BankTechShow

FinTechShow 2017, avagy disruptive megoldások a magyar fintech szektorban és a tetőárnyékolásban

Szerző: | 2017. 04. 13. | Fintech startupok, FinTechShow, Magyar fintech startupok, Összes hír

Jegyezzük be 2017. április 11-ét, a FinTechShow napját a magyar fintech történelemkönyvbe! Vegyük számba az ez alkalommal tervezett vagy épp véletlenszerűen megugrott rekordkísérleteket is, és nyugodtan szedjük a dátumot vastagon, vagy írjuk azt pirossal!

 

Mutatjuk a felállított új szélsőértékeket

  • 300 résztvevő, azaz a témában érdekelt szakértő, startup, bankos, befektető és a fintech ökoszisztémát támogató kormányzati szereplő egy időben, egy helyen;
  • 27 prezentáció 9 óra leforgása alatt;
  • 15 magyar fintech sikeres versenyfutása az idővel váltóban, 150 percben.

A FinTechShow megmérettetésén induló startupok innovatív kezdeményezéseinek bemutatásán keresztül megjelent előttünk pénzügyeink futurisztikus víziója, aminek a tetőn kialakult „kőkorszak” adott különleges kontrasztot. A kövekkel ellentétben a fintech és insurtech palántákat nem a szél hordta össze, mind a 15-en FinTechShow menő design kupájáért és az azzal járó kiváltságokért jöttek szerencsét próbálni. Ezúttal nem egymással, mint inkább az idővel és a zsűri kegyeiért kellett megküzdeniük.

FinTechShow 2017 Shinrai

Debreczeni Barnabás (Shinrai): blockchain API – FinTechShow 2017

 

Robotok a kasszánál és ether a levegőben

A versenyzők minden eszközt bevetettek a győzelem érdekében: API bankinghoz való 4 komponensű ragasztót, mindentudó csevegőrobotokat, költségkövetőt, zöld részvényeket, pénzjelölőt, okos cascot, de olyan is volt, aki etherrel akart mindenkit elkábítani. A zsűri értékelte a pénzügyi világot megváltó ötletet, de kiderült, hogy valójában a már validált use case-ekre hajt, méghozzá azokra, amik nem csak értik, de támogatják is a kialakulóban lévő fintech ökoszisztémát.

Nem csak lelkesedésben, izgalomban sem volt hiány. Míg a prezentációk végével egyesek a szerencsés kiválasztottat, a gyengébb idegzetűek a tetőn lévő plexi és az azt tartó gerendák teherbírását próbálták megtippelni. Végül egyikből sem lett katasztrófa; a kövek nem mentek sehova, a Kriph.io, a konferencia egyetlen insurtech startupja viszont kiléphetett a világot jelentő deszkára.

FinTechShow 2017 Szota Szabolcs Kriph.io

Szota Szabolcs: Kriph.io – FinTechShow 2017

 

A legkisebb insurtech és az összes megnyert királyság

A történet így már-már (tan)meseszerű véget ért, ahol az utolsóból valóban első lett, de mondhatnánk azt is, hogy a jó, vagyis egy igazságos és megfizethető közösségi casco megoldás elnyerte méltó jutalmát. A Kriph.io, ha fele királyságot nem is, helyette viszont sokkal királyabb felajánlásokat kapott!

  • A Kriph.io csapata 2018 végéig beköltözhet a kacsalábon forgó MKB FinTechLabba, és rátermettségük legfőbb bizonyítékaként pedig a bank vezetőségének színe elé járulhatnak az első magyar közösségi biztosítás koncepciójával a Demo Day-en.
  • A CEU iLAB is felajánlotta a szolgálatait, de emellett Papp István (Investor & Business mentor) és a FinTechGroup is felfegyverzi majd a startupot stratégiai tanácsokkal.
  • A Kriph.io teljes harci díszben vonulhat fel a CEE-FINTECH eseményein és a 2017 május végén megrendezésre kerülő PORTFOLIO.HU Pénzügyi IT konferencia fintech szekciójában.
  • Úgy tűnik a HIPA is hisz még a mesében, mert egy helyett rögtön 3 fintechet is megjutalmazott támogatásával. A Kriph.io mellett így a FintechBlocks és a Tőkeportál is győztesen kerülhetett ki az április 11-i fintech megmérettetésből.

Itt a vége, fuss el vége! Ja, nem, még folytatjuk!

BankTechShow

A fintechzone.hu kiadója a FinTech Group Kft.
„A digitális pénzügyi technológiák, FinTech szolgáltatások terjedését segítjük.”
Web: fintechgroup.hu

Aktuális cikkeink:

A szerzőről

RAJTMÁR DÓRA

Dóra, aki nem volt mindig felfedező. Volt viszont több bank és telko cég termék-, szegmens-, digi menedzsere és üzletfejlesztője. A multikultin megedződve, 12 év után először azt fedezte fel, hogy valami újra, forradalmira vágyik, oda, ahol boldogan él a gondolatszabadság és a kreatív eszme, sőt, soha meg sem hal. Aztán meg úgy alakult, hogy őt fedezték fel, és megkérték, hogy induljon felfedező útra az egyre sűrűbb fintech erdőben, és figyelje az előbújó startupokat. Vigyázz, mert előbb-utóbb Téged is felfedez! #doraafelfedezo
BankTechShow

ELEKTRONIKUS FIZETÉSI MEGOLDÁSOK KÉZIKÖNYVE (MÁSODIK KIADÁS)

elektronikus fizetés bankkártyás fizetés QR-kódos fizetés
Elektronikus fizetési megoldások kereskedőknek, vállalkozásoknak. A bankkártya elfogadástól a bankszámla alapú fizetési lehetőségeken át az integrált megoldásokig.

HUNFINTECH 2022

fintech hunfintech
Magyarország 20 legígéretesebb fintech cége és 22 új fintech megoldása

GPE softPOS

softpos gpe bankkartya elfogadas mobilon globalpayments
Androidos mobilod van? Töltsd le a GPE softPOS alkalmazást és fogadj egyszerűen érintés nélküli fizetéseket közvetlenül az okostelefonodon keresztül!