FinTechShow-7.0

Rekord: 40 milliárd forintot fektetett az Allianz és a Tencent a fintech startupba, az N26-ba

Szerző: | 2018. 03. 22. | Fintech startupok, Nemzetközi fintech hírek, Nemzetközi fintech startupok, Összes hír

FinTechShow-7.0
BankTechShow | A jövő digitális bankja

Az Allianz biztosító és a kínai Tencent üzenetküldő és fizetési platform végrehajtották Németország eddigi legnagyobb tőzsdén kívüli fintech befektetését. 160 millió dollárt, azaz több mint 40 milliárd forintot fektettek a 850 ezer felhasználót kiszolgáló legsikeresebb német fintech startupba.

A N26

Az N26 2015 januárjában lépett piacra Németországban, majd másfél évvel később megszerezték a banki engedélyt is. 17 európai országban nyújt szolgáltatást és ügyfelei jellemzően a – szolgáltatók számára rendkívül vonzó – 18-35 éves korosztály. A társaság előrejelzése szerint a fizetési forgalma 2018-ban eléri a 13 milliárd dollárt. A bank növekedése ugrásszerűen felgyorsult és 2017 második félévétől naponta 1500-2000 új ügyféllel szerződnek.

A jelenlegi befektetéssel együtt összesen 215 millió dollárt kaptak. Ez a befektetés két ok miatt is stratégiai jelentőségű: egyrészt az új tulajdonosi háttér további fejlődési potenciált sejtett, másrészt elérhető közelségbe került a tőzsdei bevezetés is.

Miért pont a Tencent és az Allianz?

A Tencent egyik erőssége a legújabb, diszruptív technológiák, pl. a mesterséges intelligencia kiterjedt használata. Az N26 ettől az együttműködéstől a felhasználók egyedi igényeinek jobb kiszolgálását, illetve a mesterséges intelligencia alapú szolgáltatások bevezetését várja.

Az Allianz érdeklődését pedig minden bizonnyal az N26 számára megnyílt PSD2 üzleti lehetőségek, az N26 digitálisan érett ügyfeleinek gyorsan növekvő tábora keltette fel.

Cél: 2020-ig 5 millió ügyfél

Az N26 a friss tőkét a szolgáltatásfejlesztésen túl piaci terjeszkedésre, ezen belül az amerikai és az angol piacokon való megjelenésre fordítja.

 

Az N26 idei új szolgáltatásai között szerepel egy új bankszámlakonstrukció kiajánlása, mellyel a felhasználók egyetlen számlán több devizban tudnak pénzt kezelni, fizetéseket indítani és fogadni. (A Transferwise-zal való együttműködés eredményeként az N26 felhasználói jelenleg mintegy 19 valutában bonyolíthatnak fizetéseket.)

3 éven belül valamennyi országban – ahol jelen vannak, vagy lesznek hamarosan – 5-10 százalékos piaci részesedést kívánnak elérni. A cél, hogy 2020-ra elérjék az 5 millió ügyfelet.

Az N26 vezetője, Valentin Stalf szerint a társaság sikerességének kulcsai

az egyszerűen használható, személyre szabott szolgáltatások, az átlátható szolgáltatásportfólió és a kiváló technológia.

A FinTechShow-n, a FinTech kerekasztalban nemzetközi sikeres fintech startupok, a Revolut és a figo osztják meg tapasztalataikat a digitális banképítés kihívásairól.

A bejegyzés az alábbi cikkek felhasználásával készült: N26 raises $160 million from Tencent and Allianz

BankTechShow | A jövő digitális bankja
BankTechShow 1.0 | A jövő digital bankja

A fintechzone.hu kiadója a FinTech Group Kft.
„A digitális pénzügyi technológiák, FinTech szolgáltatások terjedését segítjük.”
Web: fintechgroup.hu

Aktuális cikkeink:

A szerzőről

Tudósítás

A FinTechZone górcső alá veszi a legfrissebb hazai és nemzetközi digitális pénzügyi fejlesztésekről, megoldásokról szóló híreket, bejelentéseket. Megosztjuk azokat, amelyekről úgy gondoljuk, hozzájárulnak a hagyományos pénzügyi közvetítői rendszer digitális fejlődéséhez, az ügyfélélmény növekedéséhez. Szakmai hátterünk a hitelességünk. #nobullshit

FINTECHSHOW 7.0

fintech fintechshow
Terítéken a legújabb fintech innovációk.

BANKTECHSHOW 1.0

banktech banktechshow
Megoldások a láthatatlan bankoláshoz.

HUNFINTECH 2022

fintech hunfintech
Magyarország 20 legígéretesebb fintech cége és 22 új fintech megoldása

ELEKTRONIKUS FIZETÉSI MEGOLDÁSOK KÉZIKÖNYVE (MÁSODIK KIADÁS)

elektronikus fizetés bankkártyás fizetés QR-kódos fizetés
Elektronikus fizetési megoldások kereskedőknek, vállalkozásoknak. A bankkártya elfogadástól a bankszámla alapú fizetési lehetőségeken át az integrált megoldásokig.

GPE softPOS

softpos gpe bankkartya elfogadas mobilon globalpayments
Androidos mobilod van? Töltsd le a GPE softPOS alkalmazást és fogadj egyszerűen érintés nélküli fizetéseket közvetlenül az okostelefonodon keresztül!