2023.12.27.

PastPay: így segíti a magyar fintech cég a komplett kkv szektort!

Szerző:

Kategóriák:

A kis- és középvállalkozások már 7 európai országban választhatják a BNPL megoldást kínáló PastPay szolgáltatást, ami a magyar Péntech digitális faktoring szolgáltató saját fejlesztése. A magyar cég 1 éven belül Európa meghatározó B2B BNPL szolgáltatójává szeretne válni. Ehhez igazán jó úton haladnak, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a legnagyobb nyugati vetélytársuk, a Mondu azért hívta el őket Berlinbe, mert elhappolták az ügyfeleiket. De mi köze mindehhez az MBH Banknak és a Media Marktnak? És milyen változásokat hozhat a hazai piacon a BNPL megoldásuk? Cikkünkben ezeknek járunk utána.

Péntech, az innováció úttörője a B2B e-kereskedelem piacán

A Péntech Solutions Kft. 2019 márciusában alakult meg, és egy már létező igényre tapintott rá a kkv-knak nyújtott faktorálással. A kisebb vállalkozások rendszeresen találkoznak azzal a helyzettel, hogy nagyobb cégek a szolgáltatás teljesítése után akár 30-90 napot várnak a fizetéssel, ami sok esetben nehéz helyzetbe hozta a kkv szektor szereplőit.

Erre volt a Péntech válasza: „likviditás gombnyomásra”. Azonban fintechként nem kizárólag a faktorálásra helyezik a hangsúlyt.

„Kevesebb, mint 12 hónap alatt továbbfejlesztettük digitális faktoring megoldásunkat egy B2B BNPL („Buy now Pay later”) megoldássá, ez lett a PastPay. Amin keresztül vállalati vásárlók a check-out folyamatban azonnal és ingyenesen kapnak 30-60 napos fizetési határidőket. Így optimalizálhatják cashflowjukat, likviditásukat”

– mondta el Berényi Benjamin, a Péntech / PastPay ügyvezetője, társalapítója.

A gyors kifizetést rajtuk keresztül a partnereikkel kötött megállapodások biztosítják: a hitelt az MBH Bank nyújtja a digitális igénylés után. A bankkal már kezdetektől szoros partneri kapcsolat ápolnak, hiszen a pénzintézet stratégiai partnerei és portfóliós cége.

„A legelső befektetőik voltunk, illetve évek óta segítjük egymást kölcsönösen. A refinanszírozás keretünkből biztosítjuk a számukra, hogy kiszolgálják a magyar ügyfeleket és további közös terveink között szerepel az, hogy a PastPay régiós bajnok legyen. A jelenlegi kamatkörnyezetben pedig, amikor a kkv-k likviditása kimondottan rossz helyzetben van, a készletfinanszírozás költsége pedig sokaknak kitermelhetetlen, az, hogy egy 400 ezres számlát nulla költséggel ráérnek a PastPay BNPL megoldása révén egy hónap múlva kifizetni, hatalmas segítség a kkv szektornak. Mi pedig elsőként tudjuk biztosítani a partnerség révén az ügyfeleink számára ezt a minőségi megoldást”

– árulta el Ács Zoltán, az MBH FintechLab ügyvezető igazgatója és az MBH Bank Sztenderd Kiszolgálás üzletág innovációs vezetője.

Sikersztori hazánkban

A BNPL hazai meghonosításával kapcsolatban novemberben egyedülálló megállapodás született, amikor is a Media Markt használni kezdte az MBH FintechLab, az MBH Bank innovációs laborjának portfolió cége, a Péntech BNPL-megoldását, a PastPayt.

Az alkalmazás vállalkozások között, azaz B2B területen biztosít halasztott fizetési lehetőséget cégeknek. A Media Markt egy pilot projekt keretében négy áruházi és egy online csapattal indította el BNPL szolgáltatását, ami ez idáig hatalmas sikernek könyvelhető el.

„Nagyon pozitív volt az indulás, egy-két fennakadást leszámítva abszolút siker a pilot. Ami pedig a legjobb visszajelzés volt a számunkra, hogy a visszatérő vevők a PastPay használata után megkerestek minket, hogy annyira megtetszett nekik a szolgáltatás, hogy ők is be szeretnék vezetni a cégieknél”

– árulta el Réti Bálint, a Péntech üzletfejlesztési és jogi igazgatója.

A BNPL jövője Magyarországon

Jelenleg kezd kialakulni egy többszereplős piac a BNPL szolgáltatások terén. Egyrészt jelen van néhány hazai pénzintézet, akik leginkább extra szolgáltatásként kínálják a már meglévő ügyfélkörének, másrészt a hazai és külföldi pénzügyi vállalkozások is dolgoznak a bevezetésén, mind a vállalkozások, mind pedig a magánszemélyek számára.

Az MBH Bank és az MBH FintechLab, mint a hazai piac egyik legnagyobb pénzügyi intézete folyamatosan monitorozza a hazai igényeket, keresi a legújabb innovációs megoldásokat. A bank ennek kapcsán nemrégiben készített egy kutatást is a banki termékekről, melyben a BNPL-re vonatkozó igényeket is felmérték a hazai ügyfelek körében.

„A fiatalok között általában a világ számos pontján nagy az érdeklődés a néhány havi részletből álló BNPL-szolgáltatások iránt; Magyarországon azonban még az ennél a generációnál eggyel idősebb korosztály is nyitott erre a fizetési megoldásra. Ez azt is jelenti, hogy nem csak a Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban jellemző termékkör iránt mutatkozhat kereslet, hanem kirajzolódik egy kosárértékben nagyobb, keresőképességben erősebb felvevői kör is. Ez fontos tanulság nekünk a termékek tervezése, a kockázatértékelés és a piaci edukáció kérdése terén is”

– mondta Horváth Dávid, az MBH FintechLab innovációs menedzsere.

A magyar piacon, a BNPL egyre nagyobb fokú megjelenésének következtében, a következő egy-két évben egyre nagyobb hangsúlyt kap majd a piaci edukáció és a különböző szolgáltatók termékvalidációi, amelyeket mindenképpen érdemes lesz majd figyelemmel kísérni – mind a pénzpiaci szereplők, mind felhasználók, fogyasztók szemüvegen keresztül.

Az biztos, hogy egész Európában egy új jogi és szabályozói környezet rajzolódik ki ezen a téren, amelyet nagyléptékű digitalizációs és automatizációs projektek kísérnek majd, számos újdonságot hozva ezzel a mindennapi pénzügyi folyamatainkba.

Rugalmasság, gyorsaság extra költségek nélkül

A Buy Now, Pay Late (BNPL) technológia a közeljövőben világszerte forradalmasítani fogja az online kereskedelmet, becslések szerint 2025-ben már ezen a csatornán keresztül zajlik majd a világ teljes e-kereskedelmi költéseinek mintegy 12 százaléka, az amerikai cégek több mint fele pedig már napjainkban is használja.

A BNPL (Buy Now, Pay Later – vásárolj most, fizess később) egy olyan fizetési megoldás, amely lehetővé teszi a vásárlók számára, hogy egy adott terméket vagy szolgáltatást azonnal megvásároljanak, de csak később fizessék ki annak az árát. Az ügyfelek a vásárlás ellenértékét egy összegben vagy akár részletekben is kifizethetik a BNPL szolgáltatónak, aki megelőlegezi helyettük a terméket vagy szolgáltatást.

A megoldás mind a B2C, mind pedig a B2B területen egyre népszerűbb. De miben más ez, mint a már napjainkban is meglévő megoldások, mint például a hitelkártya vagy az egyéb kölcsönök?

A BNPL szolgáltatók gyakran kamatmentes vagy alacsony kamatozású visszafizetési lehetőséget biztosítanak a vásárlók részére. A magánszemélyek (B2C) esetében továbbá a BNPL lehetővé teszi a termékek vagy szolgáltatások gyors megvásárlását, hiszen a vásárlási folyamatba beépülve, azonnal elérhető finanszírozást kínál, szemben az egyéb kölcsönökkel. A vásárló így pár percen belül igénybe tud venni használati cikkeket vagy szolgáltatásokat, akkor is, ha az aktuális havi cash-flow egyenlege miatt ezt nem, vagy nem teljes mértékben engedhetné meg magának.

Értékesítői oldalon is előnyös ez a fizetési forma, mert a kereskedő a megoldásnak köszönhetően azonnal pénzhez jut, illetve növelni tudja árbevételét, míg a vevő a vásárlási folyamatba ágyazódó banki előfinanszírozás miatt hosszabb fizetési határidővel fizetheti ki a számláját. Így stabilabban tud gazdálkodni, javíthatja likviditását, gyakrabban tudja használni a számláját, és még vásárlói hűsége is nő.

Címlapfotó a 2019-es FinTechShow győztes csapat, Csák János, Berényi Benjamin, Réti Bálint (balról jobbra). Fotó forrása: FinTech Group

Címkék: