2024.07.01.

K&H: szegedi tudósok segítségével tökéletesítik Kate-et

Szerző:

Kategóriák:

A természetes emberi beszéd működésének alaposabb megértését célozza az a kutatási együttműködési megállapodás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem és a K&H Csoport képviselői írtak alá.

A kutatási együttműködés célja a természetes nyelvi megértés finomítása és integrációja olyan, minden K&H-ügyfél számára elérhető digitális asszisztens számára, amelynek a működése mesterséges intelligencián (AI) alapul.

Szegeden Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora, valamint Vadócz Zsolt, a K&H digitális fejlesztésekért felelős vezetője aláírták azt a kutatási együttműködési megállapodást, amely hozzájárul a pénzintézet által működtetett digitális pénzügyi asszisztens tökéletesítéséhez.

Egyre népszerűbb Kate, a K&H digitális pénzügyi segítője

A K&H 2022 őszén indította útjára mobilbankjában Kate-t, a mesterséges intelligencia alapú digitális pénzügyi asszisztenst, amely nem egészen egy év alatt olyan szintre fejlődött, hogy 2023 végétől már szóbeli utasítás alapján is képes tranzakciókat végrehajtani.

A K&H ügyfélköréből immár 620 ezren találkoztak Kate-tel, 320 ezren kezdeményeztek vele beszélgetést, az ügyfelek 10 százaléka pedig már havi rendszerességgel használja is.

„Kate jelenleg már az ügyfélszándékok 89 százalékát értelmezni tudja, és a megértett kérdések 73 százalékára van megoldása. Emberi beavatkozás nélkül ennyire tudja önállóan megoldani a felmerülő igényeket.”

– jelentette ki Vadócz Zsolt.

Nyelvi képességek finomítása: K&H és MILAB együttműködése

Ezzel együtt Kate nyelvi megértési és válaszadási képességeit a K&H tovább kívánja finomítani, ezért kereste meg a Szegedi Tudományegyetemet, amely a hazai mesterséges intelligencia-kutatás egyik meghatározó bázisa.

Itt működik a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB), amelynek vezető kutatói otthonosan mozognak az algoritmusok világában, valamint az ország egyik legjobb Nyelvtudományi és Nyelvészeti Tanszéke, benne az Elméleti Nyelvészeti és Informatikai Kutatócsoporttal, amely a legkorszerűbb ismeretekkel bír a témakörben.

„A tudományos élet képviselői nagy segítséget tudnak nyújtani az üzleti felhasználás terén jártas AI-alkalmazók számára abban, hogy a digitális pénzügyi asszisztens hibátlanul megértse az ügyfelek szóban megfogalmazott igényeit, azokra érdemben tudjon reagálni, és pontosan, visszakérdezés nélkül végre tudja hajtani utasításaikat.”

– tette hozzá Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

Fotón: Németh Balázs, a K&H Bank innovációs vezetője 2024. április 16-án a PayTechShow-n (forrás: FinTech Group, készítette: Kovács Dávid)

Személyes kapcsolatok és digitális innováció ötvözése a K&H-ban

Németh Balázs, a K&H Bank innovációs vezetője az áprilisi PayTechShow-n hangsúlyozta, hogy az AI-t napjainkban már nagyon sok helyzetben használhatjuk.

Véleménye szerint egy bank esetében az egyik legfontosabb terület a kiberbiztonság és a csalások felderítése, de emellett az adatgyűjtés, az adatelemzés és a prediktív elemzés során is nagy szerepet játszik a mesterséges intelligencia.

Bár az AI-alapú asszisztensek fejlesztése sok kihívással járhat, a K&H hisz abban, hogy az ügyfelek számára a legjobb szolgáltatást akkor tudják nyújtani, ha ötvözik a digitális megoldásokat a személyes kapcsolattartással és tanácsadással.

Kate szerepe ebben az, hogy hidat képezzen a teljesen digitális megoldások és a személyes tanácsadás között, hisz általa az ügyfelek akkor is intézkedhetnek, ha fizikailag nem is találkoznak banki tanácsadóval.

,,Az a cél, hogy azt, amit eddig is megszoktunk, amit használunk napi szinten, azt még hatékonyabban, még optimálisabban, még kényelmesebben tudjuk használni.”

– mondta Németh Balázs a K&H Bank innovációs vezetője 2024. április 16-án a PayTechShow-n.

[Forrás: K&H sajtóközlemény] | Címlapfotó: stock.adobe.com | Licenc: FinTech Group Kft.

Címkék: