2022.11.10.

Felsővezetők a hazai bankszektor digitális átalakulásáról, kihívásairól és a jövő technológiáiról

Szerző:

Mit jelent ma a digitalizáció a pénzügyi iparág felsővezetői számára? Mit fogad be mindebből a fogyasztó? A FinTechShow-n Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség igazgatója vezetésével pergő párbeszédet láthattunk-hallhattunk Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős vezetője, dr. Ákos Tamás, a CIB vezérigazgató-helyettese és Pecsenye Roland, a Magyar Bankholding vezérigazgató-helyettese részvételével. Néhány gondolat az egy órás kerekasztal beszélgetésből.

A digitalizáció új játékteret nyitott minden iparágban, így a pénzügyi szektorban is. Az inkumbens bankok és hagyományos pénzügyi szolgáltatók pályájára nagy lendülettel beléptek a fintech és a bigtech cégek. Új játékszabályok íródtak – íródnak.

A jegybank digitális jegybankpénzben (CBDC) gondolkodik és stratégia alkotással ösztönzi a szektort a digitalizációra. A távközlési szolgáltatók, a közműcégek akár lehetnek pénzügyi szolgáltatók is, vagy az együttműködési modellek szélesedő skáláján keresztül a bankokkal közösen segíthetik mindennapi pénzügyeinket. A bankok a digitális térben másodpercek alatt elvégzik az utalásokat. A kártyatársaságok pedig egyre színesebb, új szerepkörökben mutatkoznak be.

#1. Mi ma a legfontosabb digitalizációval kapcsolatos projekt, amivel a felsővezetők mindennapi szinten foglalkoznak? Hol tartunk most a pénzügyi szolgátlatások digitalizációjában?

Pecsenye Roland: A Magyar Bankholdingban a napi rutinfeladatok, az integráció kihívásai kezelésén túl komplex megújulási programot indítottunk, melynek célja, hogy a digitális térben íródó új szabályoknak való megfelelés segítse. Emellett egy teljesen új, felhő alapú platformot építünk és sok új funkció újraépítése, építése is megindult a fő projektek mellett.

Eölyüs Endre: A Mastercard is jelentős átalakuláson, transzformáción megy végig. Ma már nemcsak egy kártyatársaság, hanem megjelentek új területek, amelyekhez eddig nem volt terméke a cégnek. Ilyen új területek például az adatbiztonság, a csalásmegelőzés és az identity megoldások. Új üzleti szegmensek felé is nyitunk, már nem csak bankoknak nyújtunk szolgáltatásokat. Az új termékek és az új üzleti szegmensek igényeinek kielégítése nagyon más gondolkodást igényel.

A pénzügyi szektor óriási adathalmazon ül és mindenki keresi még, hogy hogyan lehet ezekre az adatokra jó szolgáltatásokat, jó üzleti modelleket építeni.

Dr. Ákos Tamás rámutatott arra, hogy az egyes szolgáltatások digitalizáltsága eltérő, így például a fedezetlen hitelezés 72%-ról elmondható, hogy digitális a folyamat, ugyanakkor az online számlanyitás terén még bőven van tere a fejlődésnek. A CIB Banknál például jelenleg a számlanyitások mindössze 18%-a történik online.

FinTechShow - Felsővezetői kerekasztal - Bankokbol tech cégek? Kódban a jövőnk?

Fotón: Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség igazgatója (balra), Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója (középen) és dr. Ákos Tamás, a CIB Bank vezérigazgató-helyettese

#2. Hol tart a magyar fogyasztók felkészültsége a pénzügyeik digitális intézésére nemzetközi összehasonlításban?

Eölyüs Endre: A Mastercard hét országra végzi el a Digitális Fizetési Index kutatását évente két alkalommal. A kutatás során 3 pillér (infrastruktúra ellátottság, használat, tudás) mentén vizsgálják a felkészültséget. A tudás pillérben 3 fogyasztói kategória található, a (1) digitálisan fejlett, (2) átlagos és (3) lemaradó fogyasztói kategóriák.

Az 2021-es év eredménye meghökkentő volt. Az átlagos tudással rendelkezők aránya elkezdett csökkenni, sokan feljutottak a “digitálisan fejlett” kategóriába, ugyanakkor a lemaradók nem jutottak feljebb a következő tudásszintre.

Azaz, nyílik az olló a digitálisan affinis és a lemaradók között.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy azok a fogyasztók, akiket érdekel a pénzügyeik digitális intézése, már megtanulta az alapokat, jó úton van a digitális érettség elérése felé. Nagy fejfájás ugyanakkor a piac szereplőinek, hogy hogyan motiválható, hogyan vonható be az igen jelentős – a számos edukációs program ellenére – lemaradó fogyasztói tábor?

Pecsenye Roland: A Takarékbank tapasztalatai alapján a személyes tanácsadás segítheti a digitalizációt a pénzügyekben. A fiataloknak az életkezdéshez kell a személyes tanácsadás, hiszen tapasztalatlanok, az időseknek pedig a digitális eszközök használata okán van szüksége személyes támogatásra.

A nehezedő gazdasági helyzetben a tanácsadók szerepe méginkább felértékelődik, ezzel együtt a fiókhálózat jelentősége is növekszik.

bankkartyas fizetes

Régiós szinten is átlag feletti Magyarország digitális fizetési indexe | 2022.09.21.

A Mastercard idén második alkalommal mérte meg hazánk Digitális Fizetési Indexét, amely három fő pillérre: az infrastruktúrára, a tudásra és a használatra alapozva méri a piac fejlettségét a digitális fizetések terén. Az index összpontszáma egy év alatt 7 ponttal emelkedett, elsősorban az infrastruktúra és a digitális fizetések használata mentén.

#3. Hol lesz a szektor 5 év múlva? Mi lesz az a következő esemény, intézkedés, ami meghatározó lesz a pénzügyek digitális transzformációja szempontjából?

1. Az azonnali fizetés alapjaiban változtatja meg a pénzügyi szolgáltatások fogyasztását.

A kerekasztal résztvevői egyetértettek abban, hogy az azonnali fizetés alapjaiban változtatja meg a pénzügyi szolgáltatások fogyasztását. Különösen nagy előrelépésre számítanak a még idén megjelenő szabályozói intézkedéscsomag (AFR 2.0) kapcsán.

Dr. Ákos Tamás kiemelte, hogy drasztikus változás akkor történik a fizetési iparágban, amikor az azonnali fizetés ügyfélélménye eléri a jelenlegi QR-kódos fizetés ügyfélélményét.

Pecsenye Roland az azonnali átutalási limitek megemelését és a fizetési kérelem elterjedését tartja rendkívül fontosnak, melyek eredményeként csökken a manuális adatbevitel mennyisége és így a gyorsaság mellett az emberi hibázás lehetősége is jelentősen csökken.

Eölyüs Endre: Vannak olyan fizetési helyzetek, amikor az azonnali fizetés a jó megoldás, így például a csekkek, a számlák kifizetése esetén kifejezetten előnyös lehet. De például a határon átnyúló vásárlások, az e-kereskedelemben a kártyás fizetés még néhány évig minden szereplő számára jobb megoldást biztosít. És ne felejtsük el, hogy néhány éven belül a kártya is azonnali fizetést jelent.

A check-in lesz az új check-out. Egyre több automata bolttal találkozhatunk majd, ahol láthatatlanná válik a fizetés.

Felsővezetői kerekasztal FinTechShow

Fotón: Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója és dr. Ákos Tamás, a CIB Bank vezérigazgató-helyettese (jobbra)

2. A pénzügyi szektor digitális transzformációja tekintetében a szabályozó továbbra is meghatározó.

Eölyüs Endre: A szektor jelenlegi aszimmetrikus szabályozása a bankok számára jelentősen megnehezíti a nem-banki szolgáltatások nyújtását ügyfeleiknek. Az állam és a pénzügyi szabályozó sokat segíthetne az állami kifizetések digitálissá tételével is, mellyel jelentősen csökkenthető lenne a gazdaságba áramló készpénz mennyisége. A Mastercard kutatása rávilágított, hogy a dolgozó lakosság mindössze 66%-át teszi ki az a réteg, akik jövedelmük 100%-át számlára kapják.

Kedvenc példám, hogy az összes nagybani piacról ki kellene tiltani a készpénzt. Ugyanis, ha az értéklánc elején nem keletkezik készpénz, az egész értékláncon digitálisak lennének a tranzakciók.

A következő 5 évben az erős ügyfélhitelesítés velünk marad, számos megoldás épül majd rá. A nyílt bankolás átalakul nyílt pénzügyekké, mely már egy másik játszótér, ahol az adatok jóval szélesebb körét használhatják majd a szereplők és – a szabályozó szándékától függően – a bankok is hozzáférhetnek nem-banki szolgáltatások nyújtását segítő adathalmazokhoz.

Pecsenye Roland az európai pénzforgalomba való digitális bekapcsolódást is fontosnak tartja a hatékony, elektronikus fizetési megoldások bevezetése érdekében és számít e területen a szabályozó segítségére. Véleménye szerint a digitalizációt arra kellene felhasználni, hogy költséghatékonyabb, olcsóbb, pénzügyi megoldásokat tudjanak a szolgáltatók az elfogadók kezébe adni. Ezzel lehetne ösztönözni őket arra, hogy a digitális fizetések irányába tereljék vásárlóikat.

Gyorsan kellene lépnünk a munkavállalóink digitális felkészültsége terén is. Meghökkentő, hogy míg a feltörekvő pénzügyi vállalkozásoknál és a pénzügyi szolgáltatói státuszra törekvő cégeknél ma megközelítőleg 80% a digitálisan dolgozók/gondolkodók aránya, a bankoknál ez még csak a 30-40% körül mozog.

A Bankholding az új világ építésénél ökoszisztéma kialakításában gondolkozik, melynek külső – különösen a banki adatokkal hasznos, értékes szolgáltatásokat előállítani képes – cégek is tagjai lesznek.

Fontos eleme a fejlődésnek, hogy digitálisan, digitális folyamatokban gondolkodó emberek dolgozzanak a kockázatelemző, marketing, compliance területen is.

A technológiai rugalmasság szintén egy olyan terület, ahol az inkumbens bankoknak fejlődniük kell. A hagyományos bankokban akár több ezer olyan rendszer is lehet, amelyhez egy-egy release váltásnál hozzá kell nyúlni – így ez a folyamat drága és lassú lesz, mely visszafogja a fejlesztéseket.

Eölyüs Endre: A hatékonyság – és főként a háttérrendszerek működésének hatékonysága – alapvetően határozza meg a bankok esélyeit. A jövőben az a szereplő tud majd a piacon maradni, aki hatékonyan, rugalmasan tud lépkedni a játszótéren.

A verseny valójában egy hatékonysági játszma lesz. A versenyt alapvetően a technológia alkalmazása, ezen belül különösen a háttérben zajló folyamatok hatékonysága dönti majd el.

#4. Melyik technológia lesz a legfontosabb a következő években? A technológiában lesz a bizalom? Hogyan tudjuk megteremteni a bizalmat a technológián keresztül?

Pecsenye Roland: 4-5 éve az adatrobbanás időszakában élünk. Minden rendszerből hatalmas mennyiségű adat hullik ki, melyek strukturált feldolgozása elképzelhetetlenül nagy munka. A blokklánc és a blokklánc alapú technológiák a digitális bizalom építésének eszközei, ezért ezen technológiákra különösen szükség lesz az ügyfél kiszolgálásában résztvevő pénzügyi szereplők közötti digitális bizalom kialakításában.

Dr. Ákos Tamás: A személyes tanácsadó fontos szerepet játszik az ügyfelek életében. A fejlődés fontos eleme lesz, hogy a tanácsadó munkáját támogassuk a lehető legjobban a rendelkezésre álló technológiákkal, hogy minél több minőségi ideje maradjon az ügyfélre.

Eölyüs Endre: Az adat és az adat védelme jelentősen felértékelődik. Várhatóan óriási verseny lesz az üzleti adatok védelmét, valamint az adatmegosztást segítő megoldások terén.

A FinTechShow 6.0 konferencia előadásai 2022. december 31-ig visszanézhetők. További részletek és feltételek itt

FinTechShow Magyar Bankszovetseg Jelasity Radovan

Bankszövetség: A magyar bankszektor kiforrott digitális jövőképpel rendelkezik | 2022.11.07.

Van néhány dolog, amire büszke lehet a magyar bankszektor és természetesen van, ahol bőven van még tere a fejlődésnek. Vannak nehéz béklyói, de vannak egyedülálló erősségei is a szektornak. Melyek a szektor versenyképessége megtartásához a legfontosabb pillérek, tennivalók és mit tehet a szabályozó, a szövetség és a piaci szereplők?

Címlapfotón: Pecsenye Roland, a Magyar Bankholding vezérigazgató-helyettese (a kivetítőn), Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség igazgatója (balra), Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója (középen) és dr. Ákos Tamás, a CIB Bank vezérigazgató-helyettese

Címkék: