A PayPal vezérigazgatója kifejtette, hogyan válhatnak szuperplatformmá. Egyetlen platformon egyesítenék a mobilfizetést, az online vásárlást, a befektetések, megtakarítások, kiadások kezelését és kripto nyújtotta lehetőségeket. Olyan platformmá kívánnak válni, mint az AliPay Kínában.
A PayPal a napokban mutatta be befektetői számára a jövőbeli várakozásait, amelyek között szerepelt, hogy 2025-ig megdupláznák a felhasználóik számát. A grandiózus cél a 750 millió ügyfél elérése 4 éven belül. Emellett a következő 5 évben évi 20%-os árbevétel növekedést is prognosztizáltak. Az utóbbi növekedést egyrészt arra alapozzák, hogy a meglévő ügyfelek még több szolgáltatást használnak majd a szuperplatformon, másrészt a közel 400 millió új ügyfél is hoz majd valamit a konyhára.
Szuperplatform az appok felett
A PayPal vezérigazgatója, Dan Schulman kifejtette, hogy ma a felhasználóknak túl sok alkalmazást kell használniuk a mindennapi ügyek intézéséhez. A PayPal ebben szeretne segítséget nyújtani az ügyfeleknek és egyetlen platformon tenné elérhetővé számukra az alapvető digitális szolgáltatásokat.
A felhasználók a szuperplatformon keresztül „élhetnék” a digitális életüket, menedzselhetnék a tranzakcióikat és itt „gyűjthetnék” a személyre szóló ajánlatokat is.
„A szuperplatform célja, hogy a szeparált alkalmazásokat egyetlen ökoszisztémába kapcsolja, amelyen keresztül a felhasználók kontrollálhatják az adataikat. Minél több adat gyűlik össze, a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia annál pontosabb ajánlásokkal tudja megcélozni a felhasználókat” – mondta el a PayPal vezérigazgatója a MarketWatch pénzügyi weboldalnak.
Kapcsolódó cikk:
Mobiltárcák csatája
A PayPal bejelentése ismét reflektorfénybe helyezte a mobiltárcák csatáját a bankok, fintech (pl. Stripe, Square, Affirm) és a BigTech cégek (Google, Amazon, Apple) között. Mindegyik játékos arra törekszik, hogy a mobiltárcájukon keresztül bonyolítsák a felhasználók a vásárlásaikat és a fizetéseiket is.
„A digitális tárcából szuperplatformot akarunk építeni, amely túlmutat a fizetésen és a pénzügyi szolgáltatásokon”
– emelte ki Dan Schulman.
A PayPal a szuperplatformmá válás érdekében tradicionális pénzügyi szolgáltatókkal szándékozik partnerségre lépni, mivel ezek a szervezetek rendelkeznek az alapvető pénzügyi termékek (megtakarítási számla, folyószámla, befektetési szolgáltatások) nyújtásához szükséges felügyeleti engedélyekkel.
A PYMNTS felmérése szerint a felhasználók egyharmada jelezte, hogy regisztrálnának ilyen szuperplatformra. Közülük a legtöbben a Google-t az Amazont és az Apple-t említették az első három helyen. A PayPal csupán a negyedik helyen szerepelt, lemaradva a BigTech cégek mögött.
Úton a szuperplatformmá válás felé
A PayPal annak érdekében, hogy „közelebb” kerüljön a felhasználókhoz bevezette a kriptokereskedést, a kasszánál történő fizetést, valamint a részletfizetési lehetőséget (Buy Now, Pay Later, BNLP).
A társaság a szolgáltatások körének növelésével kívánja fokozni a felhasználók elkötelezősédést, hogy ezzel is csökkentse a lemorzsolódási arányt és növelje az egy ügyfélre jutó átlagbevételt (ARPU).
A pandémia alatt a PayPal számos olyan szolgáltatást vezetett be, amelyekkel segített életben tartani a kisvállalkozásokat. Ezek jellemzően olyan pénzügyi jellegű szolgáltatások voltak (pl. PayPal Cash Card program, saját „Vásárolj most, fizess később” program, a kereskedői jutalék eltörlése stb.), amelyekkel
a PayPal elkezdte a kisvállalkozások és a hagyományos bankok közötti kapcsolatot „fellazítani”.
Kapcsolódó cikk:
Cikk forrása: The Financial Brand – „PayPal Wants To Become The Banking World’s Next ‘Super App’”. Címlapfotó forrása: PayPal Newsroom.