Tegnap jelentette be a Curve, hogy a Samsung Pay után már a Google Pay is elérhetővé vált a Curve kártyatulajdonosok számára. Igaz, Magyarországon hivatalosan még egyik mobilfizetési platform sem jelent meg, de könnyen lehet, hogy a Curve hozhatja el az áttörést 2020-ban.
Röviden a Curve kártyáról
A Curve Magyarországon a harmadik legnépszerűbb fintech prepaid kártya a Revolut és a TransferWise után. A Curve egyedisége, hogy képes „rátelepülni” valamennyi bank által kibocsátott – Mastercard és Visa logóval ellátott – bankkártyára és egyetlen applikációban „egyesíteni” azokat. Akik több bankkártyával is rendelkeznek, azok valamennyi bankkártyájukat egyetlen kártya alá rendezhetik és a Curve mobil alkalmazásban menedzselhetik azokat.
A Curve is egy utazós kártya, amelyik kedvezőbb vásárlási feltételeket kínál idegen devizanemben, mint a belföldi bankkártyák. Üzleti koncepciójuk alapja a devizaváltás – mint a TransferWise, vagy a Revolut esetén – és a bankközi devizapiacon elérhető deviza-középárfolyamhoz közeli váltási árfolyamot kínálnak.
A FinTechZone rendszeresen vizsgálja a hazai, valamint a legnépszerűbb fintech szolgáltatók fizetési kártyáinak devizakonverziós költségeit, amely alapján a Curve is jobb árfolyamon vált, mint a hazai bankok.
Kapcsolódó cikk:
Google Pay-jel és Samsung Pay-jel is használató a Curve
A Curve kártyatulajdonosok most már fizethetnek Androidos okosórájukkal, illetve számos mobiltelefon-gyártó – pl. Huawei, HTC, Samsung, LG, Sony Ericsson, Motorola stb. – készülékével az Egyesült Királyságban.
Akik rendelkeznek Curve kártyával, azoknak elegendő csupán azt regisztrálni a Google Pay-be (első körben az Egyesült Királyságban) és onnantól kezdve valamennyi Curve „alá beregisztrált” bankkártya is alkalmassá válik az érintéses mobilfizetésre – függetlenül attól, hogy az adott bank támogatja-e a Google Pay-t.
Épp a hét elején jelentette be a Curve, hogy kártyáit már a Samsung Pay-be is be lehet regisztrálni, így a három legnagyobb érintéses mobilfizetési platformból kettőn már jelen van a kártyakibocsátó, de folyamatban van az Apple Pay-jel való integráció is.
Mi a helyzet Magyarországon?
Épp ősz végén vizsgáltuk meg a Google Pay érintéses mobilfizetés hazai bevezetésének lehetőségeit, amelyről azt feltételezzük, 2020-ban már Magyarországon is elérhető lesz. Jelen pillanatban a Google Pay alkalmazás a hazai Google Play áruházban nem érhető el.
Ugyanakkor a hazai fanatikusok itt is találtak kiskapukat és Revolut (korábbi BIN range-ba tartozó kártyák esetén), vagy Curve kártyájukat be tudták regisztrálni a APKMirrorból letöltött Google Pay-be. Viszont voltak olyanok is, akiket a pár napos „öröm” után vagy a Revolut, vagy a Google letiltott a „kiskapus kísérletezés” miatt.
A FinTechZone-nak többször is feltették a kérdést, mi értelme a Google Pay-nek azon ügyfelek számára, amelyek bankja már kínál érintéses mobilfizetést Andoroid platformon Magyarországon. Véleményünk szerint a Google márka, a Google fejlesztői supportja, az okosórák támogatása, valamint a Google által épített fizetési ökoszisztéma és digitális tárca megoldása versenyképesebb lehet a kevesebb fejlesztési erőforrással rendelkező hazai bankokkal szemben. Kivételt jelenthet talán a Simple.
Kapcsolódó cikkek:
Google Pay szolgáltatások
Jelenleg – még – országonként eltérő, hogy a Google Pay mely szolgáltatásai érhetők el, de összességében az alábbi típusú tranzakciókra alkalmas:
- fizethetünk a Google Play áruházában,
- fizethetünk fizikai boltokban mobiltelefonunkkal egy érintéssel,
- vásárolhatunk webáruházakban,
- fizethetünk az applikáción belül (in-app payment),
- küldhetünk pénzt ismerőseinknek, családtagjainknak.
Kiknek lehet előnyös a Curve kártya
A FinTechZone a Curve kártyát – a Revolut és a TransferWise kártyákhoz hasonlóan – is letesztelte, amely során arra jutottunk, hogy a Curve kártya az alábbi felhasználási esetekben lehet előnyös:
- Külföldi kártyahasználat. Kifejezetten előnyös lehet pl. a pontgyűjtő/cashback lehetőség a hitelkártyák külföldi használata esetén. A devizaátváltás a Curve kártyával kedvezőbb árfolyamon történik és a beregisztrált hitelkártya használata után járó pontfelírás/pénzvisszatérítés is kihasználható.
- Ha olyan banktól/bankoktól van(nak) bankkártyáink, amelyek nem rendelkeznek mobilbanki appal, vagy rendelkeznek, de a kártyás költéseinket egyetlen felületen akarjuk nyomon követni. Minden kártyás vásárlásról azonnal kapunk – ingyenesen – értesítést (push notifikációt és e-mail-t) függetlenül attól, hogy a beregisztrált bankkártyához a kibocsátó bank küld-e (külön díj ellenében) értesítést.
- Ha több kártyát használunk és azzal szembesülünk, hogy rossz kártyával fizettünk (pl. épp nem a hitelkártyát akartuk használni, vagy a céges kártyát), akkor a tranzakciót követő 14 napon belül a Curve alkalmazáson belül „cserélhetjük” a terhelendő kártyát.
Kapcsolódó cikk:
- Újabb Revolut-szerű kártya magyaroknak: Curve, 2019.05.28.