2021.06.22.

Felmérték a vidéki lakosság elektronikus fizetési szokásait

Szerző:

Kategóriák:

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett a hazai elektronikus fizetés helyzetéről: a Szövetség ezúttal vidéki szintű felmérés keretében mérte fel a magyar lakosság elektronikus fizetéssel kapcsolatos ismereteit, preferenciáit és igényeit a koronavírus okozta megváltozott helyzetben.

A májusi kutatás során az EFISZ elsősorban a hazai vidéki lakosság elektronikus fizetéssel kapcsolatos tájékozottságára és szükségleteire volt kíváncsi, valamint arra, hogy elektronikus fizetéskor a lakosság ezen része milyen tényezőket részesít előnyben a pandémiás helyzetben.

Vidéken kevésbé ismerik az új elektronikus fizetési megoldásokat

A válaszadók közel kétharmada a mobiltelefonján keresztül internetezik – azonban az elektronikus vásárlási arányokban, vagy az elektronikus banki szolgáltatások igénybevételében még elmaradásban vannak az országos mintákhoz képest. Az elektronikus fizetéshez kapcsolódó QR-kód technológia terén még jelentős a lemaradás, körülbelül ötödük ismeri és használja ezt a lehetőséget, míg az NFC technológiát a többség nem ismeri.

A legismertebb fizetési lehetőségek a készpénzt követően a bankkártyás fizetés terminálnál-érintéssel, illetve lehúzással. Az utalás lehetőségét és a bankkártyás online fizetési lehetőségeket a többség szintén ismeri.

A legkevésbé ismert elektronikus fizetési megoldások a vidéki mintában is a prepaid kártya és az alternatív szolgáltatók által kínált fizetési megoldások (pl.virtuális tárca).

Azon felhasználók, akik már megismerkedtek az elektronikus fizetéssel, azok többsége szívesen használja is ezeket. A legkedveltebb elektronikus fizetési mód a használók körében az érintéses fizetés bankkártyával. Erre a fizetés módra 45 százalék szerint az összes felsorolt pozitív tulajdonság jellemző.

„Szerintem a fizetés és az élmény egymással ellentétben áll.” Te hogyan cáfolnád ezt? [x]

A UX Budapest június 25. és 26. között rendezi meg a virtuális Fizetési Élmény Hackathont, melynek résztvevői 36 órán keresztül arra keresik majd a választ, hogy milyen innovatív fizetési megoldásokkal lehet a vásárlási élményt még közelebb vinni az emberekhez.

Részletek itt.

A megszokás a legfőbb gátja az elektronikus fizetés használatának

A kutatásból az is megállapítható, hogy az elektronikus fizetési módok mellőzésének legfőbb oka a megszokás: megszokásból szeretünk még mindig készpénzzel fizetni. Ami talán bíztató, hogy már egyre többen követik a költségeket, azaz egyre tudatosabbak a felhasználók, és már azt is figyelik, hogy a készpénzfelvétel költsége is jelentős tétel lehet.

Az elektronikus fizetés elterjedésében fontos elem a felhasználók megfelelő információkkal történő ellátása, tájékoztatása. A vidéki minta, igazodva az országos és nagyvárosi mintákhoz, szintén a családtól, barátoktól kapott információk jelentőségét emeli ki az új elektronikus fizetési lehetőségek megismerésében.

A saját pénzügyi tudás értékelése közepes. Azzal, hogy leginkább családtagok segítségével igyekeznek fejleszteni pénzügyi tudásukat a válaszadók, egyértelműen megállapítható, hogy az elektronikus fizetési világgal kapcsolatos szolgáltatások további elterjesztéséhez fontos az ügyfelek bizalmának elnyerése.

A felhasználók többsége használja bankjának elektronikus fizetési megoldásait

A felhasználók többsége, 61 százaléka már használja saját bankjának elektronikus fizetési szolgáltatását. Körülbelül minden harmadik megkérdezett telekommunikációs, illetve közüzemi szolgáltató elektronikus fizetési lehetőségeit (is) igénybe veszi.

A netbankot és a mobilbankot is elsősorban átutalásra, egyenleg megtekintésére használják. A felmérés alapján egyértelműen megállapítható, hogy a családokat érintő közüzemi és egyéb szolgáltatások megfelelő digitalizációjával ez az arány tovább javítható.

A szolgáltatók közös fellépésére lenne szükség, hogy „megszokássá” váljanak a digitális szolgáltatások

A járványügyi helyzet jelentősen segítette a digitális szolgáltatások, illetve az elektronikus fizetések terjedését. A felhasználók széles rétege ismerkedett meg az új lehetőségekkel, az egészségügyi szempontból is biztonságos fizetési módokkal.

Ugyanakkor az is megállapítható a kutatási sorozat adataiból, hogy

a szolgáltatóknak közösen kell dolgozni azért, hogy a felhasználók a pandémia lecsengése után már megszokásból, a digitálisan elérhető szolgáltatásokat vegyék igénybe.

Hogyan alakulhat át a következő években az elektronikus fizetési piac Magyarországon? Hogyan néz ki Magyarország elektronikus fizetési térképe? Részletek a “Magyarország elektronikus fizetési térképe” c. legfrissebb kiadványunkban.

Címlapfotó forrása: Michal Jarmoluk képe a Pixabay -en.

Címkék: