabolcs: A beszélgetések január végén kezdődtek meg közöttünk. A Solus Capital Tőkealap-kezelő Igazgatósági döntése június közepén történt meg, így szinte napra pontosan 5 hónap alatt sikerült végigvinni a folyamatot, amit még egy COVID helyzet is nehezített.

Melyek voltak a legfontosabb tapasztalataid a folyamat során, amit tőkebevonás előtt állók számára javasolnál?

Szota Szabolcs: Az egyeztetések rendkívül gördülékenyen mentek, azonban ehhez szükség volt arra, hogy egyrészről

tudtuk, hogy mit is akarunk, milyen területeken vannak fix elképzeléseink a megállapodás kapcsán, és mely területeken tudunk rugalmasabbak lenni.

Fontos volt továbbá, hogy nagyon sok háttéranyag állt rendelkezésünkre, illetve ami hiányzott igyekeztünk gyorsan elkészíteni. Így támogatni tudtuk a döntés előkészítésben résztvevő befektetési menedzsereinket, illetve azonnal tudtunk válaszolni a felmerülő kérdésekre.

Ha valaki szeretné, hogy egy ilyen folyamat gyorsan végig menjen, akkor ezekkel készen kell állnia.

Miért pont a Solus Capital-ra esett a választás?

Szota Szabolcs: Több tőkealappal is tárgyaltunk, azonban a Solus volt az, akik rendkívül gyorsan reagáltak, illetve akiknél látszott, hogy nem csak mondják, hanem tudják is tartani a rugalmas és gyors tárgyalási folyamatot.

Szakmai kérdésekben is hamar egy hullámhosszra kerültünk, jól megértettük egymást, tényleg egy kölcsönös párbeszéd zajlott köztünk. Ez megerősített minket, hogy érdemes őket választanunk a jövő szempontjából is.

Párhuzamosan zajlottak-e tárgyalások másokkal is?

Szota Szabolcs: A folyamat legelején természetesen igen, azonban a Solus gyors első körös döntését követően (aminek végén egy Term Sheet került aláírásra) már nem, hisz ezt a TS már tiltotta.

Mi volt a tárgyalási stratégiátok, milyen célokat fogalmaztatok meg mielőtt elkezdtétek a tárgyalásokat? Kellett-e bármit is feladni ebből?

Szota Szabolcs: Alapvetően volt egy elképzelt árazásunk, tudtuk, hogy meddig szeretnénk maximum ebben engedni, illetve megvolt, hogy milyen jogokhoz, illetve együttműködési keretekhez ragaszkodunk.

Szerencsére az árazás kapcsán például gyakorlatilag egyre gondoltunk, az együttműködési keretekben is együttműködő volt a Solus, illetve hamar találtunk kompromisszumos együttműködési lehetőségeket.

Milyen cégértéken történt a tőkebevonás és mekkora részesedést szerzett ezáltal a cégben a Solus?

Szota Szabolcs: Ez a terület az, amiről nem igazán szeretnénk részleteket közölni. Ami fontos, hogy a korábbi befektető BnL Start Partners és a Solus Capital Kockázati-tőkealap együttesen sem viszi el a cégünk többségi tulajdonát, azaz mi, alapítók továbbra is együttesen többségi tulajdonosok maradunk.

A tőkén kívül miben tud majd segítséget nyújtani a Solus?

Szota Szabolcs: Az együttműködés része, hogy közös tulajdonosi bizottságot állítunk fel, amiben a Solus is képviselteti magát. Itt rendszeresen részt vesznek az üzleti döntések meghozatalában, illetve véleményüket is kifejthetik. Az eddigi tárgyalások során látottak alapján biztos vagyok benne, hogy közös értéket fog teremteni ez a fajta együttműködés.

Mennyi ügyfeletek van jelenleg?

Szota Szabolcs: Jelenleg nagyságrendileg 800 aktív felhasználónk van, akiknek kb. 10%-a jutott el a CASCO kötésig, vagy rendelte meg a biztosításhoz szükséges telemetriai eszközt.

Mennyi ügyfélszámra számítasz idén év végén Magyarországon?

Szota Szabolcs: Idén év végén 2-3 000 felhasználóra, és 100-200 casco ügyfélre számítunk a magyar piacról, de mellette többszáz olyan ügyfelet is szeretnénk a felhasználóink közül megmozdítani, akik a hamarosan megjelenő plusz szolgáltatásokat igénybe veszik.

Mik az üzleti várakozások a CRISTO kapcsán?

Szota Szabolcs: Az üzleti várakozásaink szerint első körben a hazai piacon történő megerősödés a cél, amit dinamikus, de minőségi növekedéssel szeretnénk elérni, majd 1 éven belül a nemzetközi jelenlétünket is felépítjük, amit aztán folyamatosan bővítve tervezünk több országra kiterjeszteni.

Fotó forrása: Smartsurance Technologies