BankTechShow

Kitörni a lakásbérleti csapdából. Felkarolták a “bérlőből tulajdonos” modellt

Szerző: | 2022. 07. 27. | Fintech szolgáltatások, Összes hír

A lakásbérlés csapdájának elkerülését, az első lakástulajdon megszerzését segíti a legnagyobb brit lakásszövetkezet, a Nationwide Building Society új fintech befektetése. A Kettel Homes fintech startup “bérlőből tulajdonos” (rent-to-own) modellje tudatos pénzügyi tervezéssel, a hitelképességet növelő lépésekkel segíti az első lakásukat megvásárlókat. Az új finanszírozási és edukációs modell átírhatja a bankok eddigi jelzáloghitelezési gyakorlatát.

Az Egyesült Királyságban is rendkívül nehéz az első lakás megvásárlása. Sokan ragadnak a lakásbérlés ördögi körébe és képtelenek elérni, hogy elfogadható feltételek mellett jelzáloghitelhez jussanak. Ezt a problémát oldaná meg a Kettel Homes fintech startup megoldása.

„A legtöbb millenniumi és Z generációs számára a lakásbérlet ma már nem opció, hanem gyakran az egyetlen lehetőség. Ezt szeretnénk megváltoztatni egy olyan modellel, mely segít, hogy az első lakásukat megvásárlók feltehessék lábukat a létra első fokára. Célunk, hogy a lakástulajdonlás lehetőségét azoknak is megteremtsük, akik egyébként nem, vagy csak kedvezőtlen feltételekkel jutnának hagyományos lakásfinanszírozáshoz”

– mondta Trevor Stunden, a Kettel Homes társalapítója.

Magyarország legnagyobb fintech seregszemléje, a FinTechShow idén 2022. október 12-én kerül megrendezésre, amelyen többek között bemutatkoznak az idei év új fintech megoldásai is. A korábbi évek győzteseiről és az idei évi FinTechShow-ról további információk itt érhetők el.

“Bérlőből tulajdonos” (rent-to-own)

A leendő tulajdonosoknak elegendő csupán az ingatlan árának 2%-ával rendelkezniük. A lakást a Kettel Homes intézményi ingatlanbefektető partnerei megvásárolják, amit a leendő lakástulajdonosok piaci áron bérelhetnek. A teljes ingatlanvásárlási és -bérlési folyamat a Kettel Homes platformján történik. A letét az ügyfeleknél marad, ami által növekszik az ügyfelek hitelképessége.

A bérleti díjat, az elvárt megtakarításokat és a jövőbeni vételárat az első pillanatban rögzítik, majd

a Kettel Homes olyan ütemtervet készít a lakásvásárlók számára, amely elősegíti, hogy 36 hónapon belül elérjék céljukat és megkaphassák a jelzáloghitelt.

Az ütemterv segítségével az ügyfelek elérhetik, hogy 36 hónap alatt összegyűjthessék a lakás vételárának 10%-át és sztenderd feltételekkel jussanak jelzáloghitelhez.

Ha úgy dönt a vásárló, hogy inkább tovább bérelné a lakást, a megtakarított összeget megtarthatja (az átsorolási díj kifizetését követően) és folytathatja a bérlést.

A startup a finanszírozási segítség mellett általános pénzügyi ismeretekkel, az állami ingatlanvásárlási ösztönző programok igénybevételével, személyes pénzügyi menedzsment jellegű szolgáltatásokkal, valamint költségelemzéssel segíti a leendő lakástulajdonosokat.

A konstrukciót jelenleg kizárólag Birminghamben, Coventryben, Leicesterben és a környező területeken hirdették meg.

Nationwide Building Society

A Nationwide Building Society a világ hetedik legnagyobb szövetkezeti formában működő pénzintézete és a világ legnagyobb ingatlantársasága. A társaság 2,5 millió angol font (GBP) tőkével indított startup inkubátor programot 2018-ban, amelynek alapvető célja, hogy megoldásokat találjon a szegénységben élők mindennapi kihívásaira.

Kifejezetten olyan innovatív platformok ösztönzésére és fejlesztésére fókuszál, mint a Kettel Homes. A társaság együttműködik a szegénység felszámolását célzó “Fair by Design Fund (FBD)” alappal, mely alap segítette a Kettel Homes tevékenységének bővítését is.

[Nationwide] | Címlapfotó: Ketut Subiyanto fotója a Pexels oldaláról

BankTechShow

A fintechzone.hu kiadója a FinTech Group Kft.
„A digitális pénzügyi technológiák, FinTech szolgáltatások terjedését segítjük.”
Web: fintechgroup.hu

Aktuális cikkeink:

A szerzőről

Németh Monika

A Magyar Telekomnál szabályozással, majd “smart” projektekkel foglakozott. A pénzügyi szektorban végmenő digitális transzformáció kísértetiesen hasonlít a telko iparág átalakulására, így korábbi tapasztalatait most a digi pénzügyek világában hasznosítja. Ha ma lenne óvodás, akkor a PSD2 lenne belevarrva a takarójába. A #regtech trendeket és megoldásokat is vizsgálja a szabályozói kihívások mellett. #banktech #regtechguru
BankTechShow

ELEKTRONIKUS FIZETÉSI MEGOLDÁSOK KÉZIKÖNYVE (MÁSODIK KIADÁS)

elektronikus fizetés bankkártyás fizetés QR-kódos fizetés
Elektronikus fizetési megoldások kereskedőknek, vállalkozásoknak. A bankkártya elfogadástól a bankszámla alapú fizetési lehetőségeken át az integrált megoldásokig.

HUNFINTECH 2022

fintech hunfintech
Magyarország 20 legígéretesebb fintech cége és 22 új fintech megoldása

GPE softPOS

softpos gpe bankkartya elfogadas mobilon globalpayments
Androidos mobilod van? Töltsd le a GPE softPOS alkalmazást és fogadj egyszerűen érintés nélküli fizetéseket közvetlenül az okostelefonodon keresztül!