2023.05.09.

5+1 digitális fizetési trend a Worldline szerint

Szerző:

A digitális fizetési ökoszisztéma meghatározó szereplői idén is megosztották gondolataikat az aktuális trendekkel kapcsolatban a Budapesten megrendezett PayTechShow-n. Püspök Ernest a Worldline Financial Services Közép-Kelet Európáért felelős üzletfejlesztési igazgatója bemutatta, milyen nemzetközi trendek, innovációk alakíthatják majd a fizetési iparágat a következő években.

A Worldline Financial Services szakértője előadását egy ellentmondásos helyzet felvázolásával kezdte, amely a fizetési ökoszisztémában érdekelt felek elvárásai között figyelhető meg.

A vásárló elvárása, hogy a fizetés a lehető legegyszerűbb, legkényelmesebb, bizonyos helyzetekben akár teljesen láthatatlan legyen. Ennek a kényelemnek és egyszerűségnek ugyanakkor ára van.

A kényelem biztosítása a komplexitás bizonyos mértékű növelése nélkül nehezen megvalósítható.

Az újabb és újabb technológiák, illetve megoldások bevezetése, amelyek a kényelem növelését célozzák egyben a fizetési rendszerek komplexitását és ezáltal a rendszerek fenntartásának költségeit is növelik.

Így a fizetési szolgáltatók a komplexitás csökkentésében is érdekeltek, ellenkező esetben nehezen fogják tudni teljesíteni a kereskedők azon elvárását, hogy az elektronikus fizetésekhez kapcsolódó díjak a lehető legalacsonyabbak legyenek.

A Worldline üzletfejlesztési igazgatója bemutatta azokat a fizetési trendeket, amelyek ezt az ellentmondásos helyzetet próbálják feloldani és rávilágított arra is, hogy a széleskörű adaptációhoz milyen feladatok megoldása vár még a fizetési szolgáltatókra, bankokra.

Ernest Püspök - Worldline Financial Services - PayTechShow 2023

Fotón Püspök Ernest, a Worldline Financial Services Közép-Kelet-Európáért felelős üzletfejlesztési igazgatója a PayTechShow-n. (Készítette: Kovács Dávid, Instagram)

Fizetési trend #1: Mobilfizetés

Számos mobilfizetési megoldás létezik már Európában, ugyanakkor az országhatárt átlépve szembesülünk azzal, hogy a megoldások közötti kapcsolat, átjárhatóság még jellemzően hiányzik.

A fizetési piac széttöredezettségének csökkentése, az átjárhatóság megteremtése olyan megoldásra váró feladat, amely nagymértékben hozzájárul a mobilfizetési megoldások méretgazdaságos fenntartásához.

Ezt a széttöredezettséget kívánja csökkenteni, megszűntetni egy piaci kezdeményezés, az EPI (European Payment Initiative) is, amelyhez a Worldline társ-tulajdonosként csatlakozott.

A 2020-ban indult kezdeményezés az elmúlt két évben átesett egy nagyobb újraterverzésen, azonban végcélja nem változott.

Az EPI célja a fizetési ökoszisztéma harmonizálása és a díjak csökkentése.

Ezen cél eléréséhez az EPI egy Európa-szerte használható digitális tárca létrehozásán dolgozik. Az euró alapú azonnali fizetésen, a SEPA Instant Credit Transfer tranzakción (röviden: SCT Inst) alapuló tárca megoldás tulajdonosa jelenleg 14 bank és két fizetési szolgáltató. A tulajdonosok között Európa olyan jelentős bankjai találhatók, mint például a BNP Paribas, a Deutsche Bank, az ING, vagy a kezdeményezéshez visszatérő DZ Bank és Rabobank.

Az EPI pozícióját erősítheti a minap bejelentett két akvizíció is, amelynek eredményeként a Benelux államok fizetési ökoszisztémájának két meghatározó szereplője, az iDEAL platform szolgáltatója és a Payconiq fizetési megoldásszállító csatlakozhat az EPI “családhoz”.

Fizetési trend #2: Azonnali fizetés

A Worldline szakértője szerint

“a kártyának kihívója akadt és ez az azonnali fizetés. Nem csak Magyarországon, világviszonylatban is. Ugyanakkor azt, hogy mikor jut el ez a folyamat oda, hogy valós alternatívát jelentsen a kártya helyett, nehéz megjósolni.”

Az azonnali fizetés európai terjedését katalizálhatja az Európai Bizottság azon jogalkotási javaslata, amely meghatározott ütemterv mellett kötelezővé kívánja tenni az euró alapú azonnali fizetések (SCT Inst) bevezetését.

A javaslat elfogadása esetén az euró országok bankjai számára

a SEPA azonnali fizetések fogadása 2025 első negyedévétől, a fizetések küldése 2026 első negyedévétől válik kötelezővé.

Az euró zónán kívüli országoknak további fél év áll rendelkezésükre – 2026 harmadik negyedévéig -, hogy megvalósítsák az euró azonnali fizetések fogadását, majd 2027 első negyedévéig a fizetések indítását.

A javaslat emellett előírja azt is, hogy a SEPA azonnali fizetés díja nem lehet magasabb, mint a hagyományos SEPA tranzakciók díja.

Fizetési trend #3: Nyílt bankolás

A nyílt bankolás egy Európai Uniós irányelv, a PSD2 (Második Pénzforgalmi Irányelv) eredménye. A PSD2 2018 januárjában lépett hatályba azzal a céllal, hogy fokozza az innovációt és növelje a versenyt a bankszektorban, mindezt biztonságos API-kapcsolatok kiépítése és az erős ügyfél-hitelesítés szabályainak betartása mellett.

