2024. október 15.
FinTechShow

2024. november 26.
BankTechShow

2021.06.10.

A pandémia hatása az e-kereskedelemre 2020-ban a SimplePay adatai szerint

Szerző:

Kategóriák:

A válaszadók csaknem háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy a korlátozások valamilyen szinten befolyásolják majd a vásárlási, illetve a fizetési szokásaikat a jövőben, derült ki egy, az online vásárlási szokásokat vizsgáló kutatás* eredményeiből. A tavalyi év adatait vizsgálva ezek a változások a SimplePay forgalmi adataiban és a szolgáltatáshoz újonnan csatlakozók számában is megmutatkoztak.

Így látszik a vásárlásainkon a járványhatás

A SimplePay 2020-as forgalmi adatai alapján egyes szektorokban a tranzakciók számának és értékének növekedése a járványügyi intézkedésekkel és az azokra adott válaszokkal összefüggésben hullámzóan alakult. 2020 első negyedévéhez képest az élelmiszerboltokban, szupermarketekben például a második negyedévben enyhén visszaesett, majd a harmadikban bő 12 százalékkal emelkedett a másodikhoz viszonyítva.

Hasonló ingadozás volt megfigyelhető a vendéglátásban is: a második negyedévben negyedére csökkent a forgalom, és a harmadikban sem tudta elérni az év eleji szintet.

Az év utolsó 3 hónapjában viszont már látható volt a fellendülés, gyakorlatilag egy negyedév alatt megduplázódott a forgalom. A gyógyszertárak és a drogériák az év utolsó három hónapjában 60 százalékos emelkedést produkáltak. Érthető módon megugrott a kereslet az elektronikai cikkek, a sporteszközök és a különböző egészségügyi szolgáltatások, termékek iránt is – olvasható ki a SimplePay adataiból.

Online térnyerés

A SimplePay rendszeréhez újonnan csatlakozó kereskedők számában 2020. márciusban enyhe ugrás volt tapasztalható az előző év azonos időszakához képest. Ekkor közel 50 százalékkal több kereskedőt kötöttek be az OTP Mobil online fizetési rendszerébe.

A második veszélyhelyzet kihirdetésekor, 2020. novemberében még nagyobb volt az érdeklődés, a 2020. márciusihoz viszonyítva majdnem dupla annyian csatlakoztak ekkor.

2021 első felében is magas volt az érdeklődés, 2019-hez viszonyítva átlagosan duplájára nőtt az online fizetési megoldást beépíteni kívánók aránya. A legtöbb igénylés a vegyes élelmiszerüzletektől, az iskolák és oktatási szolgáltatóktól, valamint az elektronikai cikkeket értékesítőktől érkezett.

„A friss, 2021-es adatokkal kiegészített tavalyi összegzésünk szerint a legtöbb fizetési megoldásra irányuló igénylés az élelmiszert értékesítő webáruházaktól érkezett, de a különböző elektronikai, kozmetikai, ruházati cikkeket kínáló webshopok is a top tízben vannak.

Az év eleje fontos mérföldkő volt, hiszen az online kasszával rendelkező vállalkozásoknak 2021. januárjától biztosítaniuk kell az elektronikus fizetés lehetőségét ügyfeleiknek, vásárlóiknak. Mi pedig, a SimpleBusiness alkalmazással örömmel álltunk leendő partnereink rendelkezésére már a fizikai térben is, annak érdekében, hogy érintkezés-, és készpénzmentes fizetési alternatívát tudjanak kínálni. Büszkék vagyunk rá, hogy a megoldásunk 2020-ban elnyerte

Az év digitális banki szolgáltatása elismerést: az OTP Bankkal karöltve elsőként léptünk piacra az azonnali fizetési rendszerre épülő, bankfüggetlen, online és fizikai térben is alkalmazható fizetési megoldásokkal.”

dr. Al-Absi Gáber

ügyvezető helyettes, üzletfejlesztési és értékesítési vezető, OTP Mobil

A biztonság a legfontosabb

Az online vásárlási szokásokat vizsgáló kutatásból* az is kiderült, hogy válaszadók háromnegyede a járvány közepette is biztonságosnak tartotta a hazai online rendelések teljesítését.

A külföldi webáruházakban némileg kevésbé bíztak: a korábban a határon túlról is vásárlók tavasszal inkább lemondtak erről a lehetőségről, harmaduk viszont nem tett különbséget hazai vagy külföldi webshopok között.

A veszélyhelyzet miatt a vásárlók fele pedig azokat a webáruházakat részesítette előnyben, amelyeknél készpénzmentesen lehet fizetni. Az online rendelők ötöde mindenképpen házhozszállítást kért és további negyede is ezt preferálta.

*A Reacty Digital a 18-79 éves magyarországi lakosságra vonatkozóan nem, kor és régió alapján reprezentatív online e-kereskedelmi lakossági kutatása. Adatfelvétel: 2020. március 24. – április 7.,914 fő bevonásával, illetve 2020. június 18-29.,1000 fő bevonásával.

Photo by Mikhail Nilov from Pexels
Címkék:
blank