2017.03.06.

Lányok, nők figyelem! Így támogathat minket a technológia! És a Nimb

Szerző:

Találkozol a barátaiddal. Rátok esteledik a nagy beszélgetésben, sötét van, mire kilépsz az ajtón. Az utca éppen üres. Egyszer csak meghallod, hogy ketten-hárman jönnek mögötted. Hátrafordulsz. Téged néznek, pusmognak. A fejedben bekapcsol a vészcsengő, a szíved dübörögni kezd, megszaporázod a lépteidet…

 

„Túlparázom a dolgot?!” Egyre közelebbről hallod őket. Majd utolérnek…és továbbmennek. Egy nagy sóhaj, és beletelik egy kis időbe, mire a pulzusod helyreáll. Éreztél már hasonlót? Én igen.

 

Nimb: gyűrű, ami életet menthet

Kathy Roma a Nimb társalapítója nem így járt. 2000-ben megtámadták és súlyosan megsebesült. Ő akkor még „csak” kiabálni tudott, ami szerencsére elégnek bizonyult. Meghallották és gyorsan kórházba került, de a felépülése hetekig tartott.

14 évvel később összehozta az élet olyan emberekkel, akiknek hasonló történetük volt. 2014-ben Leo Bereschansky (a cég alapítója és CEO-ja) barátját szintén megtámadták az utcán. Összefogtak és 2014 októberében létrehozták a Nimb-et.

Nimb_ring

 

Sok olyan hordható eszköz elérhető már a piacon, ami vészjelzőként (is) funkcionál. A Nimb egyedisége abban áll, hogy nem kell mind a két kezünk ahhoz, hogy a riasztást leadjuk.

A gyűrűbe épített pánikgomb – akár észrevétlenül – megnyomható a hüvelykujjunkkal, ami egy támadás esetén különösen hasznos lehet, ha a támadó figyel minket.

 

Pánikgomb a gyűrűben

Úgy érzed követnek, vagy valaki elkezd molesztálni. Elkezdesz a telefon után matatni. A kezed remeg. Mit gondolsz mennyi időbe telik felhívni egy családtagot, barátot, vagy épp a rendőrséget és elmondani, hogy hol vagy és mi történik?

 

Nimb_time

 

Ha bekövetkezik bármilyen olyan esemény, ami riasztás küldését váltja ki belőled – ez lehet nem csak támadás, hanem pl. rosszullét, vagy egy tűzeset – akkor a pánikgombot mindössze 3 másodpercig kell lenyomva tartanod, ezzel elmegy a jelzés az alkalmazás felé, majd az applikáció továbbítja azt a beállított kontakt(ok) részére. „Vajon sikerült? Elment a vészjelzés?” A gyűrű kialakításánál erre is gondoltak: rezgő visszajelzést ad az üzenet kiküldésekor.

Nimb_app

 

Az iOS és Android platformra egyaránt tervezett mobil applikáció a gyűrűvel összekapcsolva, de akár anélkül is alkalmas vészjelzés leadására. Az applikációban állítod be az(oka)t a kontakto(ka)t, aki(ke)t vészhelyzet esetén értesíteni szeretnél. A jelzés lehet app-on belüli üzenet (push notification), SMS, vagy hívás is.

Amikor az app megkapja a jelzést a gyűrűtől, a megjelölt kontakt(ok)nak továbbítja a nevedet és aktuális helyzetedet (app-on belül a fotódat is).

 

Nimb_alert

 

Egyéb okosságok

  1. Nem tudod elérni a szerettedet, a barátodat? Neki is van már Nimb gyűrűje? „Ping”-esd meg = küldj neki jelzést és rezegni fog a gyűrűje!
  2. Ha gyűrűd és applikációd is van, akkor be tudsz állítani egy távolsági limitet, amin túl a gyűrű rezeg, ha a telefon kikerült a körből. Így a telefonodat is kisebb eséllyel felejted pl. taxiban, étteremben, szórakozóhelyen, de legalább is gyorsabban észleled, hogy kikerült a „körből”.
  3. Lehetőséged van azt is beállítani, hogy a pánikgomb megnyomása után hangrögzítés történjen, ami bizonyítékként szolgálhat.

 

Hol tart a projekt?

A Kickstarter-en és az Indiegogo-n keresztül eddig 2.259 támogató összesen több, mint 500.000 USD-t (közel 155 millió HUF) „dobott össze” a projektre. A csapat jól szerepelt az idei CES-en. Az applikáció még nem elérhető. A gyűrű elővásárlási lehetősége megkezdődött, 129 USD-ért lehet hozzájutni (149 USD helyett), májusra ígérik a szállítást.

A gyűrű 37.000 Ft-os ára a magyar piacon soknak számíthat, DE nem egy sima bizsuról van szó…ha lenne egy kamasz lányom, vagy létezett volna ez a gyűrű 15-20 évvel ezelőtt, „beruháztam” volna.

 

Mint, ahogy most ki is fogom próbálni. Teszteljük, jelentkezünk!

Címkék: