Jegyezzük be 2017. április 11-ét, a FinTechShow napját a magyar fintech történelemkönyvbe! Vegyük számba az ez alkalommal tervezett vagy épp véletlenszerűen megugrott rekordkísérleteket is, és nyugodtan szedjük a dátumot vastagon, vagy írjuk azt pirossal!
Mutatjuk a felállított új szélsőértékeket
- 300 résztvevő, azaz a témában érdekelt szakértő, startup, bankos, befektető és a fintech ökoszisztémát támogató kormányzati szereplő egy időben, egy helyen;
- 27 prezentáció 9 óra leforgása alatt;
- 15 magyar fintech sikeres versenyfutása az idővel váltóban, 150 percben.
A FinTechShow megmérettetésén induló startupok innovatív kezdeményezéseinek bemutatásán keresztül megjelent előttünk pénzügyeink futurisztikus víziója, aminek a tetőn kialakult „kőkorszak” adott különleges kontrasztot. A kövekkel ellentétben a fintech és insurtech palántákat nem a szél hordta össze, mind a 15-en FinTechShow menő design kupájáért és az azzal járó kiváltságokért jöttek szerencsét próbálni. Ezúttal nem egymással, mint inkább az idővel és a zsűri kegyeiért kellett megküzdeniük.
Robotok a kasszánál és ether a levegőben
A versenyzők minden eszközt bevetettek a győzelem érdekében: API bankinghoz való 4 komponensű ragasztót, mindentudó csevegőrobotokat, költségkövetőt, zöld részvényeket, pénzjelölőt, okos cascot, de olyan is volt, aki etherrel akart mindenkit elkábítani. A zsűri értékelte a pénzügyi világot megváltó ötletet, de kiderült, hogy valójában a már validált use case-ekre hajt, méghozzá azokra, amik nem csak értik, de támogatják is a kialakulóban lévő fintech ökoszisztémát.
Nem csak lelkesedésben, izgalomban sem volt hiány. Míg a prezentációk végével egyesek a szerencsés kiválasztottat, a gyengébb idegzetűek a tetőn lévő plexi és az azt tartó gerendák teherbírását próbálták megtippelni. Végül egyikből sem lett katasztrófa; a kövek nem mentek sehova, a Kriph.io, a konferencia egyetlen insurtech startupja viszont kiléphetett a világot jelentő deszkára.
A legkisebb insurtech és az összes megnyert királyság
A történet így már-már (tan)meseszerű véget ért, ahol az utolsóból valóban első lett, de mondhatnánk azt is, hogy a jó, vagyis egy igazságos és megfizethető közösségi casco megoldás elnyerte méltó jutalmát. A Kriph.io, ha fele királyságot nem is, helyette viszont sokkal királyabb felajánlásokat kapott!
- A Kriph.io csapata 2018 végéig beköltözhet a kacsalábon forgó MKB FinTechLabba, és rátermettségük legfőbb bizonyítékaként pedig a bank vezetőségének színe elé járulhatnak az első magyar közösségi biztosítás koncepciójával a Demo Day-en.
- A CEU iLAB is felajánlotta a szolgálatait, de emellett Papp István (Investor & Business mentor) és a FinTechGroup is felfegyverzi majd a startupot stratégiai tanácsokkal.
- A Kriph.io teljes harci díszben vonulhat fel a CEE-FINTECH eseményein és a 2017 május végén megrendezésre kerülő PORTFOLIO.HU Pénzügyi IT konferencia fintech szekciójában.
- Úgy tűnik a HIPA is hisz még a mesében, mert egy helyett rögtön 3 fintechet is megjutalmazott támogatásával. A Kriph.io mellett így a FintechBlocks és a Tőkeportál is győztesen kerülhetett ki az április 11-i fintech megmérettetésből.
Itt a vége, fuss el vége! Ja, nem, még folytatjuk!