2019.06.12.

Az IMF szerint a BigTech veszélyes a pénzügyi szektorra

Szerző:

A BigTech cégek egyre mélyebbre fognak ásni a pénzügyi szektorban, aminek következménye egyrészt a modernizálódás, másrészt a kiszolgáltatottság növekedése lesz – véli az IMF. A szabályozó „védelmi rendszere” eddig sikeresen visszatartotta az Amazont, Facebookot, Apple-t a komolyabb lépésektől, így a korábbi évek várakozásai, hogy a BigTech cégek bankot alapítanak, nem teljesültek. Legalábbis az Egyesült Államokban.

A BigTech cégek (pl. GAFA az Egyesült Államokban = Google, Apple, Facebook, Amazon, vagy BAT Kínában = Baidu, Alibaba, Tencent) eddig a szabályozói radar alatt manővereztek, jellemzően olyan területeken és formában, ami nem igényelte a jogalkotó, vagy a felügyelet beavatkozását.

Ennek ellenére

„az áttörő újítások a BigTech cégektől jöhetnek, amelyek óriási ügyfélelérésük, tőkéjük és a felhasználói adatokat elemző mesterséges intelligencia felhasználásával kínálhatnak pénzügyi termékeket. Igaz, a technológiai cégek közelebb hozzák a bankkapcsolattal nem rendelkező felhasználókat a pénzügyi szektorhoz, ám működési modelljük veszélyezteti a személyiségi jogokat, piaci erejük pedig torzíthatja a versenyt”

– emelte ki Christine Lagarde a minap Japánban tartott G20-as csúcstalálkozón.

Christine Lagarde, az IMF ügyvezető igazgatója Japában, a G20-as csúcstalálkozón. Fotó: Reuters

Túl nagy a hatalom alig pár cég kezében

Lagarde azt is kiemelte, hogy a kínai technológiai cégek [Tencent, Ant Financial] fizetési megoldásai, a WeChat Pay és az Alipay milliók számára teremtette meg a hozzáférhetőséget pénzügyi termékekhez. Ugyanakkor mára a két cég kezében összpontosul a mobilfizetési piac több mint 90%-a.

Az Amazon, Google, Facebook, Apple is jelentős erőforrásokat fektettek saját digitális pénztárca megoldásuk kifejlesztésébe, ám ezek nem terjedtek el annyira, mint kínai versenytársaiké. Ettől függetlenül az amerikai BigTech cégek nem adták fel azon törekvéseiket, hogy minél nagyobb szerepet hasítsanak ki például India fizetési piacából, illetve a Facebook sem szállt ki – a kezdeti kudarcok után – a pénzküldési szolgáltatásból, amit most kripto alapokra kíván helyezni.

A kínai BigTech cégek megkapták a digitális banki engedélyt

Míg az amerikai BigTech cégek más területen a hatóságok látókörébe kerültek és óriási büntetéseket fizetnek ki, addig a kínai BigTech cégek igyekeztek elkerülni azt. Talán ennek is a következménye, hogy a kínai technológiai cégek [eddig] meghagyták a bankolást a bankoknak – írja a Quartz. Eddig. Ugyanis május elején hat kínai technológiai cég (többek között a Tencent, Ant Financial, Xiaomi, Zhong An) kapott digitális banki engedélyt, így mégis belépnek a bankok felségterületére.

Követendő iparági példa

A Business Insider szerint Lagarde „figyelmeztetése” előfutára lehet szigorúbb szabályozás bevezetésének, amivel a Google és az Amazon pénzügyi törekvéseit fognák vissza.

Ugyanakkor azt is hozzáteszik, ennek következményei beláthatatlanok, inkább az együttműködés irányába terelheti majd a szabályozó a BigTech cégeket és a hagyományos pénzügyi szolgáltatókat, amire jó példa az Apple és a Goldman Sachs együttműködése az Apple hitelkártya bevezetésében*. Talán ez lehet majd a követendő iparági példa.

*A szabályozói feltételeket teljesítő hátteret és a pénzügyi szolgáltatást a Goldman Sachs, az ügyfélelérést és a brandet az Apple biztosítja.

Cover fotó vox.com
Címkék: