Az új Revolut alkalmazás színe kifejezetten a 18 év alattiakat célozza – a sárga dizájn energiát, pozitivitást és frissességet sugároz. A vásárlók szabadjára engedhetik kreativitásukat, személyre szabhatják saját bankkártyájukat rajz, szöveg és hangulatjelek hozzáadásával. A „Revolut me!” vadonatúj funkcióval pedig a felhasználók ingyen küldhetnek pénzt egymásnak.
A Revolut magyarországi vezetője a FinTechShow-n!
FinTechShow 6.0: „Kódban a jövőnk? Bankokból tech cégek” | 2022. október 12.
A globális pénzügyi szuperalkalmazás, a Revolut, amely már több mint 20 millió felhasználóval rendelkezik világszerte, frissítette és átnevezte a 6–17 éveseknek szóló szolgáltatását. A „Revolut <18” egy célzottan a fiataloknak szóló – a szülők Revolut fiókjához kapcsolt – számla, amellyel a Társaság célja, hogy a fiatalok magabiztosabban intézhessék pénzügyeiket.
A korábban „Revolut Junior” névre keresztelt „Revolut <18” lehetőséget kínál fiatal felhasználóinak, hogy kreativitásukat a pénzügyeikbe is belevigyék úgy, hogy például személyre szabják fizetőkártyájukat. Saját rajzzal, szöveggel és hangulatjelekkel tehetik egyedivé – egyéniségükhöz illően – a kártyájukat.
Fotó forrása: Revolut
Az alkalmazásban lévő kontroll funkciók segítségével a fiatalok biztonságosan nyomon követhetik tevékenységeiket és megtakarítási célokat tűzhetnek ki. Azonnali értesítéseket kaphatnak a kiadásaikról, hogy ezzel is segítse a Revolut a költségek kontrollálását, az egészséges pénzhasználati szokások kialakulását. Nemcsak a fiatal felhasználó, de a szülő, vagy a gondviselő is azonnal értesítést kap a telefonjára, ha a kártyát használták.
A szülők/gondviselők kijelölhetnek az alkalmazásban egy rendszeres „fizetési napot” a zsebpénz átutalására, vagy kihívásokat/feladatokat is állíthatnak gyerekeik számára, amelynek teljesítése után kapják meg a „fizetésüket”. A vadonatúj “Revolut me!” funkció segítségével pedig pénzt küldhetnek egymásnak.
Tara Massoudi, a Revolut prémium termékekért felelős vezérigazgatója elmondta:
„Meghallgattuk ügyfeleink visszajelzéseit, akik elmondták, szeretnék, ha a 18 éven aluli gyermekek számára kialakított termékünk személyre szabható lenne, hogy az személyesebbnek tűnjön számukra. Szerettünk volna felnőttesebb érzést kialakítani a kártya és az alkalmazás köré, mert a Revolut <18 egy olyan fiók, amely a felhasználóval együtt fejlődhet.”
A Revolut Junior terméknek több mint 1,6 millió ügyfele volt világszerte (szülők és gyerekek együttesen), akik most mind a Revolut <18 felhasználói lettek.
A Revolut <18 kártya ingyenes. Revolut személyes fiókkal rendelkező szülő vagy gondviselő hozza létre a Revolut <18 fiókot gyermeke számára a Revolut alkalmazásban. A szülő vagy gondviselő telefonján megjelenő QR-kód beolvasásával a gyermek letöltheti saját mobiltelefonjára a Revolut <18 alkalmazást. A kártya akkor is működik, ha nincs mobileszköz a gyermek fiókjához rendelve. A szülők/gondviselők legfeljebb öt Revolut <18 fiókot hozhatnak létre a saját Revolut-csomagjuk függvényében.
A fiatalok maguk is feliratkozhatnak szülői fiók létrehozására a szülő jóváhagyásával. Ha a gyermek még nem töltötte be az adatkezelési hozzájárulási korhatárt (Magyarországon ez 16 éves kor), akkor valamely szülőnek saját Revolut alkalmazásából kell fiókot létrehoznia számára.
Kapcsolódó cikkek:
[Revolut] | Fotók forrása: Revolut