A Revolut magyarországi ugrásszerű terjedését alapozhatja meg a forint alapú kártyafeltöltés bevezetése. A Revolut tájékoztatása szerint év végére elérhető lesz a szolgáltatás.
Idén tavasszal jelentette be a fintech startup, hogy már dolgoznak a forint alapú kártyafeltöltésen, amivel kedvezőbbé válna a magyarok számára a Revolut kártya használata. Kiküszöbölnék a devizaváltás „költségét”, így még több élethelyzetben válna a Revolut a hazai bankkártyák versenytársává.
A társaság márciusban még úgy nyilatkozott, hogy rövid időn belül elérhető lesz a „devizaváltástól-mentes” forint kártyafeltöltés. A várva várt bevezetés most már biztosan csúszni fog, de még idén sor kerül rá – tájékoztatta a Revolut a FinTechZone.hu-t.
“Elnézést kérünk a magyar Revolut rajongóktól a csúszásért. Az önálló, forint alapú IBAN számmal ellátott bankszámla és/vagy a forint alapú kártyafeltöltés piaci bevezetését jelenleg év végére becsüljük. Azonnal értesítünk Titeket, amint a bevezetésre pontosabb időpontot látunk.”
Kapcsolódó cikkek:
- Nyaralásodra vigyél magaddal Revolut kártyát!, 2017.03.16.
- 100 ezer magyar ügyfélre pályázik a Revolut – exkluzív interjú, 2018.03.13.
- Lecserélnéd a bankodat a Revolutra? Ezek az első lépések, 2018.07.11.
Miért olyan fontos a forintfeltöltés?
Jelenleg a Revolut kártya egyenlegét euróban, angol fontban és USA dollárban lehet devizakonverzió nélkül feltölteni, amennyiben rendelkezünk az adott devizanemű számlával. Minden egyéb devizanem esetén a beérkező deviza a Revolut belső árfolyamán kerül átváltásra, ha nem euróban, angol fontban, vagy USA dollárban tartjuk az egyenlegünket.
Hiába állítunk be forint zsebet a Revolut mobilalkalmazásban és töljük fel az egyenlegünket forintban, a Revolut közvetlenül nem tud forintot jóváírni. A forint folyószámláról SEPA tranzakció keretében tölthetjük fel a Revolutos euró számlánkat, vagy forint alapú bankkártyával, kártyás tranzakció keretében eurót „vehetünk” a Revoluttól. Mindkét esetben a forintunkat euróra váltja át a bankunk az euró devizaeladási árfolyamán. Amint feltöltöttük a Revolut egyenlegünket euróval, átválthatjuk forintra, ha a kártyánkkal forint devizanemben szeretnénk vásárolni magyar kereskedőknél. A Revolut ebben az esetben az eurónkat – a saját euró devizavételi árfolyamán – átváltja forintra.
A „kettős váltás” eredményeként azonban veszteségünk lehet a banki euró devizaeladási és a Revolut euró devizavételi árfolyama közötti különbségből fakadóan – attól függően mikor végezzük az átváltásokat és a bankunk euró devizaeladási árfolyama milyen „messze van” a jegybanki középárfolyamtól. Igaz, a Revolut euró devizavételi árfolyama nagyon közel van a jegybanki középárfolyamhoz, ám ha a bankunk kedvezőtlenül vált, akkor „jelentősebb”veszteségünk is lehet (lásd pl. az Erste Bankot, amelyik a 10 legnagyobb hazai bank közül a legrosszabb feltételekkel váltja a forintunkat euróra. A magyar Erste Bank által kibocsátott MasterCard forint alapú bankkártyával Revolut kártyát feltölteni ma a legdrágább.)
Amint a Revolut bevezeti a devizakonverzió nélküli forintfeltöltési lehetőséget, devizaváltás nélkül lehet majd a forinttal feltölteni a Revolut forint egyenleget.
Átmeneti megoldás: feltöltés Transferwise-on keresztül
Amíg a Revolut nem vezeti be a forint alapú IBAN számmal ellátott bankszámlát és/vagy a forint alapú kártyafeltöltési lehetőséget, addig átmeneti megoldásként két lehetőség is adódik a devizakonverziós „költségek” csökkentésére:
- ha a bankunk kedvező feltételekkel vált eurót (lásd pl. K&H Bank, vagy OTP – részletek itt), akkor arról a bankkártyáról tölthetjük a Revolut kártyát.
- Használhatjuk a Transferwise-t is, amely szolgáltatáson keresztül a banki forint folyószámlánkról küldhetünk pénzt a Revolutos eurós számlánkra, vagy a Transferwise betéti kártyával tölhetjük fel kártyás tranzakció keretében a Revolut egyenlegünket. Ennek a tesztelési eredményeit, illetve költségeit külön cikk keretében mutatjuk majd be.