2018.05.17.

Fintechlab Demo Day: nemzetközi fintech sikerek Budapesten!

Szerző:

Kategóriák:

Az MKB Bank startup inkubátora, az MKB Fintechlab 2016 óta foglalkozik a fintech startupok fejlesztésével. A 2018-as inkubációs programba nyolc közép-kelet-európai startup került be. A startupok személyre szabott mentorálást, közösségi irodahasználatot, a banki partnerség lehetőségét és pénzügyi támogatást kaptak a Fintechlabtól. Az inkubációs program már megszokott lezárásaként a tegnap tartott „Demo Day”-en mutatták be fejlesztéseiket és terveiket a startupok.

Az MKB Fintechlab 2017-es, első inkubációs programja hat hazai fintech startupot indított el a siker útján. Közülük kettő a FintechBlocks és Blueopes ma már az MKB Bank partnere és közösen fejlesztik termékeiket.

Nemzetközi szinten építkezik az MKB Fintechlab

Az MKB Fintechlab második inkubációs évének célja már a program nemzetközi szintre emelése volt. Ezt alapozta meg a Fintechlab sikeres, tavaly ősszel tartott közép-kelet európai roadshowja. A nemzetközi kampány és létrejött partnerségek eredményeként az MKB Fintechlab második inkubációs programjára – 2017 decemberében – tizenegy országból, hetvennyolc startup jelentkezett.

A második inkubációs programba végül hat országból nyolc közép-kelet-európai startup került kiválasztásra. A kiválasztottak személyre szabott mentorálást, közösségi irodahasználatot, pénzügyi befektetést és a számukra kitörési esélyt adó banki partnerség lehetőségét kapták az MKB Fintechlabtól.

Demo Day: 8 ígéretes fintech startup

A “Demo Day”-en a programban részt vett nyolc startup bemutatta fejlesztéseit és visszajelzést is kapott a neves szakemberekből álló zsűritől. A magyar Adriana Accounting a kis- és középvállalkozások könyvelését teszi automatikussá, a szintén magyar Livlia az ingatlankeresést teszi személyre szabottá és élményszerűvé. A szlovák Hypomo, a jelzáloghitel felvételét reformálná meg gépi tanulás („machine learning”) segítségével.

Fintechlab demo day fintech

Képen: az Adriana Accounting vezetője. Forrás: MKB Fintechlab

 

A romániai ThinkOut a kis- és középvállalkozások vezetőinek segít pénzügyeik előrejelzésében, míg a szintén romániai Pago a havi rendszeres fizetéseket teszi egyszerűvé és élményszerűvé. A lengyel metis.finance a kis- és középvállalkozások életét segíti azzal, hogy egy felületen teszi elérhetővé számukra a vállalkozás valamennyi pénzügyi adatát. Az ukrán bNesis az ügyfeleik különböző forrásokból származó adatainak összefésülésével segíti a banki ajánlatok személyre szabását. A szlovén Space Invoices a számlázási szektort újítja meg fejlesztőbarát számlázó megoldásával.

A zsűri és a közönség értékelése alapján is a három hónapos program során a legnagyobb fejlődést a magyar Adriana, a román Pago és a lengyel metis.finance érték el. Az Adriana megháromszorozta bevételeit, a Pago megötszörözte felhasználóinak számát, míg a metis.finance előkészítette az MKB Bankkal való partnerségét.

Folytatja a fintech befektetéseket az MKB Bank

A Demo Day-en az MKB Pénzügyi Csoport ismét hangsúlyozta és megerősítette: kitűnő befektetés a fintech világgal együttműködni és ezért folytatni fogják a közös munkát. 2018 őszén újabb együttműködési programot indítanak, amelyben kiemelt szerepe lesz az MKB Bank által nemrégiben elindított kockázati tőke üzletágnak és a PSD2 szabályozás életbe lépése utáni open banking világnak is.

Dr. Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatója:

“Büszke vagyok a csapatomra, hogy 2016-ban Magyarországon elsőként ismertük fel az együttműködési lehetőséget és szükségességét a fintech világgal. Már az első inkubációs programban rövidtávon is sikerrel hasznosítható megoldások fejlődtek ki, a második inkubációs programhoz pedig már a közép-kelet európai régió legtehetségesebb fintech startapjai közül válogathattunk. Az MKB Fintechlab az elmúlt másfél évben bebizonyította, hogy a jövő közelebb van, mint sokan gondolják.”

Fintechlab fintech demo day

dr. Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatója a Demo Day-en. Forrás: MKB Fintechlab

MentésMentés

Címkék: