2016.09.16.

A Nagy Magyar FinTech Történelem (béta)

Szerző:

Kategóriák:

Super mazochistáknak és lelkes fanatikusoknak szánt szellemi orgazmus; A Nagy Magyar FinTech Történelem (béta verzió). Ezt a fájdalmas gyűjteményt Tamásnak (Bíró) köszönhetitek, amiért „beszólt” a Facebook-on. 🙂 Szóval, amikor Sancho Panza kifejti Don Quijote-nak küldetésük haszontalanságát, a köd felszáll és előbukkannak a szélmalmok. Ekkor, Péterrel (Orlovácz) nekirontottunk az „óriásnak”.

Na, de hogy ne akadjunk szélvitorlába és szálljunk a levegőbe, Ők segítettek Nekünk a hazai FinTech történelem letisztázásában, az objektivitás és a szakmai hitelesség biztosításában:

  1. Turzó Ádám (Portfolio.hu újságíró), aki Magyarország első fintech szakújságírója,
  2. Dojcsák Dániel (IVSZ tartalomigazgató), aki konferencia szervező, ex-HWSW újságíró és Magyarország egyik legismertebb digitalizáció-evangelistája,
  3. Berczeli András (CEE-FinTech társalapító), aki a FinTech Meetup@Budapest szervezője,
  4. Imre Zsombor (CEE-FinTech társalapító): #strategy, #payments, #fintech, #m&a,
  5. Győri Dávid (World FinTech Association alapító), aki társszerzője volt a „The FinTech Book” kiadványnak (lásd: „FinTech is the future itself„),
  6. Pereczes János (FinTech Meetup @Budapest társszervező), aki a hazai FinTech világot VC és banki szakértői szemmel is látja.

Pár értelmező megjegyzés az eddigi eredményhez:

  • a hazai “fintech”, azaz a „DIGITÁLIS TECHNOLÓGIÁKRA ÉPÜLŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK” fejlődését fontosnak tartottuk egy kronológikus kontextusba helyezni, hogy lássuk miképpen és hogyan jutottunk el oda, ahol most tartunk.
  • Úgy gondoltuk, minden olyan esemény, amely a digitális pénzügyi szolgáltatások, vagy a pénzügyi szolgáltatások digitalizálódásához vezetett, azok meghatározzák és formálják a fintech fejlődését, a társadalmi igények alakulását.
  • Ebben a formáló hatásban szerepet játszanak a bankok, valamint atelekommunikációs cégek korai tevékenységei is, illeve a bankok digitális fejlődéséhez hozzájáruló hazai fintech vendorok innovációi, termékfejlesztései.
  • A korai fintech hátterű cégek (pl.: IND) példái azt mutathatják, hogy lehet sikeres fintech-et is csinálni, bár az ilyen jellegű példák számossága még elenyésző. Ugyanakkor azt szerettük volna elkerülni, hogy a vendorok marketing hordozójává váljon az anyag. (Ez a bankokra is igaz.). Próbáltunk egyensúlyozni és objektívek maradni.

Összességében rengeteg cégtől, szakértőtől kaptunk anyagot, amelyek felsorolásszerű eredményét alább láthatjátok.

A Nagy Magyar FinTech Történelem, avagy A Digitális Technológiákra Épülő Pénzügyi Szolgáltatások történelme:

1997

  • A Rabobank, a KDB Bank és a Pest-Buda Értékház bevezetik egy korai magyar fintech cég (Dorsum) befektetési back office szoftverét.
  • Megalakul az IND, az egyik legnagyobb magyar hátterű fintech – később sikersztorivá fejlődött – cég.

1998

  • Elindul az Inter-Európa Bank online bankja, a Hyperbank.

1999

  • Elindul a Bank Austria Creditanstalt internetbankja, a Nonstopbank.
  • Elindul az Eurodirekt Takarékszövetkezet (később Ella Bank, majd AXA Bank).
  • OTP Bank: elindul az első internetbank.
  • “Az idén megjelent olyan internetes bankszolgáltatás is hazánkban, amely a világhálót az amerikai szisztéma szerint veszi igénybe. A Crédit Lyonnais Bank (CLB) ügyfelei megfelelő böngészőn keresztül használhatják bankszámlájukat.” ( Korkép-körkép kedvenc mondata)

2000

2001

  • Első Online kártyaelfogadás – Inter-Európa Bank
  • CIB internetbank elindul
  • Elindul a CIB WAP Bank
  • Elindul a K&H internetbank
  • CitiDirect lakossági rendszer indul.
  • Az IND megvásárolja a korábbi sztárvállalat, a német Brokat AG digitális banki megoldásokkal foglalkozó üzetágát.

2002

2003

  • OTP Számlakontroll szolgáltatás bevezetése.
  • Vodafone Live – az első ‘app store’ – a kor eszközeivel. Volt benne ‘rendes’ (nem emelt díjas SMS) mobilfizetés és külső partnerek integrációja is
  • CitiAlert SMS Banking bevezetése.
  • Az OTP internet bankjába naponta 8.500 db belépés történik.
  • Online bankszámlanyitás először az Eurodirekt Takarékszövetkezetnél.

2004

  • OTP mobil aláírás (SMS OTP)
  • K&H online kártyaelfogadás

2004. május:

  • A Cellum a Budapest Bank számára kifejleszti az ország első (SIM-alapú) mobilbanki alkalmazását, Budapest Mobilbank Extra néven (link)

2005

2005. december:

  • A T-Mobile és a Pannon elindítják a MobilVásárlást a Cellum rendszerére alapozva.
  • Elindul az [origo] klikkbank, a T-online és az Erste Bank közös online bankja. (2010-ig működött)

2006

2007

  • OTP: autópályamatrica vásárlás, mobilparkolás
  • Az iziShop – az Inter-Európa Bankkal – bevezeti saját mobilfizetési megoldását.
  • Az OTP internet bankjába naponta 32.000 db belépés történik
  • A Euroventures 4,4 millió EUR tőkebefektetéssel 28% részesedést szerez az IND-ben.

2008

2009

  • OTP Direkt Bróker
  • Elindul a Rollpay, az első bluetooth alapú mobilfizetési megoldás.
  • Mindhárom mobilszolgáltató, a Telekom, a Telenor és a Vodafone elindítja az ad-hoc (post paid előfizetők számára a mobil egyenleg terhére történő)MobilParkolást.

2009. november:

  • Életbe lép a PSD alapján újraírt pénzforgalmi törvény. Elindulhatnak a pénzforgalmi szolgáltatók.

2010

  • OTP: Mobilbank iPhone-ra
  • Az EME bevezeti a percalapú fesztiváljegyet, amivel tovább bővül a mobilról megvásárolható termékek köre.
  • IND az első magyar fintech cég, amely részt vesz a fintech iparág legfontosabb innovációs eseményén, a Finovate-en. A cég az ezt követő években kétszer nyeri el a Finovate Best of Show díját (Szingapúr és London). Az IND termékével, és banki ügyfeleinek nyújtott megoldásával összességében több mint 30 elismerést gyűjt be világszerte.
  • Retail és KKV számlanyitás kezdeményezésének lehetősége online elsőként a Gránit Banknál.

2010. november:

  • A Cellum által fejlesztett MobilFizetés szolgáltatással először lehet Magyarországon boltban mobiltelefonnal fizetni (link)
  • A Takarékbank a TakarékPont kezdeményezés részeként a világon az elsők között bocsát ki érintés nélküli fizetésre alkalmas PayPass karórát.

2011

  • Elindul az OTP Direkt SmartBank

2011. március:

  • Elindul Magyarországon az első komplex, multi alkalmazásos törzsvásárlói rendszer (MOM Park Kártya). A Metapay megoldással egy kártyával több egyenleget (bevásárlóközpont, illetve külön-külön üzletek egyenlegei), kupon zsebet, kedvezményrendszert, parkolóházi beléptetést, parkolási díjfizetést lehet kezelni.

2011. június:

  • A Volt Fesztivál az első sok ezer fős készpénzmentes fesztivál a világon. A fesztivál fizetőeszköze a Metapay Fesztiválkártya.

2011. augusztus:

  • Magyarországon a Sziget Fesztiválon lehet először NFC-s mobiltelefonnal fizetni Metapay egyenleg terhére. A kísérleti projekt a Metapay, a Vodafone, a Gemalto és az Ingenico összefogásában valósul meg. A Metapay a 2011-es fesztiválokon több mint 4 millió tranzakciót kezelt.

2011. október:

  • A Telekom, a Telenor, az FHB és a MasterCard összefogásában elindul az ország első okostelefon-alapú mobiltárcája, a Cellum által fejlesztett MasterCard Mobile.

2011. november:

  • Megszületik a nemzeti mobilfizetési törvény, ami a sajtóban a “mobilfizetés államosításaként” híresült el.

2012

  • Díjnet elindítja az iCsekk és az iAgent mobilfizetési alkalmazásokat
  • A Takarékbank az elsők között bocsát ki sticker-t (TaPassz néven), olyan mini bankkártyát, amelyet a telefon hátlapjára lehet felragasztani.
  • Elindul a Koin, Magyarország első PFM (költségkövető, aka személyes pénzügyi menedzsment) megoldása.
  • Az OTP internet bankjába naponta 121.000 db belépés történik.
  • Európában elsőként teljeskörű ügyfélkiszolgálást biztosító webes VideóBank megoldás indul el Magyarországon (Gránit Bank)

2012. május:

  • Elindul a világ első több zsebes POS Sharing elfogadással is rendelkező cafeteria elfogadása, amelynek technikai hátterét a Metapay biztosítja.

2012. augusztus:

  • A Sziget Fesztiválon a fesztiválozók a Facebook-on keresztül is regisztrálhatják a Metapay kártyájukat, így tranzakcióik helyéről a hírfolyamukba posztol a rendszer.

2013

  • Elindul a PayU
  • Az IND Group-ot beválasztják a globális Fintech 100-as listába, a világ legjelentősebb fintech cégei közé.

2013. április

2013. május:

2013. június:

  • Elindul a SIM alapú MobilTárca pilot program a Telekom, a Telenor, a Vodafone, az OTP, a MasterCard és a SuperShop összefogásában, amelynek a háttérrendszerét az Állami Nyomda szállítja.

2013. július:

2013. szeptember:

  • Megrendezésre kerül a Portfolio első, és ezentúl évente megszervezett pénzügyi informatikai konferenciája.

2013. október:

  • Az AXA Bank közös szolgáltatást indít a TransferWise-al.
    A Barion megkapja az engedélyt elektronikus pénz kibocsátásra.

2013. november:

  • Elérhető a Gránit Bank VideóBank szolgáltatása már okostelefonon és táblagépen is.

2014

2014. február:

  • A Misys, a világ vezető pénzügyi szoftver cége felvásárolja az IND Groupot, az egyik legsikeresebb digitális banki termékeket fejlesztő magyar céget. Az IND Group ekkorra már 15 országban közel 40 ügyféllel, 8 országban saját irodával, 20 millió eurót megközelítő éves árbevétellel és 250 szakemberrel rendelkezik.  A cég azóta a Misys Digital Channels üzletágaként működik, dr. Vinnai Balázs az üzletég vezetője és a londoni központú globális cég igazgatóságának tagja

2014. március:

  • Elindul az Erste MobilePay, az Erste Bank mobiltárcája, amit a Cellum fejlesztett.

2014. április:

  • Az első éles Barion tranzakció a Grund-on.

2014. május:

  • A MasterCard Mobile eléri a 250 ezer letöltést.
  • Elindul az AXA MobilosOKÉ szolgáltatás.
  • Elindul az OTPay, Európa első MasterPass-kompatibilis mobiltárcája, amit a Cellum fejlesztett.
  • Elindulnak a Buxa és a Barion – Magyarország első start-up hátterű – applikáció alapú mobilfizetési megoldásai.

2014. július:

  • Elindul a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel az új mobilparkolási ökoszisztéma.
  • Az NMFR parkolási rendszer indulásával együtt indult a Barion mobil fizetés, p2p fizetés és online fizetés.

2014. augusztus:

  • Az OTP Mobil a Szigeten bejelenti a Simple mobilalkalmazás elindítását.
  • Barion: Android és iOS rendszeren is elindul az iBeacon alapú közelségi mobilfizetés.

2014. október:

  • A Gránit Bank elindítja a Gránit Üzenő megoldást, amely SMS helyett un. iSMS-ben értesíti az ügyfeleket a tranzakciókról.

2014. november:

  • A Telekom elindítja MobilTárca néven a SIM alapú érintés nélküli mobilfizetési megoldását az OTP, a SuperShop és az InterTicket feature-eivel.

2014. december:

  • Elindul a Telenor Wallet, a Telenor mobiltárcája, amit a Cellum fejlesztett.
  • Barion: az igényekre reagálva megkezdi a bankkártyás egyenleg feltöltés szolgáltatás fejlesztését.

2015

  • Gránit Bank Magyarországon elsőként vezeti be a Lock kártya kontroll (limitbeállítás, kártyablokkolás) funkciót.

2015. február:

2015. május:

  • Elindul a Vodafone Wallet, a Vodafone érintés nélküli mobilfizetésre alkalmas mobiltárcája,
  • Elindul a Fintech Hungary Facebook csoport

2015. június:

  • Megalakul a korábbi IND Group menedzsment és tulajdonosi kör (Vinnai Balázs, Nyíri József és Bálint Viktor) fintech fókuszú régiós smartmoney cége, az egyszerre magántőke-társaságként és tanácsadócégként működő BnL Growth Partners.
  • A Digital Asset Holdings felvásárolja az első hazai bitcoin startup egyikét, a Bits of Proof-ot.
  • Elindul a Barion Smart Gateway: az is tud vele fizetni, aki nem rendelkezik Barion tárcával.

2015. július:

  • FinTech@Budapest Kickoff Meetup a Barion, Koin, Oszkó Péter előadásaival.
  • A MasterCard, az OTP Bank és a Cellum együttműködésében elérhetővé válik Magyarországon a MasterPass
  • Elindul az Unicredit bank mobilbankja

2015 augusztus

  • A PayU bejelentette, hogy decemberben kivonul Magyarországról. Az ügyfelek többségét a Simple (OTP Bank) veszi át.

2015. szeptember:

  • Bemutatják a Barion Smart Gateway sharing economy megoldást, amely lehetővé teszi a C2C fizetést magánemberek között, valamint jutalékok levonását több szereplő felé.

2015. október:

  • Elkészül Magyarország első áttekintő mobilfizetési infografikája.
  • Elindul az Erste Sorszámhúzó alkalmazása.
  • Létrejön a Barion Payment Zrt. A rendszert inkubáló Sense/Net spinoffolja a Bariont.

2015. november:

2015. december:

  • A CEE Fintech közösségi kezdeményezés elindul.
  • FinTech@Budapest Meetup: CEE Fintech és Győri Dávid előadásával.

2016

2016. január:

2016. február:

2016. március:

2016. április:

2016. május:

2016. június:

2016. július:

2016. augusztus:

2016. szeptember:

  • Nemzetközi terjeszkedésbe kezd a Barion. Indul az EUR és USD elfogadás.

Ez az anyag a visszajelzéseitek alapján született. Az anyagban valószínűleg még vannak hiányosságok, pontatlanságok, ezért kérünk Téged, segíts az anyag „tökéletesítésében”! Igaz, várhatóan tökéletes soha nem lesz, de mi törekedni fogunk rá! Köszönjük!

A szerkesztők

Címkék: