2023.05.26.

Európai Bizottság: „A PSD2 víziója jó, de van még hová fejlődni”. Bemutatták a felülvizsgálat eredményeit

Szerző:

Kategóriák:

“A PSD2 mögött meghúzódó szándék jó és még ma is releváns, de aránytalan követelményeket támasztott a fizetési szolgáltatókkal szemben az átláthatósági követelmények, az engedélyezés és az erős ügyfélhitelesítés tekintetében“ – derül ki az Európai Bizottság által nemrég bemutatott szakértői jelentésből.

2022 májusában az Európai Bizottság nyilvános konzultációt és célzott szakmai párbeszédet indított, melynek célja

  1. a jelenlegi szabályozás eredményességének felmérése,
  2. annak vizsgálata, hogy kell-e, és ha igen, mely pontokon a jelenlegi szabályozást frissíteni, módosítani annak érdekében, hogy a jövő kihívásainak megfeleljen, továbbá
  3. a pénzügyi adatok megosztásán, hasznosításán alapuló szolgáltatások fejlődésének (open finance) segítése.

A felülvizsgálat részeként a Bizottság által megbízott szakértők az Európai Unió minden tagállamában piackutatást végeztek; 10 kiválasztott tagállamban a szabályozói és felügyeleti gyakorlatokat mélyrehatóan vizsgálták.

Ezt követően politikai döntéshozók, nemzeti hatóságok, piaci szereplők és fogyasztói szervezetek bevonásával – összesen 266 – mélyinterjút és online felmérést készítettek. A Bizottság által bemutatott jelentés a szakértői csoport megállapításait és javaslatait tartalmazza.

A PSD2 alapdefiníciói, a kivételi esetek nem egyértelmű megfogalmazása heterogén piaci és felügyeleti értelmezéshez vezetett, melynek következtében az egyes tagállamokban eltérő jogalkalmazási gyakorlatok alakultak ki. A tagállamok közötti versenyfeltételek továbbra is egyenlőtlenek, a piac széttagoltsága nem csökkent.

Főbb megállapítások

(1.) A PSD2 vitathatatlan érdeme, hogy lerakta a nyílt bankolás alapjait Európában, ugyanakkor a terjedése a vártnál lassabb.

Úgy tűnik, egyetlen piaci szereplő sem boldog a jelenlegi helyzettel.

  • A bankok az ingyenes API hozzáférés biztosításának költségeire panaszkodtak.
  • A piacra lépő harmadik feles szolgáltatók pedig úgy látták, hogy a bankok nehezítik a számlainformációs hozzáférést és így megakadályozzák a magas ügyfélélményt adó, versenyképes szolgáltatások nyújtását.
  • A bankok számára a legnagyobb akadályt a szabályozási bizonytalanság jelentette.
  • A harmadik feles szolgáltatók hosszú engedélyezési eljárásokról és a határokon átnyúló fizetésekkel kapcsolatos problémákról számoltak be. A problémákat véleményük szerint az okozta, hogy a PSD2 számos rendelkezésének végrehajtását nem harmonizálták a tagállamok.
  • Az erős ügyfélhitelesítés (SCA) bevezetése magasabb szintű biztonságot teremtett a fizetési tranzakciók terén, a csalások száma csökkent. De mindez jelentős ráfordításokat igényelt a pénzügyi szolgáltatóktól, a kereskedők pedig nem egy esetben számottevő bevétel kiesésről számoltak be. (Az SCA-követelmény megnehezítette az online vásárlási folyamatot, aminek hatására nőtt a kosárelhagyás a webáruházaknál.)
  • Az SCA folyamatban még mindig vannak kiskapuk – jelezték a szakértők – , amelyek lehetővé teszik a csalók számára, hogy megkerüljék a biztonsági rendelkezéseket.
  • A tapasztalatok szerint a csalások száma a határon átnyúló tranzakcióknál lényegesen magasabb, mely részben annak is következménye, hogy az uniós fizetési piac továbbra is nemzeti szinten széttagolt, és a fogyasztói tudatosság továbbra is alacsony.

(2.) Költséges volt a bevezetés és még alig látszanak a hasznok

  • Az irányelvnek való megfelelés egyik legjelentősebb iparági költsége a nyílt banki szolgáltatások kialakítása volt. Ezen belül is az API-fejlesztések magas költségét említették a piaci szereplők, melyek együttesen a becslések szerint 3,2 milliárd eurót jelentettek az Unió szintjén. Ehhez jön még hozzá az SCA bevezetésének fejlesztési költsége, mely a becslések szerint további 5 milliárd eurónyi beruházást, költséget jelentett a piacnak.
  • A hasznok között a jelentés kiemelte a fraud nagyságának éves szinten 0,9 milliárd euróval történő csökkenését.
  • Pozitívnak – és a jövőbeni üzleti hasznok forrásának – tartják a szakértők, hogy a szektorban az informatikai infrastruktúra modernizálása felgyorsult, amely felgyorsítja, hatékonyabbá teszi az innovációt.

A piac általános értékelése inkább negatív mint pozitív

A bankok és a piaci érdekképviseletek, szövetségek túlnyomó többsége szerint a PSD2 költségei nagymértékben meghaladják a számukra eddig hozott előnyöket.

A nemzeti hatóságok és még a PSD2 bevezetése előtt piacra lépett harmadik feles szolgáltatók egy kicsit pozitívabban értékelik a szabályozás általános hatását, de ők is inkább általánosságban negatív értékelés felé hajlanak.

Nem lehet ugyanakkor ma még végső következtetést levonni, mert a PSD2 beruházási költségei a kezdeti szakaszban merültek fel, a hasznok pedig ezután, fokozatosan jelentkeznek

– figyelmeztet a tanulmány.

Forrás: Tanulmány a 2015/2366 a fizetési szolgáltatásokról (PSD2) szóló EU irányelv alkalmazásáról és hatásáról (FISMA/2021/OP/0002)

Címlapfotó forrása: stock.adobe.com | Licenc: FinTech Group Kft.

Címkék: