Nincs messze, amikor már nem fogunk kötelezőt kötni!

Szerző: | 2017. 11. 23. | Digitális pénzügyek, Insurtech, Összes hír

BankTechShow | A jövő digitális bankja

Kell-e jogosítvány az önvezető autóhoz? Kié lesz a felelősség a balesetben? Mi lesz a kötelezővel hosszabb távon? Az önvezető autók korszakának hajnalán még nehéz lesz megjósolni, mely iparágak, hogyan alakulnak majd át. Azt viszont sejthetjük, a biztosítási iparágra hatással lesz.

 

Ha ma egy Mercedes-en, VOLVO-n, BMW-n az összes úgynevezett „driving assist” funkciót bekapcsoljuk, lényegében el is vezeti magát. Nemrég kipróbáltam és nagyon furcsa érzés volt. Nehéz átadni az irányítást az autónak. Nekünk, akik megszoktuk a kontrollt az autónk felett, eltart majd egy ideig, amíg igazán megbízunk a rendszerben. Viszont a lányom már kilenc évesen, mikor látta, hogy parkol be az autó önmagától, kijelentette:

Apa nekem nem kell már jogosítvány, mire nagy leszek, inkább ülök hátul és nézelődök.

 

Kié lesz a felelősség?

Az autó, amit vezetek, rendelkezik vészfék asszisztenssel is. Ez azt jelenti, hogy a kocsi elején lévő radar figyeli, hogy hirtelen elénk kerül-e valami. Abban az esetben, ha valami elénk ugrik, vagy az előttünk haladó hirtelen lassít, automatikusan vészfékez. Pont ez történt pár hete. Hirtelen megállt az előttem haladó és vészfékeztünk. Máig nem tudom eldönteni, akkor melyikünk fékezett. Valamiért azt érzem, nem én voltam a gyorsabb, hanem az autó reagált hamarabb.

Ezután jutott eszembe, hogy így most az autóm megmentette a bónusz fokozatomat. Mi a helyzet akkor, ha minden „driving assist” be van kapcsolva, vagy teljesen önvezető funkcióban megy az autó és balesetet okoz. Ki lesz a felelős a balesetért? Én, mert bekapcsoltam, vagy a gyártó, mert nem tudta az autó elkerülni az ütközést és nem reagált időben?

Jogszabály szerint ez most egyelőre egyértelmű: én. Ám logikailag és morálisan ez már most is egy nagy kérdés.

 

Gépek kontra emberek

Egy előrejelzés szerint 2020-ra az eladott autók 8%-a részben vagy egészben önvezetésre is képes lesz, tehát abban az évben a tanulmány szerint 5,5 millió új önvezető képességű autó gurul majd az aszfalton. Az egy érdekes időszak lesz az utakon! Gépek kontra emberek a reggeli dugókban. Valaki olvasni fog a kormány mögött, valakinek meg továbbra is görcsöl a lába a kuplungolástól. Rengeteg kérdés fog akkor hirtelen felmerülni az autóvezetéssel kapcsolatban lévő minden szektorban. Elképzelhető, hogy nem 4-5 év múlva lesz ez így, de 10 éven belül biztosan.

önvezető autók biztositás insurtech insurance2.0

 

Az életünk felett döntenek majd a gépek?

Kell jogosítvány egy önvezető autóhoz? Erre sok választ lehet adni, de ha jobban bele gondolunk, az önvezető metróhoz sem kell ma jogosítvány, néhány évtizede pedig még a liftet is „vezette” valaki…

Hogyan programozzuk az önvezető autót, ha döntenie kell egy elkerülhetetlen balesetben? Az öreg nénit üsse el, vagy a babakocsit toló anyukát. Ez sajnos szoftver, be kell írni a 0-át vagy az 1-et. Netán sorsoljon egy véletlenszám generátor? Ezzel a témával ma már nagyon sok helyen foglalkoznak, de a végleges megoldás még várat magára.

 

Mi lesz a kötelezővel, a casco-val?

És végül itt van a biztosítás kérdése. Ki a felelős a balesetért? Az, aki bent ül, vagy aki gyártotta az autót? Valószínűleg ezeknél az autóknál már nem egyenként fogjuk kötni a biztosítást, hanem jó eséllyel az autó árába beépített termékfelelősség-szerű biztosításról fogunk beszélni. Ha jobban belegondolunk, a casco-ra sem várhat hosszú távon más. Joggal mondjuk akkor minek az, hiszen úgy fogják árulni az autókat (legalább is a reklámokban..), hogy az soha sem töri össze magát.

És akkor még nem is beszéltünk a car sharing elterjedésével járó hatásokról.

Lehet, hogy egyszer majd pár évtized múlva úgy kezdünk egy biztosítás szakmai előadást, hogy:

A 2000-es évek elején, az önvezető autók elterjedése előtt, a piac 30-40%-a a legtöbb országban gépjárműbiztosításhoz kötődött. Mára ez lényegében eltűnt. Hiszen Önök közül, ki az, aki kötött már az autójára valaha biztosítást?(…)”.

És senki nem fogja feltenni a kezét…

Fel vannak készülve erre a biztosítók? Folyt. köv itt: Elon Musk: “…akkor megcsináljuk mi magunknak a biztosítást is…”

 

Az eredeti írás itt jelent meg. Hasonló cikkeket is itt találsz: Insurance 2.0 blogon vagy a blog Facebook oldalán.

BankTechShow | A jövő digitális bankja
BankTechShow

A fintechzone.hu kiadója a FinTech Group Kft.
“A digitális pénzügyi technológiák, FinTech szolgáltatások terjedését segítjük.”
Web: fintechgroup.hu

Aktuális cikkeink:

A szerzőről

blank

KURTISZ KRISZTIÁN

Lassan 20 éve dolgozom a biztosítási szakmában. Több társaságnál is vezettem a nem-életbiztosítási területet Magyarországon és Moszkvában. Jelenleg az UNIQA Biztosító Zrt. vezérigazgatójaként azt gondolom, hogy a biztosítás egy nagyon jó dolog és jól kell, hogy csináljuk.

KÖVETKEZŐ ESEMÉNY

PAYTECHSHOW 5.0

KEDVEZMÉNYES JEGYÁR:
02.29-IG

FinTechShow-7.0

Terítéken a legújabb elektronikus fizetési trendek, megoldások, iránymutatások

2024. április 16.

Budapest Kongresszusi Központ

TOVÁBBI ESEMÉNYEINK

FINTECHSHOW 8.0: Minden, ami fintech | 2024.10.15.

BANKTECHSHOW 2.0: Megoldások a jövő digitális bankjához | 2024.11.26.