BankTechShow

Fintech ragasztót fejleszt egy magyar startup

Szerző: | 2017. 05. 04. | Fintech startupok, FinTechShow, Magyar fintech startupok, Összes hír

Nem vicc. A bankok és a fintech cégek közé készítene egy olyan teret, amire bármelyik fél könnyen rá tud csatlakozni. A FintechBlocks nevű alkalmazás a már korábban bemutatott Wyze fejlesztése során kelt életre a menetközben összerakott tudásból. A FinTechShow-n ők is ott voltak a legígéretesebb hazai startupok között.

 

Összeragasztják a bankokat a startupokkal (is)

Noha az alapsztorijuk más volt (az első magyarországi automatikus PFM megoldásukkal havi 5 perc ráfordítással kaphattunk átfogó képet a pénzügyeinkről), az MKB inkubátor programjába egy olyan „fintech ragasztó” alkalmazással kerültek be, ami jóval összetettebb projekt a fejlesztői szerint is.

Már csak azért is, mert ez a virtuális ragasztó réteg minden fintech cég odatapadását segítené a bankok rendszeréhez (gyorsabb és hatékonyabb lenne így a kapcsolódás), ezáltal könnyebben lehetne csomagban árusítani azok szolgáltatásait. De az inkubátor számára is ők építik a többi csapat által használt SandBoxot (részletek a fintech szótárban), aminek a mintájára fog elkészülni a nyár során az MKB-nál élesben is futó rendszerük.

Fintechblocks fintech piacter

Forrás: FintechBlocks

 

Mindenki nyer a platformon

A FintechBlocks Platform as a Service egy Marketplace megoldás, ezért mind a bankok, mind pedig a fintech cégek jól járnának a használatával Mudri György CEO szerint.

„A bankok azért, mert amellett, hogy ki tudják pipálni a FintechBlocks rendszer implementációjával a PSD2 (részletek a szótárban) szabályozásból fakadó törvényi kötelezettségüket, egy olyan future-proof two-speed IT elvén működő innovációs platformot kapnak, amivel akár belső fejlesztési projektjeiket, akár külsős fintech cégekkel történő együttműködésüket sokkal hatékonyabbá tudják tenni” – mondja Mudri.

A fintech cégeknek pedig azért javasolják, mert egy (fintech és FintechBlocks közötti) integráció kifejlesztésével az összes olyan bank számára meg tudnak jelenni szolgáltatóként, akik banki oldalról fognak integrálódni a platformra.

fintechblocks fintech

Mudri György, FintechBlocks – FinTechShow 2017

 

A bankok innovációs platformot is kapnak

Aki a PSD2 compliance vonalon kapirgálna, az más céges megoldásokra is rátalálhat. De hogy mitől csilloghat jobban a FintechBlocks? A hasonló megoldásokhoz képest ők nemcsak a törvényességi megfelelési kényszerre adnak választ, hanem „egy olyan innovációs platformot is nyújtanak a bankoknak, amin keresztül mind a saját fejlesztéseiket, mind pedig külsős fintech együttműködéseiket hatékonyabban tudják működtetni” – teszi hozzá Mudri György.

BankTechShow

A fintechzone.hu kiadója a FinTech Group Kft.
„A digitális pénzügyi technológiák, FinTech szolgáltatások terjedését segítjük.”
Web: fintechgroup.hu

Aktuális cikkeink:

A szerzőről

ANDOR MÁRIÓ

Még nem volt hat éves, amikor elkezdett írni, amit sajnos vagy szerencsére azóta sem hagyott abba. Az elmúlt években dolgozott startupok mellett is közösségi kommunikátorként, de egy nagy IT-klaszter webes dolgait is terelgette. Mindemellett kettős életet él: úgy az offline, mint az online bankolást is szereti. Mert szerinte az érme mindkét oldala érdekes tud lenni. Címkéi: #marioszerint
BankTechShow

ELEKTRONIKUS FIZETÉSI MEGOLDÁSOK KÉZIKÖNYVE (MÁSODIK KIADÁS)

elektronikus fizetés bankkártyás fizetés QR-kódos fizetés
Elektronikus fizetési megoldások kereskedőknek, vállalkozásoknak. A bankkártya elfogadástól a bankszámla alapú fizetési lehetőségeken át az integrált megoldásokig.

HUNFINTECH 2022

fintech hunfintech
Magyarország 20 legígéretesebb fintech cége és 22 új fintech megoldása

GPE softPOS

softpos gpe bankkartya elfogadas mobilon globalpayments
Androidos mobilod van? Töltsd le a GPE softPOS alkalmazást és fogadj egyszerűen érintés nélküli fizetéseket közvetlenül az okostelefonodon keresztül!