2019.03.11.

Technológiai startupokból lehetnek a jövő bankjai

Szerző:

Kategóriák:

A hazai technológiai cégek számára is számos kapu kinyílik a pénzügyi szektorban, ami által lényegesen kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek. A magyar fintech startupok újraértelmezhetik a digitális bankolást, amiben a hazai bankok mellett az MNB fintech programja is segít. 

Nem csak az Apple, a Facebook, vagy a Google, de még legalább 200 cég – többek között fintech startup – szerezte meg a szükséges egyszerűsített engedélyt, hogy pénzügyi szolgáltatást nyújthasson az EU teljes területén, így akár Magyarországon is. A legnépszerűbb fintech startupok, a Monzo, a Revolut, vagy a Starling nem érték be ennyivel és a banki engedélyt is megszerezték.

Részletek és iránymutatások a technológiai cégek számára az új lehetőségekről 2019. április 25-én a FinTechShow-n.

#1 Kiegészítő szolgáltatások fejlesztése az azonnali fizetési infrastruktúrára

Magyarországon idén júliusban indul az azonnali fizetési rendszer, szeptembertől pedig a nyílt bankolás (open banking), amelyek helyzetbe hozzák a technológiai startupokat a pénzügyi szektorban.

A szupergyors fizetési infrastruktúra 2019. július 1-jén indul, amelyen keresztül nem csak pénzforgalmi szolgáltatók nyújthatnak majd innovatív fizetési megoldásokat, szolgáltatásokat.

A felcsatlakozás lehetőségeiről, az azonnali fizetési ökoszisztéma felépítéséről a magyarországi központi infrastruktúrát szállító dán cég, a Nets alelnöke, Paul Walvik-Joynt tart előadást a FinTechshow-n. Az előadást követően az MNB és a GIRO Zrt. szakemberei külön workshop keretében segítik majd a felkészülést az azonnali fizetési infrastruktúra által megnyíló szolgáltatásfejlesztési lehetőségekre.

  • Előadás címe: „Hol van az üzleti haszon az azonnali fizetésben? Hogyan építsünk fizetési ökoszisztémát
  • Előadó: Paul Francis Walvik-Joynt, Nets Group, alelnök
  • Időpont: 11:00-11:20
  • Szekció: Azonnali fizetés (workshop 1.)

#2 A nyílt bankolásra épülő megoldások fejlesztése

2019. március 14-től a bankok kötelesek a fizetési számlaadatokhoz hozzáférést biztosító API-k tesztelését elindítani, szeptember 14-től pedig szolgáltatás nyújtás céljára elérhetővé tenni a jogosult szolgáltatók számára. Két hazai bank már jelenleg is biztosít hozzáférést az API-khoz a sandboxukon keresztül, ám hamarosan több mint 40 fizetési számlát vezető hazai pénzintézet API-jai is elérhetők lesznek.

A banki API ökoszisztémákról, a nyílt bankolás nemzetközi tapasztalatairól a TransferWise londoni üzletfejlesztési vezetője, Murali V Akella tart előadást a FinTechShow-n.

A nyílt bankolás monetizációs lehetőségeibe a tavalyi FinTechShow győztes fintech startup, az Aggreg8.io vezeti be az érdeklődőket. Az Aggreg8.io az első fintech Magyarországon, amely megkapta a Magyar Nemzeti Bank engedélyét a PSD2-nek (Módosított Pénzforgalmi Irányelvnek) megfelelő számlainformációs szolgáltatás nyújtására. A startup olyan adataggregátor platformot épít, amelyen keresztül a hazai bankok – és akár a közmű cégek és telco szolgáltatók – ügyféladataihoz is hozzá lehet majd férni a GDPR (Általános Adatvédelmi Rendelet) betartása mellett.

  • Előadás címe: „Ha az adat az olaj, akkor az API a fúrótorony, de miből lesz a pénz
  • Előadó: Murali V Akella, TransferWise, üzletfejlesztési vezető
  • Időpont: 15:30-15:50
  • Szekció: Nyílt bankolás (open banking)
blank

#3 Segítség az MNB-től pénzügyi megoldások fejlesztéséhez

Az elmúlt hónapok fejleménye, hogy már nemcsak a kereskedelmi bankok fintech inkubátorai, hanem az MNB is segíti a startupokat megoldásaik piaci validálásában. Az MNB szabályozói (regulatory) sandboxon keresztül a startupok – bankokkal együttműködve – többezres ügyfélkörben tesztelhetik megoldásukat, illetve az MNB Innovation Hub-on keresztül segítséget kapnak a pénzügyi szabályozások értelmezéséhez.

A szabályozói sandboxról, az innovation hubról, valamint az MNB Fintechlabról a részleteket az MNB ügyvezető igazgatója, Szombati Anikó osztja meg.

  • Előadás címe: „A jegybank fintech stratégiája
  • Előadó: Szombati Anikó, MNB, ügyvezető igazgató
  • Időpont: 15:50-16:10
  • Szekció: Magyarország fintech stratégiája
blank

A Digitális Jólét Program keretében elkészült Magyarország pénzügyi technológiai (fintech) stratégiája is, amelynek részleteiről, a technológiai startupokat érintő lehetőségekről a „Magyarország FinTech Stratégiája” szekcióban kaphatnak információkat a résztvevők.

A nap folyamán az azonnali fizetés és a nyílt bankolás mellett az elosztott főkönyvi technológia vállalati megoldásaival, továbbá a pénzügyi szektorban alkalmazható gépi tanulás lehetőségeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők workshopok keretében.

+1 Nevezés a FinTechShow-ra 2019.04.05-ig

A FinTechShow hagyományainak megfelelően idén is bemutatkoznak a legújabb fintech megoldások, amelyekkel 2019. április 5-ig lehet nevezni az esemény weboldalán keresztül.

Az idei évi FinTechShow újdonsága, hogy a piacon már bizonyított fintech megoldások is bemutatásra kerülnek, amelyek pl. webshopok, mikrovállalkozások, vagy vállalatok pénzügyeit teszik eredményesebbé, hatékonyabbá.

Címkék: