BankTechShow

A szabályozási környezet és az AI versenyfutása

Szerző: | 2023. 10. 02. | mesterséges intelligencia, Összes hír, Szabályozás

Globális elemzés keretében mérte fel a mesterséges intelligencia (AI) nemzetközi megítélését, vállalati alkalmazását, kockázatait és szabályozási környezetét a DLA Piper. Az „AI Governance: balancing policy, compliance and commercial value” című riport eredményei többek között rámutatnak, hogy a vezetők jelentős része, mintegy harmada elsősorban az AI szabályozási környezetét övező bizonytalanság miatt ódzkodik annak széles körű bevezetésétől.

A mesterséges intelligencia napjaink mindent elsöprő fókusztémája, amelynek alkalmazása, amellett, hogy számos szektorban jelentheti a jövőt, kihívásokat is támaszt a vállalatok felé, ráadásul számos kérdést vet fel, különösen etikai és a jogi szempontból.

A DLA Piper kiemelt figyelemmel követi az AI térhódításának tendenciáit, illetve aktualitásait – legújabb globális kutatásának célja, hogy felmérje a vállalati szféra döntéshozóinak vélekedését a mesterséges intelligencia jelenlegi helyzetéről, illetve várható hatásáról a jövőre vonatkozóan.

Kételyek a szabályozási megfelelőség terén

A felmérés során a DLA Piper az AI gyakorlati alkalmazásával, annak kihívásaival, illetve a felelősségteljes, etikus használatához szükséges szabályozási környezettel kapcsolatban kérte ki a döntéshozók véleményét.

Az eredmények alapján a megkérdezettek 36 százaléka bizonytalan abban a tekintetben, hogy az AI bevezetése az esetükben megfelel-e a jelenlegi jogszabályi előírásoknak, valamint 39 százalékuk szerint az is kérdéses, milyen irányú fejlődés várható az AI szabályozási környezetének terén.

Ezen kihívások az AI bevezetésének gyakorlata során is visszaköszönnek. A válaszadók elsöprő többsége (több mint 90 százalék) szerint az implementációs folyamat egyik legnagyobb kihívásaként a megfelelő vállalatirányítási rendszer kialakítása, illetve a hatályos jogszabályoknak való megfelelés jelent meg.

A döntéshozók közel fele (43 százalék) szakított már meg, vagy szüneteltetett AI-implementációs folyamatot, amelynek fő okaként a legtöbb esetben az adatvédelmi problémákat vagy a szabályozási keretrendszer hiányosságait jelölték meg. 65 százalékuk esetében szerződésbontásra is sor került az érintett vállalat és az AI-megoldást biztosító társaság között, többnyire etikai aggályok miatt.

„Számos jogvita kerülhető el azzal, ha a mesterséges intelligenciával kapcsolatos szerződéseket alaposan megvizsgáljuk és kiszűrjük az esetleges hiányosságokat, problémás részeket. Kiemelten fontos annak biztosítása, hogy teljes átláthatósággal rendelkezzünk az adatok felhasználásáról és az AI-rendszer működéséről, emellett mindig foglaljuk bele a megfelelő biztosítékokat és rendelkezéseket a szerződésekbe, annak érdekében, hogy a felelősségi hatáskörök egyértelműek legyenek”

– olvasható a DLA Piper Hungary közleményében.

„Egyes jogterületeken (például a versenyjog esetében) a vállalatokra vonatkozó megfelelőségi kockázatok már jól ismertek. Az AI esetében a compliance ugyanakkor még gyerekcipőben jár, ezért kulcsfontosságú, hogy rugalmas, de mégis szilárd rendszert alakítsunk ki. Mivel a mesterséges intelligencia egyre inkább átalakítja az iparágakat, elengedhetetlen a megfelelő egyensúly megtalálása.”

– tette hozzá a társaság szakértője.

Az AI minden szektorban kulcs szereppel bír

Az aggályokkal együtt is egyértelműen kiderült az elemzésből, hogy a vezetők a mesterséges intelligencia alkalmazásában látják a jövőt. 96 százalékuk esetében az AI már valamilyen szintén beépült a munkavégzésbe – 72 százalékuk ehhez egy külső technológiai szolgáltató eszközét vagy megoldásait veszi igénybe.

A leggyakoribb alkalmazási területnek az ügyfélszolgálat (59 százalék), illetve a kutatás-fejlesztés, termékfejlesztés (57 százalék) bizonyult.

A vezetők emellett kulcsfontosságúnak látják az AI-t a cégük jövőjét tekintve: a megkérdezettek közel fele (45 százalék) kritikusnak tartja a hatékony alkalmazását a cégük értékteremtése és versenyképessége szempontjából.

„A mesterséges intelligencia térnyerése szinte minden ágazatban egyértelmű. Magyarországon leginkább a nemzetközi óriások hazai leányvállalatai kezdtek el AI-szolgáltatásokat beépíteni a mindennapi működésükbe – elsődlegesen ügyfélszolgálati területen. Telekommunikációs szektorban látunk példát arra, hogy globális szinten saját rendszerek fejlesztését is megkezdték, míg más szereplők leginkább külső technológiai szolgáltatóval működnek együtt”

– tették hozzá a szakértők.

A bankok digitális jövőjét meghatározó technológiai trendekkel, az újgenerációs megoldásokkal 2023. november 23-án a BankTechShow-n foglalkozunk Magyarország vezetői banki és IT cégeinek technológiai és üzleti vezetőivel közösen. További részletek: BankTechShow 1.0

[Forrás: DLA Piper sajtóközlemény] 

BankTechShow

A fintechzone.hu kiadója a FinTech Group Kft.
„A digitális pénzügyi technológiák, FinTech szolgáltatások terjedését segítjük.”
Web: fintechgroup.hu

Aktuális cikkeink:

A szerzőről

Tudósítás

A FinTechZone górcső alá veszi a legfrissebb hazai és nemzetközi digitális pénzügyi fejlesztésekről, megoldásokról szóló híreket, bejelentéseket. Megosztjuk azokat, amelyekről úgy gondoljuk, hozzájárulnak a hagyományos pénzügyi közvetítői rendszer digitális fejlődéséhez, az ügyfélélmény növekedéséhez. Szakmai hátterünk a hitelességünk. #nobullshit
BankTechShow

ELEKTRONIKUS FIZETÉSI MEGOLDÁSOK KÉZIKÖNYVE (MÁSODIK KIADÁS)

elektronikus fizetés bankkártyás fizetés QR-kódos fizetés
Elektronikus fizetési megoldások kereskedőknek, vállalkozásoknak. A bankkártya elfogadástól a bankszámla alapú fizetési lehetőségeken át az integrált megoldásokig.

HUNFINTECH 2022

fintech hunfintech
Magyarország 20 legígéretesebb fintech cége és 22 új fintech megoldása

GPE softPOS

softpos gpe bankkartya elfogadas mobilon globalpayments
Androidos mobilod van? Töltsd le a GPE softPOS alkalmazást és fogadj egyszerűen érintés nélküli fizetéseket közvetlenül az okostelefonodon keresztül!