FinTechShow-7.0

Vírusként terjed a Revolut pénzosztós kampánya

Szerző: | 2019. 08. 12. | Digitális pénzügyek, Összes hír, Revolut

FinTechShow-7.0
BankTechShow | A jövő digitális bankja

Július végén elstartolt a Revolut új kampánya, amelynek keretében a fintech startup háromezer forintot fizet a „becserkészőknek” minden új felhasználóért. Ha 50 ismerősöd rendel kártyát a „meghívódon” keresztül, akkor 150 ezer forintot is kereshetsz a kampány végéig. A FinTechZone úgy döntött, a kampány keretében befolyt teljes összeget a FinTechZone közösség által választott alapítványnak adományozza. Íme a részletek.

A hazai Revolut felhasználók először július végén találkozhattak az új kampánnyal a Revolut mobilalkalmazásban, majd ezt követően a Facebookon kezdett el terjedni vírusként.

A meglévő Revolutosok 3.000 forintot kapnak minden ismerősük után, ha azok megrendelik a Revolut kártyát. Ha pedig a meghívott használni fogja a kártyát, akkor ő is kap 3.000 forintot az első kártyás fizetése után.

Annyira pofonegyszerű és zseniális a folyamat, hogy öröm volt tesztelni.

Így kereshetnek 3.000 forintot a Revolutosok

Ha Revolutos vagy, akkor 4 kattintással előállíthatod a saját promóciós linkedet (meghívódat) és kiküldheted a Revolut applikációból ismerőseidnek. A Revolut arra is ügyelt, hogy a „Barátok meghívása” listában már csak azok az ismerősök jelenjenek meg, akiknek még nincs Revolut kártyájuk.

A hab a tortán, hogy a meghívó linket sms-ben is ki lehet küldeni, aminek tartalmára javaslatot tesz a Revolut, így még azon sem kell törnünk a fejünket, hogyan hívjuk fel ismerőseink figyelmét a lehetőségre. Ugyanakkor azt is megtehetjük, hogy a meghívó linket kimásoljuk és más csatornán keresztül (pl. e-mail, Messenger, Viber, WhatsApp stb.) juttatjuk el ismerőseinknek.

1. lépés: Kattints az „Irányítópult” gombra

2. lépés: Kattints a „Barátok meghívása” gombra

3. lépés: Válaszd ki, ki(ke)t szeretnél meghívni 

4. lépés: Kattints a „Küldés” gombra

Miután kiküldtük a meghívó linket az applikációból, nyomon követhetjük a Revolut mobilalkalmazáson belül, hogyan reagáltak a meghívottak, elfogadták-e a meghívásunkat (elindították-e a kártyaigénylést). Ha azt látjuk, hogy az ismerős „nem reagál”, akkor az „Emlékeztető küldése” gombra kattintva finoman „ösztönözhetjük”.

Így lehetsz új Revolutos és adományozhatsz is egyben

Ha még nincs Revolut kártyád és a kampány keretében a mi meghívó (promóciós) linkünkön keresztül igényled kártyádat, akkor a befolyt teljes összeget átutaljuk annak az alapítványnak, amelyre a legtöbben szavaztak az alábbi kérdőíven keresztül:

Ahogy lezárul a kampány augusztus végén, külön cikk keretében bemutatjuk, mennyi pénz gyűlt össze és melyik alapítványnak került átutalásra. Az első kártyahasználat után Te is kapsz 3.000 forintot (és még másokon is segítettél).

Hogyan történik a Revolut kártyaigénylés?

Ha a meghívó linkünkre kattintasz, akkor a Revolut felületére jutsz, ahol a mobilszámod megadásával kezdeményezheted a regisztrációs folyamatot.

A megadott mobilszámra a Revoluttól kapsz egy sms-t, amely tartalmazza a linket, ahonnan letöltheted a Revolut applikációt. A kártyaigénylést már az applikációból lehet végigcsinálni, amihez szükség lesz majd valamely személyazonosító okmányodra. Korábbi cikkünkből, innen megtudhatod, hogyan kell Revolut kártyát igényelni.

Ha arra vagy kíváncsi, mire jó a Revolut, akkor ezekből a cikkből kaphatsz áttekintést:

Fontos: a kampány augusztus utolsó napjaiban lejár, így ha addig nem igényled meg a kártyát, akkor a cikkben bemutatott lehetőséget nem tudod kihasználni. A kampány lejáratának pontos dátumára sajnos nem jöttünk rá, mivel a hátralévő napok száma óráról órára is változott, miközben a cikket készítettük.

BankTechShow | A jövő digitális bankja
BankTechShow 1.0 | A jövő digital bankja

A fintechzone.hu kiadója a FinTech Group Kft.
„A digitális pénzügyi technológiák, FinTech szolgáltatások terjedését segítjük.”
Web: fintechgroup.hu

Aktuális cikkeink:

A szerzőről

LEMÁK GÁBOR

A Szabadidő Központban (a KÖZGÁZ-on) végzett, a Duna bal partján. Kimaradt a bölcsi és a multikulti szocializáció az életéből, így lettek eretnek gondolatai. Néha kiengedik a zártosztályról, de már egyre ritkábban. A gumiszobából pattantak ki a FinTechZone, a FinTech Akadémia, a FinTech Verseny, a HUNFINTECH25 és a FinTechShow ötletek, amiket sajnos továbbiak is követnek majd. #fintechterapia #gumiszoba

FINTECHSHOW 7.0

fintech fintechshow
Terítéken a legújabb fintech innovációk.

BANKTECHSHOW 1.0

banktech banktechshow
Megoldások a láthatatlan bankoláshoz.

HUNFINTECH 2022

fintech hunfintech
Magyarország 20 legígéretesebb fintech cége és 22 új fintech megoldása

ELEKTRONIKUS FIZETÉSI MEGOLDÁSOK KÉZIKÖNYVE (MÁSODIK KIADÁS)

elektronikus fizetés bankkártyás fizetés QR-kódos fizetés
Elektronikus fizetési megoldások kereskedőknek, vállalkozásoknak. A bankkártya elfogadástól a bankszámla alapú fizetési lehetőségeken át az integrált megoldásokig.

GPE softPOS

softpos gpe bankkartya elfogadas mobilon globalpayments
Androidos mobilod van? Töltsd le a GPE softPOS alkalmazást és fogadj egyszerűen érintés nélküli fizetéseket közvetlenül az okostelefonodon keresztül!