A CMO-nál azt gondoljuk, hogy mindenki, aki a kereskedelemben és a szolgáltatásokban tevékenykedik szeretné megkönnyíteni az életét, és valahogy több pénzt benntartani a cégében és több időt fordítani másra. Ez általában fordítottan arányos, de most néhány okos technológiai újításnak köszönhetően megváltozhat. Összevont fiskális és fizetési megoldásokkal igyekszünk a digitális pénztárcák terjedését elősegíteni miközben valós előnyöket adunk a vállalkozásoknak.
Megérkeztünk! Minden vállalkozás részére havi néhány ezer forintért tudjuk biztosítani a törvénynek megfelelő legegyszerűbb megoldásokat. Egy cégtől egy helyen mindent el tud intézni a vállalkozó pénzt és időt megspórolva, ráadásul a piaci ár alatt! A megtakarított pénzt és időt pedig a vállalkozása fejlesztésére fordíthatja.
Szerettünk volna valami valóban egyszerű megoldással szolgálni a vállalkozásoknak, ahol egy eszközzel oldhatnak meg számos funkciót, egy szolgáltatónál. Létrehoztuk az A920-as terminált CMO applikációval.
Így elérhetővé vált a bankkártyás és a QR kódos fizetés egy eszközön belül!
Ugyanezen az okos terminálon a CMO ingyenes applikációjával számlázhatunk is, ami teljes mértékben NAV álló és közvetlen NAV kapcsolattal rendelkezik, valamint a számlát is ki tudjuk nyomtatni, ha szükséges.
A CMO A920-as terminálra telepített applikációja azért forradalmi, mert egy platformon képes kezelni a bankkártyás, QR kódos fizetéseket miközben nem kell külön számlázó programot sem használnunk, mert a CMO applikáción belül ezt is biztosítjuk! A készülék természetesen akkumulátorról is üzemel, így könnyen mozoghatunk a tevékenységünk helyszínei között vele.
Úgy gondoltuk, hogy három csomagajánlatot készítünk, melyek különböző fizetési rendszereket tartalmaznak a vállalkozók fizettetési szokásaihoz és pénztárcájukhoz igazítva.
All-in csomag: pénztárgép, A920 –as bankkártya terminál, QR kódos fizetési lehetőség és számlázás egyben!
Minden innováció egy helyen! Ebben a csomagban található egy CashBox vagy Fiscat pénztárgép, mely minden igényt kielégítő kereskedelmi teljesítménnyel bír, okos és könnyen kezelhető.
A csomagban megtalálhatod még az A920 okos terminált is, melyen a CMO applikációja biztosítja a széleskörű elektronikus fizetési és számlázási lehetőséget! Elfogadja a SZÉP kártyát, az Egészségkártyákat, valamint Visa, Visa Electron, Mastercard és Maestro kártyákat.
Ugyanebben a csomagban található a CMO QR kódos fizetési megoldása, mely már önmagában is elég lehet a kereskedők számára az elektronikus fizetés biztosításának teljesítésére. További piaci előnye és reményeink szerint terjedésének egyik fő mozgatórugója, hogy a kereskedők akár 50% tranzakciós díjat is spórolhatnak rajta. A fizetések 5 másodpercen belül megérkeznek a vállalkozó bankszámlájára.
Továbbá jár még a csomaghoz a CMO számlázó, mely egyszerűen kezelhető és korlátlan mennyiségű számla kiállítását lehetővé tevő Partnertörzzsel és Cikktörzzsel rendelkező program. Garantáltan NAV-álló, a kiállított számlákat azonnal, automatikusan továbbítjuk a NAV rendszerébe.
Már a Free csomagban is elérhetőek az alap statisztikák, azaz lekérhetőek az egy időszakon belül kiállított számlák, és szűrni is lehet a kiegyenlítetlen számláidra. A csomag egyedülálló lehetősége, hogy a számlázót hamarosan összekapcsoljuk a pénztárgéppel is és akár távolról is követhető lesz majd annak napi forgalma, vagy ha cikktörzset is kezelne a pénztárgépen, akkor a pillanatnyi fogyást és raktárkészletet is elérheti a kereskedő!
All-in csomag: pénztárgép, bankkártya terminál, QR kódos fizetés és számlázás egyben
A COOL tradicionális csomag: Pénztárgép, Q92 terminál és számlázás
Egy egyszerűbb megoldást kínálunk a magyar vállalkozásoknak. A korábban említett pénztárgép mellé a Q92, 4G adat átvitelű terminált párosítottuk! A terminál természetesen akkumulátoros módban is működik, és összekapcsolható a kereskedő saját, meglevő bankszámlájával!
Számos bankkártyát elfogad: MasterCard, Maestro, VISA, VISA Electron, Vpay, American Express, (Magyarországon kizárólagos joggal) JCB, Union Pay, valamint SZÉP kártyát és egészségpénztári kártyákat is. További extrának szántuk, hogy a Q92-es terminálnak nincsen telepítési díja! A számlázó természetesen a csomag részét képezi, hogy a CMO-t használó vállalkozás teljes értékű fiskális és payment rendszerrel üzemelhessen.
COOL tradicionális csomag: pénztárgép, bankkárya terminál és számlázás egyben
SMART – az okos CMO csomag: Pénztárgép, QR kódos fizetés, bankkártya elfogadás és számlázás saját mobilon!
A SMART olyan szolgáltatáscsomag, amely nemcsak a pénztárgépet és egy QR kódos fizetési megoldást biztosít a kereskedő számára, hanem egy olyan forradalmian új technológiát is elérhetővé teszünk, ami a meglevő mobil telefonból majdnem teljes értékű bankkártya-terminált varázsol. Így gyakorlatilag külön erre a célra fenntartott eszköz nélkül válhat bármelyik szolgáltató vagy kereskedő, bankkártya-elfogadó hellyé.
Továbbá díjmentesen az előfizető rendelkezésére bocsátjuk a CMO számlázót is, amit tetszés szerint lehet használni mobilon vagy asztali gépen. Az előfizetés 36 hónap hűségidővel jön létre, havidíjas fizetési konstrukcióval.
SMART csomag: pénztárgép, valamint bankkárya elfogadás (softPOS), QR kódos fizetés és számlázás mobilon
A cikk a CMO24 Zrt. támogatásával jelent meg.