2024.05.09.

A jövő fizetési megoldásai: a Worldline úttörő szerepe

Szerző:

Kategóriák:

A digitális gazdaság korában a fizetési megoldások radikális átalakuláson mennek keresztül, amit jól példáz Püspök Ernest, a Worldline Financial Services kelet-közép-európai üzletfejlesztési igazgatójának előadása. A Worldline, mint piacvezető vállalat nemcsak meghatározza, de aktívan formálja is a digitális fizetési rendszerek jövőjét.

A Worldline, Európa vezető fizetéstechnológiai vállalataként kiemelkedő szerepet tölt be a pénzügyi tranzakciók feldolgozásában és digitalizálásában. A kártyaalapú szolgáltatásoktól a számlaalapú fizetéseken át a digitális szolgáltatások széles palettáját nyújtja a társaság.

A tavalyi 4,6 milliárd eurós árbevétele mellett Európa legnagyobb, a világon pedig a negyedik legjelentősebb fizetésfeldolgozó (processor) vállalata.

Az előadás során Püspök Ernest, a Worldline Financial Services közép-kelet-európai üzletfejlesztési igazgatója nemcsak azt mutatta be, hogy az utóbbi évtizedek technológiai robbanása milyen jelentős változásokat hozott a pénzügyi szektorban, hanem azt is, mit hozhat még az azonnali fizetések és a nyílt bankolásra épülő szolgáltatások fejlődése, a digitális euró, valamint az előkészítés alatt álló PSD3 irányelv.

A digitális fizetések evolúciója

A digitális fizetések és az azonnali fizetési megoldások fejlődése a technológiai előrehaladás, a fogyasztói igények változása és a szabályozói iránymutatások mentén alakul. Ezek az iránymutatások megnyitják az utat a verseny és az innováció felé, valamint lehetővé teszik a fogyasztók számára, hogy jobban kontrollálják saját pénzügyi adataikat.

Püspök Ernest előadásában felhívta a figyelmet az euró alapú azonnali átutalásokkal kapcsolatos fontos határidőkre, amelyek a hazai bankokat is érintik függetlenül attól, hogy Magyarország devizaneme nem euró.

A magyar bankoknak az azonnali euró átutalás fogadását 2027. január 9-től, a küldését pedig 2027. július 9-től kötelesek nyújtani.

Az Európai Unió nemcsak a bevezetés határidejével, hanem az árazással, a szankciós listák ellenőrzésével és a kedvezményezett nevének ellenőrzésével kapcsolatban is elvárásokat fogalmazott meg.

A digitális fizetések és a pénz digitális evolúciójának következő állomása az Európai Unióban a digitális euró lehet, amely lehetőséget teremtene a fogyasztók számára, hogy a jegybanki pénzt digitális formában használják – egyidejűleg a hagyományos bankjegyek és érmék mellett.

A digitális euró jelenlegi előkészületi szakasza 2025 októberében zárul, amikor döntenek majd a digitális euró kibocsátásáról. Ennek alapján a kereskedelmi bevezetésre 2026-2027 környékén kerülhet sor – vélte Püspök Ernest.

Fotón: Püspök Ernest, a Worldline Financial Services közép-kelet-európai régióért felelős üzletfejlesztési igazgatója 2024. április 16-án a PayTechShow-n (forrás: FinTech Group, készítette: Kovács Dávid)

Szabályozói kihívások és lehetőségek

A PSD3-ra való áttérés új kihívásokat és lehetőségeket is rejt a szabályozói környezetben. Ez az irányelv kiterjeszti a szabályozási kereteket, amelyek most már jobban figyelembe veszik a digitális innovációkat, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a fogyasztói jogok védelmére.

Az új szabályozási keretrendszer célja, hogy ösztönözze a versenyt és elősegítse a pénzügyi szolgáltatások fejlődését.
Az irányelv jelentős változásokat fog előírni a pénzintézetek működésében, különösen az adatmegosztás és a felhasználói jogok terén – hívta fel a figyelmet Püspök Ernest.

A PSD2-höz képest jelentős változás lesz, hogy a PSD3 irányelv kiegészül egy rendelettel (PSR) is, amely azonnal hatályos lesz.

A PSD3 továbbra is uniós irányelv marad, amely a pénzforgalmi intézmények engedélyezésére vonatkozó szabályokat határozza meg, így az uniós tagállamok nemzeti jogába való átültetése szükséges.

A PSD3 hatályba lépése 2025 elején várható és 18 hónap áll majd rendelkezésre a nemzeti jogba való átültetésre.

– mondta el Püspök Ernest.

Ezzel szemben a PSR olyan uniós rendelet, amely közvetlenül alkalmazandó a tagállamokban, nemzeti szintű végrehajtás nélkül.

Az Európai Bizottság a PSR (Payment Services Regulation), a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló rendelet formájában kívánja biztosítani, hogy a PSD2 felülvizsgálata eredményeként hozott intézkedések az EU-ban egységesen kerüljenek implementálásra.

A PSD3 kiegészül továbbá egy keretrendszerrel (FiDA – Framework for Financial Data Access), amelynek keretében az Európai Bizottság létre kívánja hozni a pénzügyi adatokhoz való hozzáférés egységes keretrendszerét.

Egyrészt ez a keretrendszer biztosítaná a fizetési számlákon túli ügyféladatok megosztását, másrészt az európai pénzügyi adattér megvalósulását. Ennek az intézkedésnek a keretében az EU lerakja az Open Finance, a nyílt pénzügyek alapjait, ami a nyílt bankolás (Open Banking) továbbfejlődését teremti meg.

Innováció és technológiai integráció

Püspök Ernest előadásában kitért arra is, hogy mesterséges intelligencia (AI) és az adatmegosztási modellek, mint a FIDA és az Open Finance milyen kritikus szerepet fognak játszani a fizetési megoldásokban.

Az AI képessége, hogy azonnal értékelje a hitelkérelmeket, vagy csökkentse a csalások lehetőségét, alapjaiban változtatja meg, hogyan közelítünk a pénzügyi szolgáltatásokhoz.

Ezek a technológiák nemcsak új lehetőségeket teremtenek a szolgáltatások személyre szabására, hanem növelik a pénzügyi rendszerek hatékonyságát és biztonságát is. Alapvetően formálják át a fizetési és pénzügyi szolgáltatásokat, amivel a Worldline is élen jár, például az azonnali hitelminősítés, az ügyfél autentikáció, az ügyfél kapcsolattartás és a csalásmegelőzés területén.

blank

Fotón: Püspök Ernest, a Worldline Financial Services közép-kelet-európai régióért felelős üzletfejlesztési igazgatója 2024. április 16-án a PayTechShow-n (forrás: FinTech Group, készítette: Kovács Dávid)

Stratégiai partnerségek

A Google-lel kialakított stratégiai partnerségük kiemelkedő példa arra, hogyan használhatók ki az ilyen együttműködések a szolgáltatási portfólió bővítésére és az ügyfélkapcsolatok erősítésére.

Egyrészt a Worldline a Google felhő technológiáját fogja használni a szolgáltatása nyújtásához, másrészt a Google a Worldline fizetési megoldását alkalmazza a jövőben.

Az ilyen és ehhez hasonló partnerségek lehetővé teszik a vállalat számára, hogy innovatív megoldásokkal rukkoljon elő, amelyek elősegítik a technológiai átállást és az ügyfélkiszolgálás javulását.

A pénzügyi szektor jövőbeli kilátásai

A digitális fizetések és az azonnali fizetési megoldások területén várható további fejlődés mellett a PSD3 és más szabályozások bevezetése a pénzügyi szektor teljes átalakulását fogja előidézni.

A fogyasztói igények és a technológiai fejlődés együttes hatása alapvetően újraformálja, hogyan gondolkodunk a pénzről és annak kezeléséről a mindennapi életben.

Az előadás lezárásaként Püspök Ernest a pénzügyi szektor jövőjét illetően pozitív képet festett, kiemelve az azonnali fizetés, a digitális jegybankpénz bevezetésének várható hatásait, és az innovációs lehetőségeket, amelyeket a szabályozási környezet változásai hoznak magukkal.

A piacnak és a szabályozóknak egyaránt lépést kell tartaniuk ezekkel a gyorsan fejlődő trendekkel.

Az új technológiai fejlesztések és a szabályozási keretrendszer változásai miatt a szektor gyors adaptációra kényszerül.

A Worldline kulcsszerepet játszik ebben a folyamatban, mely alakítja a pénzügyi szolgáltatások jövőjét és lehetővé teszi, hogy a digitális gazdaság a felhasználók számára is elérhető és előnyös legyen.

Püspök Ernest előadása nem csupán a jelenlegi helyzetről adott holisztikus áttekintését, hanem egy új, a digitális fizetések innovatív jövőképét is körvonalazta.

Címlapfotón: Püspök Ernest, a Worldline Financial Services közép-kelet-európai régióért felelős üzletfejlesztési igazgatója 2024. április 16-án a PayTechShow-n (forrás: FinTech Group, készítette: Kovács Dávid)

Címkék: