2022.04.25.

Kripto-trendek: Hogyan tovább?

Szerző:

Beszélgetés a kriptovaluták múltjáról, jövőjéről és a bennük rejlő lehetőségekről

A kriptovaluták egyre inkább mindennapjaink részévé válnak, sőt a jövő fizetőeszközeként átszabhatják a pénzügyi világot. Maike Hornung, a Visa kripto szakértője interjúnkban rávilágít arra, a kriptovaluták ma már bárki számára elérhető eszközök, illetve melyek az új fizetési formák ma még kiaknázatlan lehetőségei.
Maike Hornung
Visa, Europe Crypto & Global CBDC Strategy Lead

Maike a Visa kriptopiaci eszközekkel foglalkozó európai csapatának tagja, valamint a Visa globális CBDC stratégiájáért felelős vezető. Ezt megelőzően közép-európai kormányzati kapcsolatokért felelős vezetőként a Visa kormányzati, központi banki és felügyeleti hatósági kapcsolatait irányította, illetve olyan jelentős szakmai kezdeményezésekkel foglalkozott, mint az IFR, a PSD2 és a MiCA irányelvek.

Mielőtt a Visához csatlakozott, a Bertelsmann Alapítványnál társadalmi hatású befektetésekkel foglalkozott. Maike a londoni King´s College-ban szerezte mesterdiplomáját közszolgáltatások politikája és menedzsmentje szakon, valamint a Maastrichti Egyetemen folytatott európai tanulmányokat.

Hogyan fejlődött a kriptovaluták világa az elmúlt években?

Maike Hornung: Az elmúlt évtizedben hatalmas változásoknak lehettünk tanúi a kriptovaluták terén. Olyannyira, hogy ma már pénzügyi intézmények és központi bankok is érdeklődnek irántuk. De először is pontosítanám, mit értünk kriptovaluták alatt.

Hogy képet kapjunk jelentőségükről, gyakran hasonlítjuk a kriptovalutákat egy, az 1990-es években sokunk életében megjelent másik technológiához, az internethez. Bár eleinte a fogyasztók és a vállalkozások nehezen értették meg, mire is lehet jó a világháló, amint elkezdték használni, rájöttek, nem tudnak meglenni nélküle.

Régebben postára jártunk, ma pedig e-maileket írunk, a mobilunkról küldünk üzeneteket a közösségi médián keresztül. Míg korábban üzletekben vásároltunk, ma már a vevőkért kemény harcot folytató különböző alkalmazások és online platformok fejlődnek a legdinamikusabban.

Ezért úgy gondolom, a kriptovaluták megértésének legjobb módja az, ha egyszerűen megvásároljuk és használjuk azokat. Így jobban megismerhetjük azt, hogyan hatnak egymásra az ökoszisztéma különböző szereplői.

Átláthatjuk azt is, hogyan vásároljunk, adjunk el és tároljunk kriptovalutákat, vagy hogyan szerezzük meg, utaljuk át és használjuk a stablecoinokat.

Mi teszi a kriptovalutákat a készpénzes fizetések vonzó alternatívájává?

Maike Hornung: Nyílt forráskódú technológiák felhasználása révén a stabil kriptovaluták és a nyilvános blokklánchálózatok új lehetőségeket nyitnak digitális tárcák és pénzügyi szolgáltatások létrehozására. Elősegíthetik új digitális fizetési módok kialakítását a fogyasztók minél szélesebb körének biztosítva hozzáférést.

Másrészt a CBDC-k (központi banki digitális valuták) hatékony megoldást jelenthetnek azokban az országokban, ahol a pénzforgalmazás rendszere nem létezik vagy szűk körben érhető el. A jegybankok különböző okokból dolgoznak a központi banki digitális valuták bevezetésén, de közös céljuk, a pénzügyi integráció és a pénzügyi megoldásokhoz való hozzáférés kiterjesztése.

Eddig fizetéskor a kriptovalutákat az adott banknál elfogadott fizetőeszközre váltották át. Hogyan akarja a Visa megkönnyíteni a tranzakciókat a kriptopénzek tulajdonosai számára?

Maike Hornung: A közeljövőben több fejlesztési területre összpontosítunk. Az első és legfontosabb az együttműködés kriptotárcákkal és csereplatformokkal, hogy az ügyfelek Visa hitelesítő adataikat használva kriptovalutákat vásárolhassanak.

A második az, hogy a tárcák és a pénzváltó platformok felhasználói fiatpénzt vehetnek fel, majd bárhol vásárolhatnak Visa azonosítójukkal. Örömteli, hogy ez egy gyorsan növekvő terület számunkra, és a Visa vitathatatlanul vezető szerepet tölt be ezen a területen.

Azon is dolgozunk, hogy lehetővé tegyük a kriptovaluta-ajánlatok gyors fejlesztését azon pénzügyi intézmények és fintechek számára, amelyek még nem nyújtanak ilyen megoldásokat ügyfeleiknek. A Visa számos API-t kínál, amelyeken keresztül a pénzintézetek hozzáférést kapnak a Visa infrastruktúrájához, és felajánlhatják ügyfeleiknek az Anchorage platformon tartott digitális valuták vásárlását, tárolását és kereskedelmét. Ez az első digitális eszközöket kínáló intézmény, amely szövetségi banki engedélyt kapott az Amerikai Egyesült Államokban.

Egy másik terület az elszámolásoké. Korszerűsítettük infrastruktúránkat, így a pénzintézetek ma a Visával már stabilcoin formájában, digitális valutában is elszámolhatnak. Jelenleg ez USDC-ben (USD coin, az amerikai dollárhoz kötött digitális valuta) lehetséges. Ezen a területen szorosan együttműködünk az Anchorage platformmal is. Körülbelül 160 pénznemben dolgozunk fel tranzakciókat, illetve 25 pénznemben végzünk elszámolásokat, és mostantól a hálózatunkban az elszámolási pénznemek digitálisak is lehetnek.

Hogyan kívánja a Visa támogatni a központi banki digitális valuták bevezetését?

Maike Hornung: Az elmúlt években egyre több jegybank kezdte el kidolgozni a központi banki digitális valuta (CBDC) koncepcióját. Mint említettem, ezek különösen hasznosnak bizonyulhatnak azokban az országokban, ahol a készpénzforgalmazási rendszer nem áll rendelkezésre vagy a hozzáférés korlátozott. Ez olyan tényező, amely gátolja a központi bankok azon erőfeszítéseit, hogy az emberek számára hozzáférést teremtsenek a hivatalos pénzügyi rendszerhez.

Egyetértünk a CBDC mögött álló feltevéssel, és készen állunk arra, hogy a központi bankokkal együttműködve olyan biztonságos, kényelmes és megbízható valutákat hozzunk létre, amelyek zökkenőmentesen integrálhatók a meglévő fizetési ökoszisztémába.

A Visa kulcsfontosságú kutatásokat végez és folyamatosan tökéletesíti termékfejlesztési kompetenciáit, partnerségeket alakít ki vezető digitális valutaszolgáltatókkal, valamint megosztja szakértelmét a politikai döntéshozókkal, illetve a jegybankokkal világszerte, ezzel is hozzájárulva a digitális valutákról és a CBDC-kről folytatott párbeszéd alakításához és a növekvő megértéshez.

Úgy gondoljuk, hogy a központi banki digitális valutákat fogyasztóbarát és versenyképes digitális tárca-ökoszisztémán keresztül kell elérhetővé tenni. Ezt a kereskedelmi bankoknak és a fintecheknek támogatniuk kell, a kereskedőknek pedig egyszerűen kell tudniuk elfogadni a CBDC-ket. A kriptovaluták esetében kulcsfontosságú, hogy minél több kereskedő fogadja el fizetési módként.

Nem növeli ez az innováció a csalás kockázatát a fizetési piacon? Hogyan védik a pénzügyi vállalatok a fogyasztókat?

Maike Hornung: A kriptovaluták felhasználása a zsarolóvírus-támadásokban megmutatja, mennyire fontos, hogy a kriptotárcák és a pénzváltó platformok biztonsági funkciókkal felvértezettek legyenek, a bűnözők ne használhassák azokat a támadások során megszerzett kriptovaluták cseréjére.

Az analitikai és megfelelőségi eszközök használatának növekedését is tapasztalhatjuk – lehetővé téve a tőzsdei platformok, a pénzügyi intézmények és a bűnüldöző szervek számára, a nyilvános blokklánchálózatokon történő pénzmozgás nyomonkövetését és az elkövetők azonosítását. A Visa megfelelőségi és kockázati csoportjai is használják ezeket az eszközöket.

Csak olyan tőzsdei platformokkal fogunk együttműködni, amelyek megfelelnek a felhasználók azonosítására és a pénzmosás visszaszorítására szolgáló AML/KYC követelményeknek. Elkötelezettek vagyunk a globális fizetési ökoszisztéma biztonságát továbbfejlesztő felelősségteljes innovációk mellett.

Szeretnénk, ha partnereink és minden érintett fél tudná, hogy üzleti tevékenységünk során a biztonság és a bizalom a legfontosabb számunkra – a kriptovaluták és minden más esetben is.

Maike Hornung

Előadás: Cryptocurrency Trends – What You Can´t Miss

Maike Hornung, Visa, kriptovaluta szakértő

PayTechShow 3.0: “Végletek között. Készpénzzel a metaverzumba?” | 2022. április 27.

Címlapfotó forrása: Andreas Prott – stock.adobe.com | Editorial | Licenc: FinTech Group
Címkék: