Vajon annak idején a hanglemezgyártók észrevették, hogy mit is jelent számukra az internet? Vajon szerveztek nagy konferenciákat, hogy hirdessék: a lemezek a jövő, mert az embereknek mindig szükségük lesz a lemezekre?

Nem voltam ott az igazgatósági ülésükön és nem vettem részt ilyen konferencián sem, így nem tudhatom, hogy mi történt. Egy dolog viszont biztos: míg 2000-ben több, mint 940 millió zenei CD-t adtak el az USA-ban, addig mára a 100 milliót sem éri el ez a szám. A legnagyobb lemezkiadók pedig válságos időszakon mentek/mennek át; a 4 legnagyobb közül több tulajdonost cserélt, és volt olyan, amelyet feldaraboltak, beolvasztottak.

Mindeközben…

Míg az utóbbi időben a PSD2 kapcsán a bankokra egyfajta innovációs teher is rakódott, addig a biztosítók inkább törvényi/szabályozási teherrel küzdöttek. Bár fél szemmel figyelik a változásokat – és kommunikálják saját innovatív hozzáállásukat – a valóságban inkább kivárnak, és nagy konferenciákon győzködik magukat, hogy az ügyfeleknek még szükségük van a biztosítókra, és megoldásaikra.

Csak egy dolgot értenek félre. Pont úgy, ahogy a lemezgyártók is félreértették az ügyfeleiket, akiknek nem lemezre volt szükségük, hanem a zenére. Hiába volt rosszabb minősége az mp3-nak, mint a CD-nek; az internet könnyen hozzáférhetővé, az iPod, az mp3 lejátszók pedig hordozhatóbbá tették a zenei élményt.

Az „Információk internete” és az „Értékek internete”

Ma már többnyire nem veszünk DVD-t, hanem megnézzük a filmeket valamilyen online csatornán. Szállást sem útikönyvek ajánlói alapján választunk, hanem portálokon keresztül, ahol megismerhetjük mások véleményét is az adott szálláshelyről, ami nem feltétlen szálloda, hanem valakinek a magánlakása is lehet. Ezt az internetnek, pontosabban az információk internetének köszönhetjük.

Bár jelentősen átalakította a biztosítók működését  az internet – az értékesítést, az adminisztrációt és az ügyintézés menetét  -, mégsem kellett tartani tőle, hogy valódi felforgató hatást vált ki, és szükségtelenné teszi a biztosítókat. Szükség volt rájuk, mint központi szereplőkre.

Az információk internetén ugyanis minden csak másolat. Ha elküldünk egy e-mailt, az igazából sosem “megy el”, csak lemásolódik annak a gépére, akinek küldtük, és saját gépünkön is megmarad. Ahogy az mp3, vagy bármilyen más fájl is. Ahhoz, hogy értéket tudjunk küldeni, vagy értékkel tudjunk dolgozni, biztosítani kell, hogy egyszerre csak egy példány legyen felhasználható. 

Ha például pénzt küldünk valakinek, akkor mi azt már ne használhassuk fel, ha megjelent a másik felhasználónál. Ha fel akarok készülni egy káreseményre, kell egy biztosító, aki összegyűjti a pénzt, és tartalékot képez, amiből kifizetik a károkat. Ezért volt eddig szükség a központi szereplőkre, akik egyfajta őrei, és biztosítói az elszámolási rendszerükön keresztül a különböző tranzakcióknak.

2009-ben azonban elkezdtünk megismerkedni az új – lehetséges – jövővel, az értékek internetével. Ekkor indult el ugyanis a bitcoin története, ami a blockchain technológiának köszönhetően lehetővé teszi a megosztott elszámolási rendszert, mindenféle központi szereplő nélkül, megbízhatóan. Persze a technológiának megvannak a maga csiszolandó részei, ahogy annak idején sem állt meg a zeneipar megújulása a Napsternél és az mp3-nál.

Hogy mit jelenthet ez a biztosításoknál?

Ehhez nem árt visszanyúlni a már korábban feltett kérdéshez (amit a lemezgyártók sem tettek fel maguknak): Mit akarnak a felhasználók? A válasz egyértelmű: biztonságot. Arra az esetre, ha baj érné őket. Kell ehhez központi szereplő? A jövőben  – az értékek internetének, azaz a blockchain technológiának köszönhetően –  már nem.

Játsszunk el a gondolattal: van egy platform (applikáció, webes alkalmazás), ahol az emberek félrerakhatnak maguknak arra az esetre, ha baj érné őket. Ráadásul a platform lehetővé teszi, hogy megállapodjanak másokkal, hogyha nem lenne elég a saját megtakarításuk, akkor segítenek egymásnak.

Ezt a megállapodást egy blokkláncba kódolt okos szerződésben (smart contract) rögzítik, ami biztosítja, hogy ez a megállapodás megmásíthatatlan legyen, és automatikusan lefusson. Már el is értünk oda, amit ma egy biztosítás tud. Ráadásul a biztosító működési költségei, tulajdonosi hozamelvárása nélkül, jobb, személyre szabott, egyszerűbb, gyorsabb ügyfélélményt nyújtva.

Most jön a kérdés: vajon hogy reagálnak a biztosítók?

Egy részük még észre sem vette a fenti változást. Vannak, akik már kísérleteznek az új technológiával (pl: az AXA Fizzy megoldása), míg mások a törvény erejében bízva lehetetlenítenék el azt. Ezek a próbálkozások ahhoz hasonlíthatók, ahogy a lemezgyártók próbáltak eleinte a törvényen keresztül érvényt szerezni érdekeiknek. Majd saját streaming szolgáltatást kiépíteni, ami egyiküknek sem sikerült.

Hogy mit eredményezhet ez a folyamat a biztosítók szempontjából? Valódi felfordulást. Megváltozó értékesítési csatornákat, teljesen új folyamatokat, átalakuló termékstruktúrát és jelentős profitveszteséget.

Lesznek biztosítók, amelyek elbukják a harcot. De abban is biztos vagyok, hogy többségük képes lesz fennmaradni, és alkalmazkodik az új dolgokhoz. Ahogy tették ezt a nagy lemezgyártók is saját piacukon, amelyek manapság már szép bevételt termelnek a különböző online zeneértékesítésekből is.

Viszont az aranyéveknek lassan, de biztosan vége. Elég csak ránézni a zeneipar bevételeire az USA-ban, amik jelenleg az összes csatornán történő értékesítéssel sem haladják meg sokkal az aranyévek CD eladási bevételének felét.

Mindenki eldöntheti, hogy ez lesz-e a jövő, és mennyi idő alatt megy végbe a változás. Egy biztos, az első fecskék már megjelentek.

Az eredeti írás “Tanulságos történet a biztosítók számára” címmel a szerző saját blogján jelent meg. A szerző további írásai a FinTechZone-on:

• Jönnek a nagyok? Mit keres az Amazon a biztosítási iparágban?