A PSD2 által életre hívott fizetéskezdeményezési szolgáltatás (Payment Initiation Service) további teret ad a számlaalapú fizetések terjedésének azáltal, hogy olyan tranzakciók, mint például a számláról számlára történő fizetések, vagy az ismétlődő fizetések kezdeményezése is megtörténhet közvetlenül a bankszámla terhére.

Emellett a nyílt bankolásra épülő szolgáltatások összességében hatékonyan támogathatják a BNPL megoldások fejlődését is az igénylési folyamat és a törlesztés fizetése során egyaránt.

Püspök Ernest előadásában kiemelte

a fizetéskezdeményezési szolgáltatás azokban az országokban tud igazán terjedni, ahol az azonnali fizetési rendszer is megvalósult.

Ernest Püspök - Worldline Financial Services - PayTechShow 2023

Fotón Püspök Ernest, a Worldline Financial Services Közép-Kelet-Európáért felelős üzletfejlesztési igazgatója a PayTechShow-n. (Készítette: Kovács Dávid, Instagram)

Fizetési trend #4: Autonóm fizetés

Az IoT eszközök terjedése révén egyre több olyan fizetési megoldás megjelenésére számíthatunk, amely során a fizetést a fogyasztó helyett valamilyen eszköz, vagy szoftveres megoldás kezdeményezi.

Ilyen autonóm fizetés valósulhat meg többek között az autóba épített eszközök által kezdeményezett tranzakciók során.

Püspök Ernest előadásában többféle “autós” fizetési megoldást is bemutatott. Horvátországban és Olaszországban például olyan autóra felszerelt elektronikus autópálya “matricák” használhatók, amelynek segítségével a kapuhoz közeledve automatikusan fizethetők az útdíjak, de a PayTechShow résztvevői ugyanígy hallhattak a Mercedes Pay megoldásról is.

Fizetési trend #5: Digitális jegybankpénz vs Digitális kereskedelmi banki pénz

Száznál is több központi bank foglalkozik aktívan a digitális jegybankpénzzel (CBDC) a világon.

Tavaly nyáron az Európai Központi Bank bejelentette, elindítja a digitális euró projekt vizsgálati szakaszát, amelynek végén döntés születhet a digitális jegybankpénz megvalósításáról.

A vizsgálati szakasz részeként öt szolgáltató, öt felhasználási esetre fókuszálva prototípusokat készít, melynek célja a végponttól végpontig terjedő tranzakció-tesztelés, kezdve a végfelhasználóknak szóló (front-end) prototípustól, amit a kiválasztott szolgáltatók fejlesztenek, az interfészen át a háttérinfrastruktúráig, melyeket az eurórendszer biztosít.

Európa vezető fizetési szolgáltatójaként a Worldline is bekerült azon öt szolgáltató közé, akivel az EKB szerződést kötött végfelhasználói prototípus fejlesztésére. A prototípusok eredményeiről 2023 második negyedévében számíthatunk beszámolóra.

A központi jegybankpénz kezdeményezések egy része azt a célt szolgálja, hogy hatékonyabb fizetési és elszámolási módot biztosítsanak a kereskedelmi bankok számára.

Ugyanakkor fontos azt látni, hogy ha a jelenleg kereskedelmi bankoknál lévő számlapénzt digitális pénzre “konvertáljuk”, akkor az a továbbiakban nem tud számlapénzként funkcionálni és ezzel csökkenti a bankok hitelezési képességét.

– emelte ki előadásában a Worldline üzletfejlesztési igazgatója

Ezért a kereskedelmi bankok elkezdtek a digitális pénz egy másfajta formájában gondolkodni, amely során a számlapénz alakul át digitális pénzzé és ily módon továbbra is kereskedelmi banki pénz marad. Az ún. “Multi-Bank Digital Currency” (MBDC) a számlapénz digitális verziója lenne, amelyet a kereskedelmi bankok egymás között is elszámolhatnának.

Kapcsolódó cikk:

+1: Fizetés a metaverzumban

A fizetéstechnológiai szolgáltatók körében az elsők között, tavaly tavasszal nyitott virtuális bemutatótermet a metaverzumban a Worldline. A várakozások szerint, elképzelhető, hogy a metaverzum lesz a következő kereskedelmi, közösségi csatorna.

A “Worldline Metaverse” bemutatóterem a Decentraland-ben, a Crypto Valley-ben található, ahol a társaság egy olyan virtuális értékesítési, közösségi platformot alakított ki, melyen elérhetővé tette fizetési megoldásai széles portfólióját és kereskedő partnereivel együtt teszteli a metaverzum lehetőségeit.

Püspök Ernest a Worldline Financial Services Közép-Kelet Európáért felelős üzletfejlesztési igazgatója az alábbi főbb üzenetekkel zárta előadását:

  • A kényelem szükséges, de nem elégséges előfeltétele a digitális fizetés terjedésének.
  • A vásárlók és kereskedők által észlelhető előnyök és ösztönzők kulcsfontosságúak adott fizetési megoldások adaptációjához.
  • A technológiák fontosak, de láthatatlannak és mindenekfelett biztonságosnak, megbízhatónak kell maradniuk.
  • Széleskörű, globális elfogadás nélkül egyik trend sem tudja megvetni a lábát.
Metaverzum Demo - Worldline Financial Services

Fotón balra Ruxanda Simeone, a Worldline Financial Services Közép-Kelet-Európáért felelős marketing menedzsere, jobbra Püspök Ernest, a Worldline Financial Services Közép-Kelet-Európáért felelős üzletfejlesztési igazgatója a PayTechShow-n. (Készítette: Kovács Dávid, Instagram)

Címlapfotón: Püspök Ernest, a Worldline Financial Services Közép-Kelet-Európáért felelős üzletfejlesztési igazgatója a PayTechShow-n. (Készítette: Kovács Dávid, Instagram)

Címkék: